Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.24 . 15 Összegyűlt a Híd bejegyzéséhez szükséges tízezer aláírás Bumm. sk 2 009. 06. 24 Már összegyűlt az új szlovákiai magyar párt, a Híd hivatalos bejegyzéséhez szükséges tízezer aláírás - írta az Új Szó című pozsonyi napilap szerdán. Erről Bugár Béla, a Híd előkészítő bizottságának tagja tájékoztatta a lapot. Pontos s zámot még nem mondott, mivel jelenleg is folyik az összesítés. A Híd várhatóan pénteken jelenti be, hogy hány aláírást ad le a párt bejegyzési kérelméhez. Az aláírásgyűjtés, amelyet másfél héttel ezelőtt kezdtek meg a csallóközi Egyházkarcsán, még jelenleg is folyik. „Még összegezzük az összegyűlt aláírásokat, és várhatóan jövő héten, a készülő alapszabállyal együtt kérjük a belügyminisztériumtól a párt bejegyzését” – nyilatkozta Bugár. Igyekeznek a szükségesnél jóval több aláírást összegyűjteni, hogy a be jegyzés minél gyorsabb legyen. Az alakuló kongresszust várhatóan – a belügyminisztériumi bejegyzés gyorsaságától függően – július első felében tartják meg, ezen választják meg a párt első tisztségviselőit is. „A közgyűlésig szeretnénk legalább egy szintbő l álló pártstruktúrát kialakítani” – fejtette ki Bugár. Az első közgyűlésen várhatóan azok lesznek majd jelen, akik aktívan részt vettek az aláírások összegyűjtésében. Időközben készül a pártprogram is, ennek elfogadása őszre várható - írta az Új Szó. Bu gár Béla, az MKP volt elnöke és négy képviselőtársa a közelmúltban jelentette be, hogy kilépnek az MKPból, és Híd néven új magyar pártot alapítanak, amely szlovákokat is vár soraiba. Kilépésüket a parlamenti képviselők - Bugár Béla, Gál Gábor, A. Nagy Lás zló, Bastrnák Tibor - azzal indokolták, hogy nem értenek egyet az MKP mai vezetésének politikai stílusával. Egyszerre több ok is közrejátszott - így személyi ellentétek, csoportérdekek - abban, hogy a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjából kivált néhány par lamenti képviselő és Híd néven új pártot alapít - nyilatkozta az MTInek a múlt héten Petőcz Kálmán független politikai elemző, a somorjai Társadalomtudományi Intézet munkatársa. vissza Lajčák nacionalista történészekkel tár gyalt a szlovákmagyar viszonyról Bumm.sk 2009. 06. 23 Szlovákia és Magyarország kapcsolatairól tárgyalt Miroslav Lajčák, szlovák külügyminiszter a Szlovák Értelmiségiek Kongresszusa (KSI) polgári szervezet képviselőivel kedden Pozsonyban. "A KSI a t alálkozón kifejezte készségét, hogy hozzájáruljon a jószomszédi kapcsolatok fejlesztéséhez Magyarországgal, amit Lajčák miniszter üdvözölt. A felek ugyanakkor megállapodtak a további együttműködésben és a szakmai ismeretek cseréjében" - áll a találkozóról kiadott rövid külügyi közleményben. A minisztérium szerint a találkozón Ladislav Deák és Anton Hrnko történészek, illetve Drahoslav Machala író és publicista vettek részt. Könyveiben és a sajtóban megjelent írásaiban mind a három szlovák értelmiségi a múl tban éles magyarellenes álláspontot képviselt. Ez derült ki egyebek között abból a jellemzésből is, amelyet a három személyiségről a pozsonyi SITA hírügynökség közölt. Ladislav Deák - a SITA szerint - meg van győződve arról, hogy Magyarország továbbra is a magyarszlovák határ megváltoztatására törekszik. Ez különösen az 1989es rendszerváltás utáni magyar politikára érvényes.„Magyarország számára hatalmi megerősödést hozott, és új történelmi esélyt, melyre a magyar politika Trianon óta várt“. Véleménye sz erint Magyarország azért ellenezte Csehszlovákia kettészakadását, mert Párgától nagyobb engedményeket várt. „A szerteágazó, gondosan és koncepciózusan épített nyugati magyar politikai lobby segítségével, az intenzív propaganda és a magyar kormányfunkcionár iusok kijelentései által olyan képet alakítottak ki Magyarországról külföldön, hogy ez a legstabilabb posztkommunista állam, mely gyorsan alakul át