Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.15 . 36 "Hiába terveztük úgy, hogy négyévenként adjuk ki a könyvet, ezután sajnos elakadtunk, kimaradt csaknem tíz év, így csak most decembertől veheti kezébe az olvasó az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda 2010 címet viselő – ötezer példányban megjelenő – kötetet" – mondja Stanik István. Ezúttal tízezer személ y adatait, munkáit, elérhetőségükkel kapcsolatos információit tudhatja meg belőle a közönség. Az elmúlt tíz esztendőben új nemzedékek jelentek meg a közéletben, életpályájukat ideje ismertté tenni – fűzte hozzá a főszerkesztő. A bekerülés kritériumait a s zerkesztők úgy határozták meg: mindenki kapjon helyet, aki olyan értéket hozott létre, olyan tevékenységet fejt ki, amely hozzájárul az erdélyi magyarság identitásának megőrzéséhez, a magyar közösség erősítéséhez. Ilyen értelemben nem akartak különbséget t enni egy író konkrét művekben mérhető munkássága, illetve egy politikus vagy lelkipásztor tevékenysége között, aki a közösségszervezés terén ért el eredményeket, például szociális otthonokat vagy népművészeti együtteseket alapított. Nem csupán a „fontos t ízezer" adatai lesznek olvashatók a kötetben, hanem a legfőbb erdélyi magyar intézményekről, alapítványokról, civil szervezetekről, kulturális egyesületekről szóló információk is. Több mint huszonötezer adatlapot küldenek el különböző csatornákon, szeptemb er elsejéig várják vissza azokat kitöltve. Kihasználják az internet lehetőségeit, ezért a www.kikicsoda.ro honlapon is ki lehet tölteni az adatlapot. Az előző két kiadást is Stanik István és felesége, Bércesi Tünde „álmodta meg", ők szerkesztették és adtá k ki, akárcsak a most megjelenőt. Korábban azonban a Scripta kiadó, most pedig a BMC Könyvkiadó tulajdonosaiként és szerkesztőiként teszik. Ezúttal csatlakozott hozzájuk az időközben felnőtté vált gyermekük, Stanik Bence, aki maga is ismert újságíró és sze rkesztő. A Ki Kicsoda természetesen hatalmas csapatmunka gyümölcse lesz most is, a szerkesztőbizottság tagjai között neves írók, publicisták, szerkesztők vannak jelen, mint Ágoston Hugó, Horváth Andor és Kántor Lajos. Szaklektorok, olvasószerkesztők, tör delők és grafikusok is részt vesznek a munkában. Stanik István hangsúlyozta, hogy nagy erdélyi magyar projektről van szó, amelyet társkiadóként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogat, annak ügyvezető elnöke egyben felelős kiadóként szerepel az impresszumban. www.szatmar.ro vissza Előre hozott választások lesznek Moldovában Nszv [ 2009. június 13., 22:54 ] A jövő héten feloszlatják az alig másfél hónapja alakult törvényhozást Moldovában. Ezt az alkotmánybír óság döntése után Vladimir Voronin ügyvezető államfő jelentette be, aki egyébként a kérész életű parlament elnöke is. Amennyiben a jövő hét elején tartják az utolsó parlamenti ülést Moldovában, az azt jelenti, hogy negyvenöt napon belül, tehát legkésőbb augusztus elején újból az urnák elé hívják a mintegy három és félmilliós csonka ország választópolgárait. A szakadárnak minősített Dnyesztermelléki területen (Transnistriában) élők ugyanis nem szavaznak. A moldovai alkotmánybíróság döntése a tavaszi válas ztások után kialakult patthelyzetet oldja fel. Akkor ugyanis hiába ért el majdnem 50 százalékos eredményt a kormányzó kommunista párt, a 101 fős törvényhozásban egy mandátummal kevesebb helyhez jutott ahhoz, hogy az ellenzék támogatása nélkül államfőt vála szthasson a parlamentben. A hárompárti román és Európabarát liberális ellenzéknek esze ágában sem volt támogatni a kommunista párt jelöltjét. Eleve előre hozott választásokra játszott, hiszen a tavaszi választások után csalással vádolta meg a hatalmat, é s emlékezetes, hogy április 7én zavargások törtek ki a moldovai fővárosban. Vladimir Voronin elnök és csapata az ellenzéket és Romániát hibáztatta az erőszakossá fajult tüntetésekért. A három liberális párt pedig egybehangzóan állította, hogy a hatalom és a tüntetők közé beépített emberei irányították a parlament és az elnöki palota elleni támadást, a gyújtogatást. mno.hu vissza