Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.16 . 9 "elszámoltatással" és büntetőeljárással fenyegeti, kikel a "nemzetközi finánctőke" ellen, és kormányra kerülése esetén "tekintélyelvű elnöki rendszert" akar bevezetni. Sok európai uniós országban számottevően megerősödtek modernizációellenes, idegengyűl ölő és "barna" pártok, Magyarországon azonban a jobboldali populisták és a szélsőjobboldal együttesen a szavazatok több mint hetven százalékát kapták. Gyakran elhangzott már a figyelmeztetés populista vagy fasisztoid pártok előretörésekor, hogy az adott or szágban felülkerekedik a fasizmus. Magyarország azonban, ahol az elmúlt években a tekintélyelvű magatartás és a romákkal szembeni agresszív előítéletek mélyen gyökeret vertek a társadalomban, valóban erre az útra léphetett - állt a cikkben. Azok a pártok, amelyek ellensúlyozni tudnák ezt a folyamatot, demoralizálódtak - írta a szerző, Gregor Mayer. A jelenleg egyedül kormányon lévő Magyar Szocialista Párt 17,4 százalékos eredményével kudarcot vallott, korábbi koalíciós partnerét, a Szabad Demokraták Szövet ségét az a veszély fenyegeti, hogy megszűnik önálló politikai szereplő lenni. A Magyar Gárda harcias, fenyegető felvonulásokat rendez romák lakta településeken - állt a cikkben. A Jobbik és a Gárda a "cigánybűnözés" elleni hathatós fellépés ígéretével min denekelőtt olyan, szegényebb szavazókat tudott mozgósítani, akik nyomorúságra jutott és szociálisan elhanyagolt romák közvetlen közelében élnek. A Barikad.hun heteken át látható volt egy képregény, amely a tücsök és a hangya meséje alapján készült és a De r Stürmer (egykori hírhedett náci hecclap) modorára emlékeztető módon elembertelenedett élősködőkként és erőszaktevőkként ábrázolta a romákat - írta szerző, a Jobbik internetes honlapjaként említve a portált. Az uszítás stratégiája bevált - fogalmazott, s rámutatott: főként Magyarország eddig baloldali fellegvárnak tartott északi és keleti részén, ahol magas a roma lakosság aránya, kapott a Jobbik több szavazatot, mint a szocialisták. "Riasztó dinamika" - vélekedett Mayer, föltéve a kérdést: "vajon nem pro fitáltake Hitler nácijai is előretörésük idején abból, hogy a gazdasági válság miatt korábban a szociáldemokratákra és a kommunistákra szavazó munkavállalók tömegei pártoltak át hozzájuk?" A szélsőjobboldal által felizzított légkör máris fajgyűlölő gyilk osságokat eredményezett, tavaly november óta öt roma halt meg a lakóhelyük elleni fegyveres támadásban - írta. Idézte Vásárhelyi Mária szociológust, aki szerint a Jobbik előretöréséért mindenekelőtt Orbán Viktor a felelős, aki "előkészítette a terepet ahho z". A Jobbik alapítói tevékenységi és mobilizációs platformként használták a polgári köröket a Jobbik céltudatos felépítéséhez. A Fidesz elnöke már miniszterelnöksége idején szélsőjobboldali publicisták udvartartását "nevelte fel" - írta a szerző. A közbe széd ma Magyarországon olyan züllött, hogy már senki nem döbben meg az agresszív, obszcén, rasszista megnyilvánulásokon - véli Vásárhelyi Mária. A szociológus szerint ezért részben a balliberális kormánypártok is felelősek, akik "hét év alatt alig vittek v alamit előbbre". A vidéki romák életkörülményei akkor is romlottak, amikor az országban összességében javult az életszínvonal. Ezekben a térségekben a polgármesterek és a lakosság úgy érezte, hogy teljesen magukra hagyták őket az ebből fakadó problémákkal - mondta Vásárhelyi Mária. A szociológus mindamellett reméli, hogy a Fidesz, ha kormányra kerül, józan, pragmatikus irányvonalat követ majd. Mások abból indulnak ki, hogy az Európai Unió közepén egyszerűen nem jöhet létre "barna" diktatúra. Orbán Viktor azt sugallja, hogy mindent kézben tart. Korábban egyszer azt mondta: a Magyar Gárdának "kioszt két pofont, mint Horthy (Miklós) a nyilasoknak". Azt azonban nem említette, hogy Horthy Miklósnak 1944 őszén le kellett mondania, és át kellett adnia a helyét a nyilaskeresztesek fasiszta terroruralmának - zárult a cikk. vissza A Magyar Koalíció az északbácskai községek területi autonómiáját akarja Szabadka, 2009. június 15., hétfő (MTI) - A Magyar Koalíció által célul kitűzött területi autonómia az északbácskai községeket foglalná magába - mondta hétfőn az MTInek az új délvidéki magyar párt egyik vezetője. Telefonon adott nyilatkozatában Setyerov Zorán ügyvezető alelnök elmondta: a területi autonómia központja Szabadkán l enne, ezenkívül felölelné Magyarkanizsát, Zentát, Óbecsét, Adát, Topolyát, Kishegyest és Csókát. Ezeken a településeken a délvidéki magyarság vagy abszolút, vagy relatív többségben él. "A Délvidék egyéb