Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtó fókusz 200 9 . 05.05 . 20 Almunia közölte, az 5,4%os államháztartáshiány miatt Románia az GDP 0,5%ának megfelelő összegű büntetést fizethet be az unió kasszájába. A tegnap közzétett brüsszeli prognózis a túlköltekezésnek tudja be a túllépést, amit súlyosbított az év utolsó két hónapjában tapasztalt gazdasági visszaesés miatti bevételkiesés. Traian Băsescu román álla mfő ennek kapcsán tegnap úgy fogalmazott, a jelentés „a nyers és fájdalmas valóságot” tükrözi, és hogy „a követelőzőknek meg kell érteniük, hogy az államkasszára nem lehet a végtelenségig nyomást gyakorolni”. Az elnök utalt ezzel a szakszervezetek bérkövet eléseire, illetve kiállt az állami alkalmazottak béreit befagyasztó kormányintézkedés mellett. A brüsszeli előrejelzés adatainak tanúsága szerint egyébként fokozottan sújtja a keleteurópai országokat a nemzetközi gazdasági válság. Jóllehet az Európai Bi zottság az unió mind a 27 tagországában jelentős nehézségeket és – Ciprus egyedüli kivételével – gazdasági visszaesést vár az idén, a legnagyobb mértékű hanyatlással keleteurópai országoknak kell szembenézniük. Év végére megállhat a gazdasági visszaesés az Európai Unióban Megállhat a gazdasági visszaesés ez év végére az Európai Unióban az Európai Bizottság tegnap kiadott gazdasági előrejelzése szerint, de idén az összesített GDP még várhatóan 4 százalékkal csökken. Jövőre a gazdaság lassan növekvőre fordu lhat, de éves szinten Brüsszel még 2010ben is 0,1 százalékos csökkenést vár. Ugyanezek a számok érvényesek az euróövezetre is. Mindkét jóslatot rontották a legutóbbi, januári előrejelzéshez képest, amelyben Brüsszel még csak 1,9 százalékos csökkenést várt idén, jövőre pedig 0,4 százalék növekedést. A munkanélküliség jövőre 11 százalékra nő az EUban, a bizottság várakozása szerint, az államháztartási deficit pedig átlagosan 1,5 százalékra. Joaquín Almunia pénzügyi biztos azt mondta, hogy Európa gazdasága a második világháború utáni időszak legmélyebb és legkiterjedtebb visszaesését szenvedi el. A kormányzatok és központi bankok „ambiciózus” intézkedései azonban várhatóan megállítják a visszaesést. A recesszió fő okai között említette Almunia azt, hogy súlyo sbodott a globális pénzügyi válság, szűkült a világkereskedelem, és az egyes országokban lakáspiaci korrekció megy végbe. Miközben a prognózis szerint uniós szinten átlagosan 4 százalék lesz a gazdasági csökkenés, Lettországban 13,1, Litvániában 11, Észto rszágban 10,3 százalékos visszaesést jósol a bizottság, amely a teljes térségre is tovább rontotta előző, januári jóslatait is. Magyarországon 6,3 százalékos, Romániában 4,0 százalékos, Csehországban 2,7 százalékos, Lengyelországban 1,4 százalékos, Bulgári ában 1,6 százalékos GDPcsökkenést vár Brüsszel ebben az évben. A korábbinál rosszabb irányzatok elemzők szerint ronthatják az euróövezethez nem tartozó országok kilátásait az uniós közös pénz bevezetésére is. Az eurózónához tartozó keleteurópai tagállam okban – Szlovéniában és Szlovákiában – mindazonáltal nem ígérkezik jobbnak a várt teljesítmény: hazai össztermékük (GDP) Brüsszel szerint 3,4 százalékkal, illetve 2,6 százalékkal csökken ez évben. Mindeddig a bizottság hat ország ellen indított államházta rtáshiány miatti eljárást: Franciaország, Spanyolország, Írország, Görögország, Lettország és Málta ellen. Az EUs tagállamok pénzügyminisztereinek mai tanácskozásának napirendjén viszont nem szerepel a következő, Romániát is tartalmazó csoport tagjai ell en indítandó eljárás megtárgyalása. Magyarország lehet a legjobb költségvetési teljesítő A térségbeli európai uniós államok közül várhatóan Magyarország mutatja fel idén a legalacsonyabb államháztartási hiányt. A keleteurópai piacra szakosodott Wood&Co. befektetési társaság az EUbizottság tegnap kiadott térségi előrejelzéséhez kapcsolódó prognózisában azt írta: számítása szerint Lengyelország, Csehország és Románia is a bruttó hazai össztermék (GDP) 4 százalékát jelentősen meghaladó központi deficitekkel zárja a 2009es évet. A befektetési társaság Lengyelországban és Romániában egyaránt 4,6 százalékos, Csehországban pedig 4,8 százalékos költségvetési hiányt vár az idén, Magyarországra ugyanakkor 3,0 százalékos deficitet jósol, vagyis jobbat