Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Regg eli Sajtófókusz 200 9 . 06.13 . 16 akárcsak a horvátországi, a kárpátaljai és az erdélyi magyarság tisztségviselői. A három és fél órán át tartó díszülés résztvevőit levélen köszöntötte Tőkés László erdélyi református püspök, EP képviselő. vissza Čanak pártja elveti Vajdaság hatáskörének szűkítését Vajdaságma.info • 2 009. június 12. [18:32] A Vajdasági Szociáldemokrata Liga közölte, hog y nem egyezik bele Vajdaság határkörének szűkítésébe a tartományi statútumban, s ezért a párt képviselői nem vesznek részt az esetleges vitában a vajdasági parlamentben. Vajdasági Szociáldemokrata Liga számára ez a munka befejeződött, írja a Beta. A főbiz ottság a tegnap esti ülésén kezdeményezte, hogy végezzen módosításokat a hatásköri törvényen a tartomány hatáskörének világos meghatározása végett, s utasította az elnökséget és a politikai tanácsot, hogy készítse el a függelékeket. Nenad Čanak (a képen), a párt vezetője lemondott a Vajdasági Klinikai Központ Igazgatóbizottságának tagságáról, mivel megválasztották a Vojvodina šume közvállalat igazgatóbizottságának tagjává. Lemondását azzal indokolta, hogy eleget kíván tenni az összeférhetetlenségi törvényne k, s nem kívánja halmozni a tisztségeket. vissza EMNT: az MPP miatt nincs négy magyar EPképviselő Krónika • 2009. június 12. Nyilatkozatban bírálta a Magyar Polgári Pártot (MPP) pénteken az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (E MNT) vezetősége, amely éppen az említett párt magatartásának tulajdonítja, hogy a Magyar Összefogás listáján nem kerülhetett be egy negyedik magyar képviselő is az Európai Parlamentbe. Magyar Összefogás listája a múlt vasárnapi európai parlamenti választás on 8,92 százalékos eredményt ért el, ezáltal a lista első három jelöltje (Tőkés Lászlón kívül az RMDSZes Winkler Gyula és Sógor Csaba) bejutott az Európai Parlamentbe. Az EMNT sajnálatosnak nevezi, hogy a Magyar Összefogás listájáért végzett közös munka mellett az ellenérdekelt csoportok aknamunkája is eredményesnek mondható. Szerinte a negyedik mandátum megszerzése azért hiúsult meg, mert többen – nyíltan vagy burkoltan – a választásoktól való távolmaradásra buzdították az erdélyi magyar szavazókat – áll az EMNT nyilatkozatban. A dokumentum emlékeztet az MPP június 9i nyilatkozatára, amely az EMNT szerint „csak és kizárólag az önös pártelnöki érdek” (utalás Szász Jenőre - szerk. megj.) és nem a magyar közösség érdeke alapján mond „hamis és félrevezető ítéletet” az RMDSZ és az EMNT közötti összefogásról, és próbálja lekicsinyelni az elért sikert. „Érthetetlen, hogy a belső és külső legitimációs válsá gban szenvedő pártvezetés miért nem fogadja el a szavazatok által is alátámasztott eredményt, miért nem tud örülni az erdélyi magyar sikernek” – olvasható a Tőkés László által vezetett EMNT nyilatkozatában, amely emlékeztet, hogy az EMNT az RMDSZszel való megegyezés aláírása után, a jelölési folyamat közben a befutónak számító negyedik helyet felajánlotta az MPP számára. „Ahelyett, hogy a Magyar Összefogás jelöltjei közül négyen jutottak volna mandátumhoz és a Magyar Polgári Pártnak most lenne egy európai parlamenti képviselője, az MPP elnökségének hibás politikai döntése következtében eggyel több, azaz harminc román, közöttük három (!) nagyromániás EPképviselővel kell majd nemzetközi színtéren is viaskodnunk. Ezt érték el szűkkeblű, pártos hozzáállásukkal” – olvasható a dokumentumb an. Hasonló gáncsoskodást és közvetett bojkottot tapasztalt az EMNT a bihari RMDSZ egyes vezetői részéről, akik – mint olvasható – nemcsak a kampányt tartották „takaréklángon”, de a szavazás napján tett nyilatkozataikkal a saját szervezetük érdekei ellen is cselekedtek. Akik ezt tették, akarvaakaratlanul a NagyRománia Párt, Vadim Tudor és Gigi Becali táborát erősítették – állapítja meg a dokumentum. Tőkés visszavonulhat a püspöki tisztségből Egy hét múlva dönti el Tőkés László, hogy továbbra is megtartjae a püspöki tisztségét a Kir ályhágómelléki Református Egyházkerületben. Az immár második európai parlamenti mandátumát kezdő Tőkés elmondta: a június 19i egyházkerületi közgyűlésen jelenti be, hogy visszavonul az egyházkerület éléről vagy pedig kitölti a teljes püspöki mandátumát 20 10ig. Tőkés helyett jelenleg Csűry István vezeti az egyházkerületet helyettes püspökként.