Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-17
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.17 . 38 ellen. Indoklásul azt hozta fel, hogy a tavaly augusztus 18án az ügyben megtartott voksoláson a kérés elutasításának megalapozása alkotmányellenes. A képviselőház akkor nem tudott szavazni, mivel a PSDs honatyák hiányzása miatt határozatképtelen volt, erre hivatkozva pedig végül el is utasították az ügyészség kérését. A keddi nézeteltéréseket az okozta, hogy a házbizot tság hétfői ülésén elfogadhatatlannak nevezte az ügyészég újabb kérését, és annak elutasítását javasolta. Az ügyben azonban nem született egységes álláspont, mivel a bizottság PDLs elnöke nem értett egyet a határozat szövegével. Bogdan Niculescu Duvăz PSDs képviselő szerint az ügyészség kérése nem az eljárás megkezdésére vonatkozik, hanem a tavaly kudarcba fulladt szavazás újbóli megtartására. Ez utóbbit nevezte – a házbizottság tagjainak többségével egyetértésben – elfogadhatatlannak. A PSD álláspontja s zerint az ügyészség kérésének elfogadhatatlanságáról szóló határozatról kellett volna szavazni. Közben Márton Árpád RMDSZes képviselő jelezte, hogy ki sem osztották a határozattervezet szövegét, ezt követően hirdetett szünetet a házelnök. A szünet után aztán kiosztották a határozattervezetet – azt, amely a PDL álláspontját tartalmazta, azaz a Năstase elleni bűnvádi eljárás szükségességéről szólt. Eugen Nicolicea PSDs képviselő ennek nyomán azzal fenyegetőzött, hogy ha ezt a szöveget bocsátják szavazásra , pártja a házelnök személyéről kezdeményez voksolást. Leszögezte: a bűnvádi eljárás beindítása ügyében tavaly már volt egy szavazás, így azt nem lehet megismételni. Maga az érintett, Adrian Năstase úgy vélte, ha megismételnék a voksolást, az veszélyes pr ecedenst teremtene. Véleménye szerint a voksolás megismétlésére vonatkozó kérelem miatt akár a legfőbb ügyész menesztése is fölmerülhet, és abbéli gyanújának is hangot adott, hogy Kövesi nem saját kezdeményezésből kéri a voksolás megismétlését. Az ülésről végül a PSD, az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői kivonultak, mint közölték, azért, hogy így tiltakozzanak Roberta Anastase ülésvezetési gyakorlata ellen, ami szerintük ellentétes volt a házszabállyal. Márton Árpád szerint a házbizottság előkészítő határozati javaslatában nem az a határozati javaslat szerepelt, amelyről végül a PDLs házelnök meg kívánta szavaztatni a honatyákat. Viorel Hrebenciuc, a PSD frakcióvezetője leszögezte: addig nem térnek vissza az ülésterembe, „amíg Traian Băses cu államfő úgy nem dönt, hogy tiszteletben tartja a törvényeket”. Mint ismeretes, a PSD gyanúja szerint az államfő áll a több szociáldemokrata politikus ellen zajló ügyészségi vizsgálatok mögött. Adrian Năstase egyébként kétszeresen is fellélegezhet, tegn ap ugyanis felfüggesztették azt a legfelsőbb bíróságon zajló pert is, amelyben azt vizsgálják, valóban felhasználtae állami cégek pénzügyi adományait 2004es elnökválasztási kampányában. Az ügyirat az alkotmánybírósághoz kerül, mivel a bíróság helyt adott azon ügyvédi beadványnak, amelyben a Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) létrehozását kimondó rendelet alkotmányosságát vonják kétségbe. Szerző(k): Balogh Levente vissza Egyedül marad Isărescu a növekedésről szóló előrejelzés ével Transindex 20090617 Meglepetést keltett Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) mintegy másfél hónappal ezelőtti megállapításával, amely szerint az év végére Románia gazdasági növekedése pozitív előjelű lesz. A jegybanki kormányzó nyilatkozatair ól a gazdaság szereplői általában azt tartják, hogy közel állnak a realitáshoz, de most véleményével egyedül maradt. Az elemzők egyre pesszimistább számokat sorolnak, 57 százalékos visszaesést is jósolva, különös tekintettel az export, az import, a szol gáltatások, a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés csökkenésére. Az első harmadévben regisztrált 6,2 százalékos gazdasági hanyatlás még a legborúlátobb gazdasági szakembereket is meglepte. Igaz, ez az arány valamivel kedvezőbb, mint az országos st atisztikai hivatal által korábban előrejelzett 6,4 százalék.