Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-18
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.18 . 27 Mackó István, az Ungvári Járási Tanács alelnöke a járási közigazgatás és a tanács nevében üdvözölte az ünneplő és emlékező eszenyieket, Szuromi Antal ungvári magyar konzul elmondta: "Megtisztelő számomra, hogy jelen lehetek a magyar hősök előtti főhajt áson." Ezután Molnár Zsolt címerkészítő, a turulmadarat ábrázoló szobor alkotója szólt a népes hallgatósághoz. Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese megáldotta az emlékművet. Az eszenyi középiskola kórusa a Honfoglalás című dalt adta elő, id. Gönczy Sándor pedig elszavalta Vörösmarty Mihály Szózatát. Az avatóünnepség koszorúzással ért véget. A rendezvényt hajnalig tartó falunapi mulatság követte, melyen részt vett Eszeny és a környék aprajanagyja. vissza Kés z Elemér kitüntetése Kárpátalja 2009. 06. 18. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Magyar Polgármesterek Egyesülete azon polgármesterek elismerésére, akik kimagasló tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak az általuk irányított település látvá nyos fejlődéséhez, és legalább két teljes cikluson keresztül betöltötték tisztségüket, megalapította a Polgármesteri Ezüstlánc és a Polgármesteri Arany Pecsétgyűrű díjakat. Az Arany Pecsétgyűrű díjat a kárpátaljai magyar polgármesterek közül elsőként Kész Elemér, a beregszászi járási Kígyós polgármestere vehette át június 9én. Rajta kívül Remitzky Zoltán, a magyarországi Szob polgármestere részesült e rangos szakmai elismerésben. Polgármesteri Ezüstlánccal Hoffman Pált, Tököl polgármesterét és az erdélyi S zováta polgármesterét, Péter Ferencet tüntette ki a díjakat odaítélő ötfős szakmai kuratórium. Kígyós Beregszásztól öt kilométerre északkeletre fekvő, 930 lakosú falu, ahol ma is 90%ban magyarok laknak. Kész Elemért 2000ben megválasztották a kígyósi KMK SZalapszervezet elnökévé, aki rögtön kezdeményezte, hogy a település váljon ki a Nagyberegi Községi Tanács kötelékéből. 2001 júliusában Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának határozata értelmében létrejött az önálló Kígyósi Községi Tanács, melynek elnökévé a lako sság az önállósulást kezdeményező Kész Elemért választotta. Azóta a falucska látványos fejlődésnek indult: bekapcsolták a földgázhálózatba, önálló postahivatalt hoztak létre, gázfűtésre állították át az óvodát és az orvosi rendelőt. Eredményes pályázataikn ak köszönhetően sikerült felújítani és faluházzá alakítani az egykori romos művelődési házat, ahová beköltözhetett a községi könyvtár. Felpezsdült a művelődési élet, asszonykórus és tánccsoport alakult. Testvértelepülésükkel, a SzabolcsSzatmárBereg megye i Tiszaráddal együttműködve több közös programot lebonyolítottak. Közös EUs pályázat keretén belül közös kiadványt jelentettek meg a két településről, csereprogramok, több kirándulás, gyermeküdültetés, sportrendezvények sora gazdagítja a két település lak óinak mindennapjait. Minden év augusztusában megszervezik a falunapot, amikor általában átadnak egy felújított közösségi épületet. A beregi szőttesekről és a kiváló minőségű kígyósi borról ismert községben 2006ban már harmadszor erősítették meg tisztségéb en Kész Elemért. A polgármester úr elmondta: nagyon megtisztelőnek tartja, hogy a Sólyom László magyar köztársasági elnök nevével fémjelzett szakmai testület éppen őt, a kárpátaljai Kígyós polgármesterét tartotta alkalmasnak erre a kitüntetésre. Elmondta: "Úgy gondolom, a díj nemcsak nekem, hanem minden helyi képviselőnek, a polgármesteri hivatal alkalmazottainak, a faluért tenni akaró és cselekvő kígyósinak is szól. Ezért ennek jegyében kívánok dolgozni a jövőben is, együttműködni mindenkivel, aki partnerk ént áll mellénk a problémák megoldásában." vissza Teljesen új kisebbségvédelmi politikára lesz szükség Népújság (Lendva) 17. junij 2009, 53. évf. 24. sz. - Tomka Tibor A kedden a Kranj melletti Brdon Szlovénia Európa Ta nácsban betöltött elnöklése alkalmával megszervezésre került kerekasztalbeszélgetésen a szlovéniai kisebbségek és a szlovén kisebbségek helyzetét mérték fel. A kerekasztalbeszélgetést Stanko Baluh, a Nemzetiségi Hivatal igazgatója nyitotta meg, de beveze tő beszédeket mondott Boštjan Žekš, a Szlovénia határain kívül élő szlovénekért felelős miniszter, Milan M. Cvikl, a kormány főtitkára, valamint Borut Pahor miniszterelnök is.