Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 05.23 . 22 szóljon. Amelyik miniszterelnök többet papol a nemzetről, mint a kormányáról, az országról és a társadalomról, annak a miniszterelnöknek a habitusa, mentális beállítottsága jobban bízik a nemzet vagy a vele egyívásúak egységében, mint a különböző nézetűek, nyelvűek és hitűek összefogásában. Pedig ennek az összefogásnak az ereje adja ki a társadalom szociális tőkéjét. Hogy mekkora Szlovákiáé vagy Magyarországé, azt mindenki maga döntse el. Tulajdonképpen rövid politikusi pályám tapasztalatainak köszönhetem a felismerést, hogy közösségi létben a leghitele sebb emberi magatartás az, ha egyedül magamat képviselem. Persze, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy e képviselet a szabadságot mértékletességre, a tudást belátásra ösztönzi, vagyis a közjót szolgálja. Nem titok, a közjóért rengeteg erőfeszítést tettél. Van ennél személyesebb titkod is? Az én igazi titkai rendkívül mélyen húzódnak, olykor az én számára is elérhetetlen, azaz megnevezhetetlen mélységekben. Vagyis ha a tudat alkalomadtán titoknak sejtet egy megoldhatatlanként rögzült érzelmi gomolyagot, az épeszű ember a megnevezhetetlenség okán otthagyja a mélyben. Népiesen úgy is fogalmazhatnék, csak a bolond ember kezd ki önmagával, s engedi át énjét a tébolyultságnak. De mert a titok nem az én asztalom, azzal zárnám rövidre róla szóló értekezésünket, ho gy a serkentő titok a magánember, a mérgező titok – ha eljut az orvosig – a tudomány ügye. Igaz. Te miért érzed szükségét a közjó szolgálatának? A mementó kötelez, vagyis hogy emlékeztessek a fenyegető eseményekre. Meg a latinamerikai regények hűséges o lvasójaként a jóvátehetetlen bűn és a gyász mágikus realizmusa. Alig fejeződött be a második világháború, egy másfajta mágia, a nemzetállam mágiája hatotta át a beneši dekrétumok következtében hontalanságba taszított csehszlovákiai magyarok tragédiáját. Ez az én szűkebb rokonságomat is szörnyen megviselte, szinte darabjaira tépte. És nekem nem szabad felednem, hogy az uszítás és a halál mágiája övezi ük, déd- és nagyszüleink bűneinek és szenvedéseinek realizmusát. Az ideológiák mágiája fekete, gyilkos mági a. Az egyéntől függ, hogy képese a családi vagy a történelmi emlékezetet hasznosítani a döntéseiben, hogy tudatában szervesülneke a megbocsátás és a szeretet gócaival. Mert a mementó logikája szerint ez így lenne rendjén. Mire jó ma ez a tapasztalat? Mi lehet a megélt történelemből fakadó tanulság? Ezeknek a képződményeknek a múltjával csak a tanulság szintjén érdemes foglalkozni. Ha falhoz állítanánk és kivégeztetnénk több milliónyi embert, mert fasiszták vagy kommunisták voltak, azzal nemcsak a logiká nk, hanem humanista berendezkedésünk alapjait is porba döntenénk. Ezek az eleink voltak – és követők. A nagy ideológusok és az ő magas rangú szolgáiknak követői. Kiki más indítékból, de legtöbbjük a szebb jövő ígéretére lett a híve egy olyan kollektív esz merendnek, amelynek a hatalomra törése ellen alig tehetett valamit. Mit tehetett volna apám a jaltai döntés ellen, amelyben a nyugati világ koncnak odavetetette KözépEurópát a szovjet diktatúrának? Na mit? Semmit. Apám, anyám, s a hozzájuk hasonló milliók nem tehettek mást, bármennyire érdes volt, belesimultak a rendszerbe, és asszisztáltak, mert kilenc kölykük volt, és egy kifosztott életük. Ezek az események ennyire érezhetően rányomták bélyegüket a családi életetekre? Meggyőződésem, hogy másutt tartan a KözépEurópa, ha nem a keleti diktatúra, hanem a nyugati demokrácia ideológiája lett volna a hatalmi jog révén megadott útirány. Gyakran elmélázok a mai Magyarország egyre kirekesztőbb jobbközép választóinak és támogatóinak mentalitásán. Legalább kilencv en százalékuk nemcsak hogy asszisztált, hanem cselekvő részese volt annak a kádárizmusnak hívott kommunista diktatúrának, amelynek politikai utódait most ádáz ellenségnek bélyegeznek. Az ilyen típusú emberből, természetesen, a baloldalon is találunk szép s zámmal. S a szeretetet hirdető hívők között is. Az emberi természet okán. Nem hajlandók látni, hogy az ember évezredek óta erkölcsi válságok közepette él, permanens válságban, ezért menekül ideológiákba, hitbe, s hogy egy évezreden át vagy autoriter vagy d iktatórikus társadalmakban fejlődtünk azzá, amivé lettünk, s hogy a múlt század java részét valójában egy félfeudális jegyeket éltető önkényuralmi és diktatórikus közegben tocsogtuk és asszisztáltuk végig, pechünkre mindig a nagy vesztesek oldalán, s mindn yájan ennek a rendetlenségnek a szellemi utódai vagyunk. De nem hibáztatok senkit. És senkinek sem szabadna vesztesnek éreznie magát. A vesztes pozíció békaperspektívában tart, s onnan nem látni messzire… Nekem elegem volt a kollektív barlangokból, amelyek be az ember magányos cselszövőként bebújhat és elrejtőzhet a saját egyéni
