Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.08 . 49 szolgálja ez a lépés, s hogyan süllyedhetett odáig Bugár Béla, hogy olyan lépést tesz, amelynek a Szlovák Nemzet Párt és a Smer nacionalista szárnya tapsikol leginkább. Csáky hangsúlyozza, nincs ok a kilépők tettének indoklására. Az MKP demokratikus párt, amely kellő teret kíván biztosítani minden tagja számára, ám azoktól is elvárja, hogy tartsák be a demokrácia játékszabályait, s fogadják el a többség szabadon és demokratikusan meghozott döntését. Csáky utalt arra, hogy a döntés hátterében más érdekek és célok lehetnek, s emlékeztet arra, hogy egy hónap pal ezelőtt, amikor a három parlamenti képviselő részéről személyi jellegű kifogások hangzottak el, hét pontban tett javaslatot ezek kezelésére, beleértve bizalmi szavazás kérését saját maga ellen is. Bugár akkor azzal utasította el a javaslatot, hogy az M KP elnöksége korrumpálni akarja őt. Amikor a három szakadár – megváltoztatva véleményét – a platform létrehozatala kérésével lépett fel, az MKP elnöksége elfogadta javaslatukat, s késznek bizonyult azt az Országos Tanács elé tárni. Két héttel ezelőtt Bugár Béla tájékoztatta az újságírókat arról, hogy folytatni kívánják a tárgyalásokat az MKP elnökségével. Egy napra rá azonban – mintha valaki rájuk parancsolt volna – már azt közölték a sajtóval, hogy befejezettnek tekintik a tárgyalásokat. Csáky elhatárolódi k attól a kijelentéstől is, hogy bármely tárgyalás kapcsán nem pontosan tájékoztatta volna a nyilvánosságot. Emlékeztet arra, hogy egyetlen tárgyaláson sem vett részt egyedül, minden esetben delegáció tárgyalt a három szakadárral. Csáky az MKP Országos Ta nácsa iránt megnyilvánuló tiszteletlenségnek veszi, hogy a kilépők nem várták meg az Országos Tanács jövő szombati ülését, amelyet az ő kérésükre hívtak össze, s amelynek összehívását június 13ára ők kérték. Az Országos Tanács rozsnyói ülésén Csáky a pár t elnökeként kompromisszumos határozati javaslatot terjesztett elő, amely az OT több tagja szerint túlságosan is előzékenyen viszonyult a szakadárok kéréseihez. Nagy meglepetésre azonban Rozsnyón ezt a javaslatot Bugár Béla és társai vetették el. Felmerül tehát a kérdés, ki játszott itt tisztességes játékot és ki akarta az orránál fogva vezetni a szlovákiai magyar közvéleményt és a párt vezetőit? Abban az összefüggésben is felmerül ez a kérdés, hogy a beavatottak számára régóta tudott volt, hogy a szakadár csapat rendszeresen találkozik, és egyezteti lépéseit. Az a tény, hogy vasárnap koordináltan léptek ki többen is a pártból, arra enged következtetni, hogy egy régóta eldöntött szándék megvalósításáról van szó, s a szakadárok részéről a hercehurca csak a sz lovákiai magyarok félrevezetését szolgálta. Ezt a forgatókönyvet látszik megerősíteni az a tény is, hogy a terepen már harmadik hete dolgoznak a Focus ügynökség emberei egy közvéleménykutató programmal, amely azt hivatott felmérni, a szlovákiai magyarok k özül mennyien támogatnának egy Bugár Béla vezette új magyar pártot. Csáky egyértelmű elutasítással reagált arra a kérdésre, késze az MKP esetleg koalícióra lépni jövőre egy új magyar párttal. – Ha ezek az urak most nem akarnak együttműködni velünk és be csaptak bennünket, mi a garancia arra, hogy jövőre az együttműködés gyümölcsözőbb lenne – tette fel a kérdést. – Egyetlen megoldás van: nem szabad elmenni az MKPból, itt mindenkinek helye van – hangsúlyozta a pártelnök. – A szlovákiai magyaroknak egyetlen olyan pártja van, amely valóban a miénk, ez pedig az MKP – tette hozzá. – Ez az anyahajó, ez a mi zászlónk, amelyhez hűeknek kell lennünk. Felvidék Ma, ddg vissza Körvonalazódik az új szlovákiai magyar párt Felvidé kma 2009.06.07. Simon Zsoltot és Bugár Bélát követve ma újabb MKPtagok jelentették be, vagy helyezték kilátásba kilépésüket az MKPból. A TASR szlovák hírügynökség közölte ma, hogy négy parlamenti képviselő kilép a Magyar Koalíció Pártjából: Bugár Bé la, A. Nagy László, Gál Gábor és Bastrnák Tibor. Bugár Béla 2007 óta, amikor alulmaradt a pártelnöki tisztségért folyó küzdelemben Csáky Pállal szemben, semmilyen tisztséget nem visel a pártban, a somorjai alapszervezet egyszerű tagja, de minden bizonnyal az egyik legbefolyásosabb szlovákiai magyar politikus. Az EPválasztások esetében nem titkoltan az MKP sikertelenségére játszott, már tavasszal bejelentette az MKP somorjai alapszervezete tagsági ülésén, hogy az MKP alapszabálya értelmében a választási si kertelenség után Csáky fejét fogja követelni. Ezért nem lehetett május 16án országos kongresszust tartani, el kellett halasztani őszre. Gál Gábor az MKP galántai, Bastrnák Tibor pedig a komáromi járási elnöke.