Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtó fókusz 200 9 . 05.05 . 7 közvélemény nagyobbik fele mit sem tud az Európai Parlament működéséről, tehát nem is tekinti sajátjának. Pedig már csak önérdekből sem ártana többet foglalkoznia vele, hiszen nem teljesen mindegy, kik szólalnak meg a magyar társadalom nevében . (Fóris György, VG) A KTUÁLIS NEMZETKÖZI D OKUMENTUMOK Kiegészítő jegyzőkönyvtervezet az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez – Frunda György szenátor április 29én benyújtotta az Európa Tanács parlamenti közgy ű lésénél a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó minimális standardokat garantálni hivatott kiegészít ő jegyz ő könyvtervezetet az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez. A terveze tet társindítványozóként a közgy ű lés 40 tagja írta alá. A kezdeményezést támogatók közt képviselve van majd minden politikai csoport, frakció, köztük németek, olaszok, franciák, portugálok, hollandok, spanyolok, de furcsa módon egyetlen román aláíró sincs. A kiegészít ő jegyz ő könyvtervezetben fel vannak sorolva azok a jogok, amelyeket a tagállamoknak kötelez ő módon biztosítani kellene a területük ö n él ő nemzeti kisebbségeknek (Népújság) P ROGRAMAJÁNLÓ A www. nemzetpolitika.gov.hu honlapon az „Események, programok” cím alatt olvasóink tájékozódhatnak a terület várható eseményeiről. Megtekinthető itt: http://www.nemzetp olitika.gov.hu/index.php?main_category=5&sub_category=162 Cikkek: Csaba testvér, Isten ingatlanmenedzsere – BÖJTE CSABA ROMÁNIAI GYERMEKOTTHONAIBAN JÁRTUNK Kiss Ádám Hírszerző 20090504 14:40 Nyomor és mélyszegénység egyfelől, fejlődés, intern et, otthonosság és pozitív életszemlélet másfelől. Böjte Csaba Dévai Szent Ferenc Alapítványának gyermekotthonai ezernyolcszáz gyereknek és sok felnőttnek nyújtanak esélyt a tanulásra és a biztos munkahelyre, a magyar kisebbségnek és a románoknak pedig pél dát adnak az összefogás és a békés együttélés lehetőségére. Csaba testvér gyermekotthonhálózata egyszerre jobbos, balos és liberális, működését pedig tanítani kellene Magyarországon. KAPCSOLÓDÓ CIKKEK • "Ha én nevelném ezt a gyereket, azt mondanám: semmi baj fiú" • "A veszprémi trag édia a románmagyar megbékélést fémjelezheti" Zavarba ejtő érzés először járni a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban. Az ember árvaházlátogatásra indul, annak mindenféle nyomasztó kliséjével felvértezve, és igényesen felújított, otthonos h angulatú házakba érkezik, ahol kedves nevelők és jól nevelt, jó bőrben lévő gyerekek fogadják őszinte örömmel, borralpálinkával, énekkel. Pedig a vidám hangulat mögött hajmeresztő sorsok és történetek vannak. Böjte Csaba ferences szerzetes, vagy ahogy m indenki hívja, Csaba testvér 1993 óta gyűjti Erdély és a történelmi Magyarország többi, ma Romániához tartozó részén élők legaljának gyermekeit. Alkoholista, elvált, munkanélküli, bűnöző, börtönbe zárt, külföldre,