Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-22
MeH Ne mzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.22 . 10 Bringéus: Szerbia közel a tagjelölt státushoz Vajdaságma.info 2009. június 22. [1:49] Elképzelhető, hogy Szerbia még az év végéig beadja a tagjelölt státusra vonatkozó kérelmét – jelentette ki Krister Bringéus, Svédország belgrádi nagykövete. „A szerb kormánynak kell eldöntenie, mikor akar bejelentkezni az EUba a tagjelölt státusra, én biztos vagyok benne, hogy e tekintetben a kormány bölcs döntést hoz… Nem zárom ki a lehetőséget, hogy Szerbia tagjelöltségének bejelentése még a své d uniós elnöklés ideje alatt megtörténik” – fogalmazott Bringéus a Blic mai számának adott interjújában. A nagykövet kifejtette, hogy országa szerint itt az ideje az EU és Szerbia közötti átmeneti kereskedelmi egyezmény újbóli alkalmazásának, és a Holland iának a részleges engedményekre vonatkozó javaslatával ellentétben az egyezmény egészét alkalmazni kell. Svédország július 1jén veszi át az uniós elnöklői posztot Csehországtól. Hazája e szerepére utalva a nagykövet hangsúlyozta: Svédország nem fogja rá kényszeríteni az akaratát a többi tagországra, de megkísérli, hogy e kérdésben konszenzus szülessen az Európai Unióban. „Közös európai álláspontot kell kialakítanunk a kérdés kapcsán, amiről jelenleg vita folyik az EUban. A legjobb lenne, ha már letartóz tatták volna Ratko Mladićot, ez esetben nem kellene vitáznunk erről” – mondta Bringéus. vissza Új kollégium épül Nagyberegen MNO 2009. június 22. 08:08 A Nagyberegi Református Líceum, mint arról korábban a karpatinfo.net hírt adott, nehéz helyzetbe került, amikor kiderült, hogy a jelenleg leánykollégiumként és étkezdeként működő egyik épületüket a falu visszaigényli. Kollégium híján pedig nem tud működni az intézmény. Pedig erre az iskolára nagy szükség van, hisz innen jó l felkészült, istenfélő fiatalok kerülnek ki az életbe. Ezt felismerve siettek sokan a líceum segítségére, minek következtében elkészülhettek a tervek, s az elmúlt pénteken sor kerülhetett az alapkőletételre is. Az ünnepség a rossz időjárás miatt Isten h ázában vette kezdetét. Ami nem is lehet véletlen, hisz Tőle kell várni, Hozzá kell imádkozni elsősorban azért, hogy épüljön a ház. Zán Fábián Sándor igehirdetésében azokról a csodákról szólt, melyeket ez az intézmény fennállása óta megtapasztalt. Ezért nem szabad csüggedni: bízni kell, hogy ebben a nehéz helyzetben is megsegít az Úr. A püspök úr beszélt a kárpátaljai magyar oktatás nehéz helyzetéről, a szülők és mindannyiunk felelősségéről. Arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad csüggedni, bízni kell, hisz nekünk van Világosságunk, Jézus Krisztus, ezért építhetünk iskolát! Nem dobbal kell verebet fogni, hanem el kell csendesedni, az Úrban, a mi Istenünkben kell bízni, aki jóindulatúvá teheti azokat, akik segítik az építkezést. Az angol reformátusok mell énk álltak, ez is jelzi: Isten segítő kezet nyújtott. Az Úr megmutatta hatalmát, minden akadályt legyőzve épülhet a kollégium. A Seregek ura velünk van, Ő az, aki ígéretét megtartja, jövőt szán a Benne hívőknek, mondta Zán Fábián Sándor. A támogatók nevéb en Nigel Uden, az Angliai Egyesült Református Egyház moderátora szólt az egybegyűltekhez, aki hangsúlyozta: Isten békéjét kell megmutatni a fiataloknak. Az angliai vendég ezúttal egy Bibliát helyezett el abban az urnában, melyet később az udvaron az alapít ó okirattal, az alapítók a jövőnek szánt üzenetével együtt Nigel Uden, Zán Fábián Sándor és Csengeri János betonozott be az alapkőbe. Csengeri János, a Magyar Köztársaság beregszászi vezető konzulja Gémesi Ferenc szakállamtitkár köszöntőjét tolmácsolta, s ígéretet tett arra, hogy Magyarország is támogatja a kollégiumépítést. Abbéli örömének is hangot adott, hogy ezúttal együtt két EUs ország fog össze egy még nem EUs ország oktatási intézményének megsegítésére. Szeret az Úr, mindig ad segítő kezet, idéz te Jeremiást Tóth László lelkészigazgató, aki köszönetet mondott a támogatóknak. A diákok versben, énekben tettek bizonyságot hitükről, hazaszeretetükről, ami még inkább megerősítette a jelenlévőket: érdemes ezekért a diákokért áldozatot hozni.