Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.16 . 2 R OMÁNIA Tisztújító közgyűlést tartott az MCSMSZ ( www.csango.ro ) Élőlánc az önálló magyar egyetemért – Élőlánccal emlékeznek meg a Bolyai egyetem ötven évvel ezelőtti erőszakos beolvasztásáról az erdélyi magyar ifjúsági szerv ezetek. Az eseményre június 19én, pénteken este 20 órától kerül sor a BabesBolyai Tudományegyetem Farkas utcai főépületénél (MNO) MCSMSZtisztújítás: Solomon Adriánt visszaválasztották – Solomon Adriánnak nem volt ellenjelöltj e, 254 igen, 1 nem és 30 tartózkodás mellett a következő 2 évre kapott újabb mandátumot. A szövetség két új alelnökkel rendelkezik: Pógár László és Bartha András . Gazdasági felelős Csillag Levente eddigi alelnök. Oktatási felelősnek Ferencz Évát és Hegyeli Attilát jelölték, ám Hegyeli nem vállalta a tisztség további betöltését (Transindex) Államfőjelöltállítási dilemmában az RMDSZ – „ A területi szervezeti elnökök és önkormányzati vezetők túlnyomó többsége támogatja, hogy az RMDS Z indítson jelöltet az elnökválasztásokon ” – derül ki a lapunk által rögtönzött „ közvéleménykutatásból ” (ÚMSZ) Rendszámtáblával, internetes domainnévvel és élőlánccal Székelyföld erősítéséért – Kicserélték a sepsiszentgyörgyi v árosi és a megyei önkormányzat autóinak rendszámtábláját, így mostantól a Székelyföldet jelképező, Terra Siculorum rövidítéséből származó SIC jelzés szerepel rajtuk az eddigi JUD (Judet: megye) helyett. Látszólag csak " formai " kérdésről van szó, valójában a helyhatósági magyar vezetők ezzel az intézkedéssel is erősíteni akarják a székelyföldi " arculatot ", identitást. Tamás Sándor , a Kovászna megyei tanács elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester felragasztotta autójára a Székely Nemzeti Tanács á ltal forgalmazott, most már újságosbódékban is megvásárolható matricát, amely Székelyföld térképét, a székely zászlót és a SIC rövidítést ábrázolja (MTI) Kevesebb támogatást kapnak a székelyföldi települések – A kormány olyan kor mányhatározatot fogadott el, amellyel az országos költségvetésből célirányosan támogat egyes településeket és konkrét beruházásokat egyegy megyében. A székelyföldi megyéket hátrányosan megkülönböztetik azáltal, hogy jóval kevesebb összeget utaltak ki, min t a többi megyének. (MR1) Kolozsvári élőlánc az önálló, állami magyar egyetemért – Ötven évvel az egykori Bolyai Egyetem erőszakos beolvasztása után, továbbra sincs önálló, állami magyar egyeteme közös- ségünknek. Mi, erdélyi magy ar ifjúsági szervezetek, élőlánccal kívánunk a szomorú évfordulóról megemlékezni. (Kolozsvár.info) Díjat kapott Szőcs Géza – Idén első alkalommal osztotta ki az albán nemzetközi nemkormányzati szervezet, a Demokratikus Kezdeményez ések Egyesülete (ADI) a „ Június 16a díjat ". Az elismerést olyan embereknek adják át, akik kisebbségekért harcoltak. A szervezet igazgatója, Albert Musliu – szimbolikusan Nagy Imre újratemetésének helyszínének közelében, a Hősök tere mellett – adta át a ki tüntetést Szőcs Gézának . (Fn.hu)