Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.24 . 7 Zokniszínházzal szórakoztatták a fesztivállakókat és az utca emberét … (Komáromi Lapok) Duray szerint nem pártszakadásról, hanem pártütésről van szó – Egyelőre pontos adatot nem tudunk a távozók számáról, de pártszakadásról semmiképp nem beszélhetünk, mivel az technikailag más jellegű folyamat. Ha olykor egyegy ember elhagyja a pártot, vagy Bugár Béla komája teszi ezt, vagy olyan emberek mennek el, akik nyerészkedésből voltak az MKPban, az nem tekinthető pártszakadásnak – interjú. (Felvidékma) Bugárék összegyűjtötték a 10 ezer aláírást – Bugár Béla egykori MKDM- és MKPelnök és társai összegyűjtötték az új párt megalapításához szükséges tízezer aláírást. Bugár erről a sajtót is tájékoztatta. A MostHíd pártalapítók tervei szerint a belügyminisztériumi bejegyzést követően - várhatóan július első felében - megtartják a pártalapító kongresszust. (Felvidékma) A jelenlegi kormány a média megfélemlítésére törekszik – Emellett felszólítják Štefan Harabin volt igazságügyi minisztert, jelenleg a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hogy ne ijesztgesse a médiát levelekkel, amelyekben arra tesz javaslatot, hogy fizessenek neki óriási összegeket, mint egyfajta bíróságon kívüli kiegyezést . AZ IPInek fenntartásai vannak a tavaly, az ellenzék kifogásai ellenére, elfogado tt sajtótörvénnyel szemben is. (Felvidékma) Nacionalista történészekkel tárgyalt Miroslav Lajčák a szlovákmagyar viszonyról – Ladislav Deák meg van győződve arról, hogy Magyarország továbbra is a magyarszlovák határ megváltozta tására törekszik. Ez különösen az 1989es rendszerváltás utáni magyar politikára érvényes. A történész - akárcsak Ján Slota , a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője - felülvizsgálná a szlovákmagyar alapszerződést, mert szerinte az Szlovákiára nézve kedvezőt len. (Felvidékma) U KRAJNA A Nasa Ukrajina visszahívhatja minisztereit – A Nasa Ukrajina kongresszusán — melyre június 27én kerül sor — jóváhagyásra előterjesztik a párt ellenzékbe vonulásának kérdését. K omerszantUkrajina c ímű lap információi szerint erre az elhatározásra jutottak a párt tanácsának pénteki ülésén. Az ülés egyik résztvevője — aki neve elhallgatását kérte — arról tájékoztatta a lapot, hogy a kongresszus arra kötelezheti a Nasa Ukrajina kvótája alapján miniszte ri tisztségben lévő kormánytagokat, hogy nyújtsák be lemondásukat ( www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda / 2009.06.22. ) Parubij: a Nasa Ukrajina kongresszusa Juscsenkót jelöli államfőnek – „ Meg vagyok győződve arról, hogy a Nasa Ukrajina kongresszusán határozat születik a párt a koalícióból való kilépéséről, és a párt vezetőjének, Viktor Juscsenkónak a jelöléséről államfőnek ” — jelentette ki Andrij Parubij , a Nasa Ukrajina tanácsának tagja. E rről a politikai erő sajtószolgálata tájékoztatott ( www.umdsz.uz.ua /RBKUkrajina/2009.06.23. ) A kárpátaljai ukrán sajtó szemléje ( www.umdsz.uz.ua )