Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.15 . 39 IMFfeltételek: nem lesz béremelés Krónika 2009. június 12. A romániai közalkalmazottak egyhamar nem részesülhetnek béremelésben, a kormánynak pedig igen szorosra kell húznia a nadrágszíjat – áll egyebek mellett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött készenléti hitelmegállapodás feltételei között. Az IMF hitelkikötéseit csütörtökön hozták nyilvánosságra. A román kormány és az IMF illetékeseinek kézjeg yével ellátott memorandum egyaránt tartalmazza a 19,95 milliárd eurós hitel felhasználásának feltételeit, illetve a megállapodás kritériumait. Kiderül egyebek mellett, hogy mekkora lehet Románia államháztartási mérleghiánya, mekkora értékeket ölthet az in fláció, mire vállalhat garanciát a kormány, illetve hogy hogyan kell átalakítani az állam tulajdonában levő vállalkozásokat. Mivel az IMFhitelt nem egyszerre, hanem nyolc részletben utalják át Romániának, szigorú feltételnek minősül, hogy negyedévente köz ölni kell a valutaalappal a költségvetési hiány és az infláció mértékét. Amennyiben ugyanis a bukaresti kormány nem tudja tartani magát a dokumentumban vállaltakhoz, előfordulhat, hogy elmarad a további részletek folyósítása. A hiány monitorozása azért lé nyeges eleme a memorandumnak, mivel ez mindenképp arra fogja késztetni a Bockabinetet, hogy a lehető legkisebbre fogja vissza kiadásait. Módosítani kell a nyugdíjtörvényt Mint a megállapodás vonatkozó része rámutat, szó sem lehet idén a közalkalmazottak béreinek növeléséről. Emellett október 20áig a döntéshozóknak el kell fogadniuk a költségvetésből fizetett alkalmazottak bérezési rendszerének módosítását célzó törvénytervezetet, ami egyebek mellett azt a kitételt is tartalmazza, miszerint nem lehet 1 a 15höznél nagyobb eltérés a legkisebb és legnagyobb közalkalmazotti fizetés között. A kormány az IMF kérésére azt is vállalta, hogy az idei év végéig módosítja a nyugdíjtörvényt. A valutaalap kérése főként a nyugdíjkorhatár kitolását célozza. Mint ismerete s, várhatóan a nők és férfiak egyaránt 65 évesen mehetnek a későbbiekben nyugdíjba. Nem késnek a szociális juttatások Nincs veszélyben a nyugdíjak, munkanélkülisegélyek és más szociális juttatások kifizetése – szögezte le csütörtöki sajtótájékoztatóján M arian Sârbu munkaügyi miniszter. Újságírói felvetésre, miszerint számíthatunke költségvetéskiigazításra olyan körülmények között, hogy a szociális büdzsé hiánya elérte a 2 milliárd lejt, a tárcavezető mindössze annyit jegyzett meg, hogy a költségvetés mó dosítása a pénzügyminisztérium feladata. „Amennyiben a szaktárca úgy ítéli meg, hogy az eredeti leosztást módosítani kell, akkor kezdeményezhet erre irányuló törvénytervezeteket” – fogalmazott Marian Sârbu. Hozzátette: a kormánynak tartania kell magát az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal megkötött szerződések feltételeihez, ám egyetlen megkötés sem vezethet oda, hogy a kormány ne tudja utalni a nyugdíjak, munkanélkülisegélyek és más szociális juttatások kifizetéséhez szükséges pénzösszeg eket. Folyamatos megfigyelés Amennyiben a kormány azzal szembesül, hogy a gazdaság működéséhez elengedhetetlen összeg nem folyik be az államkasszába, köteles az IMFfel konzultálni az ügyben. Ha pedig a valutaalap által megszabott maximális költségvetési hiány és a reális deficit közötti különbség meghaladja a 200 millió lejt, a pénzügyminisztérium illetékesei is kénytelenek lesznek tárgyalóasztalhoz ülni az IMF képviselőivel. Ez a kitétel a lakosság számára akár jó hírt is jelenthet, hiszen a hiány növe kedésének megfékezéséhez az is szükséges, hogy az árak ne növekedjenek túlzott mértékben. Ugyanakkor az államot arra kényszeríti, hogy ne dobjon a forgalomba új nyomtatású bankjegyeket. A valutaalap a megállapodásban arra kényszeríti a kormányt, hogy havo nta jelezze, mekkora támogatásban részesült az ország európai uniós forrásokból. További kitétel, hogy a Bockabinet nem vállalhat negyedévente 6 milliárd lejnél nagyobb garanciát az állami és magánszektorban tevékenykedő vállalatok tevékenységére.