Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-27-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.2729 . 47 kompatibilitását is jelzi, majd rövid séta és a helybéliekkel való közös fényképezkedés után a Csíki Székely Múzeumba lá togatott. Amint arról múlt héten beszámoltunk, Băsescu esetleges jöttének hírét nem fogadták kitörő örömmel a csíki elöljárók. Ráduly Róbert Kálmán polgármester akkor azt mondta, nem érdekli az államfői vizit. Korodi Attila képviselő szerint az államelnök látogatása a magyarság megalázását és megszégyenítését jelenti olyankor, amikor Székelyföld folyamatos militarizálási folyamaton megy keresztül, a hadsereg és csendőrség állománya gyarapodik, ami tudatos betelepítést jelent. A két vezető nem kapott meghí vást az ünnepségre, így nem jelent meg a zászlóátadáson – ahogy nem voltak ott más magyar vezetők sem. De ugyanúgy hiányoztak a csíkiak, sőt a román ajkú lakosság is kis számban vett részt a trikolórnapi felvonuláson. Meg is jegyezte Băsescu: „Ha azt akaro d, hogy tiszteljenek, neked is kell tisztelned” – igaz, ezt ő a magyar politikusoknak címezte. Az elnök leszögezte: „Valahányszor Magyarország nemzeti ünnepe lesz, amelyet ők ünnepelnek, megpróbálok itt lenni, tiszteletből az iránt, amit ők is tisztelnek.” Az ünnepségen egyébként Băsescu köszönetet mondott a magyarországi hatóságoknak is, hogy gondozzák azoknak a román hősöknek a sírjait, akik más államok katonáival együtt küzdöttek Magyarország és Budapest felszabadításáért. Mint fogalmazott, örülne annak , ha a romániai magyarok is minél többen jelentkeznének a román hadseregbe, és romániai magyar vezetne egy jelentős román katonai alakulatot. Erre reagálva Markó Béla RMDSZelnök szombaton kifejtette, egyetért az államfővel, hogy magyarok is képesek a had sereg alegységeit vezetni, szerinte viszont Băsescunak arról is kellett volna szólnia, ami ezzel pontosan szemben áll: az utóbbi hónapokban több magyar szakembert távolítottak el különböző intézmények éléről. Mihály László Honline vissza Megérett a másodvonal Erdélyma 20090629 Politikusok az RMDSZ államelnökjelöltjéről Bár legszívesebben Markó Bélát láttam volna az RMDSZ államelnökjelöltjeként, elfogadom azt a tényt, hogy a jelenlegi romániai gazdasági, politikai és tá rsadalmi válság közepette a szövetség elnökének elsőrendű feladata, hogy rámutasson e helyzetre és megjelölje a romániai magyarság helyét, jövőképét a hazai társadalomban, illetve az EUban – fogalmazott tegnap Winkler Gyula EPképviselő Kelemen Hunor álla melnökjelöltéségre utalva. Mint mondta számára egyértelmű volt, hogy Markó Béla után a következő legesélyesebb, aki megfelelő súllyal képes képviselni a romániai magyarságot, az a szövetség ügyvezető elnöke. – Az már korábban egyértelművé vált, hogy a mag yarságnak saját jelöltet kell állítani az őszi elnökválasztásra. Végül is az utóbbi három elnökválasztási kampány mérlege egyértelműen pozitív, mind Frunda György, mind Markó Béla jelöltsége jó alkalom volt arra, hogy megfogalmazzuk a véleményünket a belfö ldi helyzetről, hogy nyilvánvalóvá tegyük célkitűzéseinket. Ezúttal is el kell mondanunk, hogy mi a véleményünk a román alkotmányról, az alkotmánymódosításról, hogyan látjuk Románia és az erdélyi magyarság helyzetét az Európai Unióban. Sőt mindezt, de hang súlyosan a románia magyarság jövőképét a románok irányába is tolmácsolni kívánjuk. Nem feltétlenül szavazatszerzés céljából, hanem sokkal inkább azért, mert ezt a kampányt alkalmasnak tartjuk arra, hogy eljuttassuk üzenetünket a románság felé is. Végül is szövetségesekre van szükségünk itthon is, Brüsszelben is ahhoz, hogy célkitűzéseinket elérjük – mondta az EPképviselő. Véleménye szerint az RMDSZ húszéves tevékenységi mérlegéből egyértelműen kitűnik, hogy eredmény akkor születik, amikor a körön belül, az az a román parlamentben, kormányban, önkormányzatokban is lehetőségük van érvényre juttatni a hazai magyarság célkitűzéseit. – Erre kell törekednünk az őszi kampány során is, és én erre a feladatra abszolút alkalmasnak tartom Kelemen Hunort, annál is inkáb b, mivel őt jómagam is az RMDSZ második generációs politikusai közé sorolom, és úgy érzem ez a vonal már elég éretten képes válaszolni a kihívásokra. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik Kelemen Hunor jelölésével, hogy az RMDSZ nem fulladt ki, vannak még t artalékai, megújuló ereje – mondta Winkler.