Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-04
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Fő osztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 05.04 . 18 Székelyföldön, Erdélyben, de az e gész Kárpátmedencében is, hogy a magyar ügyet európai üggyé tegyük, hogy a tizenötmilliós magyar nemzet egységes hangon szólhasson a sokszínű Európában. A hozzászólások és a nyilvános vita keretében Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is az ö sszefogás mellett állt ki, mivel az elkövetkezendő választások során az erőt elsősorban a szavazatok számában mérik majd, és nem mindegy a világ és Románia szemében, hogy ezen mandátumok mögött hány szavazat áll valójában. Nem is érti, fogalmazott a nagykö vet, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megegyezését miért kell még mindig magyarázni, hiszen az elkövetkező események minden személyes és pártérdeket felülírnak. A továbbiakban elhangzó kérdések és az erre adott válaszok viszont ugyanezt a témát járták körbe. Bár a rendezvényt házigazdaként az MPPs polgármesteri kabinet szervezte, a kérdezők többsége az RMDSZ képviseletében volt jelen. Talán a szűkebb körű jelenlét miatt, a felszólalók őszintén s orjáztatták érveiket a megegyezés mellett és fejezték ki megnyugvásukat, vagy épp keserű hangú hozzászólásban a helyi ellenséges viszonyokat tárták fel, múltbéli sérelmeket hánytorgattak, akár Tőkés László helyett is. Egységes válaszként fogalmazódott meg azonban: ne a harag, hanem sokkal inkább a felelősség vezessen bennünket a választások idején, hogy hosszú távon kárpátmedencei szinten foghassunk össze, és ne csak „a” balti ügy, vagy „a” lengyel ügy legyen európai ügy, hanem váljunk elég erőssé ahhoz, h ogy „a” magyar ügyről is szó lehessen. Másnap, május 1én Tőkés László és vendégei a Makfalván szervezett Székely Majálison tették tiszteletüket. A késéssel kezdődött ünnepségen Tőkés László köszöntő beszédében értetlenkedésének adott hangot: míg Gyergyós zentmiklóson a Magyar Polgári Párt tagjai, addig Makfalván az RMDSZesek maradtak tüntetően távol az SZNT által szervezett rendezvénytől. Ez a végletes megosztottság a betegségünk, fogalmazott az EMNT elnöke, képtelenek vagyunk felülemelkedni kicsinyes sér elmeinken. Az ő számára nincsenek MPPs vagy RMDSZes választók, nem úgy dolgozott Brüsszelben, hogy most ő a rá szavazó 170.000 erdélyi magyart képviselte volna kizáróan – hiszen „egy a nemzet”, foglalta tömören össze, ebben kell gondolkodnunk, csak így v an esélyünk elérni Székelyföld területi autonómiáját, valamint Erdélyszerte többszintű és többszínű autonómiát. Az „nemzetközi autonomisták” csoportja még kora délután továbbutazott, hiszen 15 órai kezdettel Csíkszeredában tartották azt a nemzetközi auto nómia konferenciát, amely az Európában működő autonómiák közül mutatott fel kiemelkedő példákat, majd az erdélyi magyar autonómiatörekvésekről cseréltek eszmét. A konferencia moderátori szerepét ellátó Toró T, Tibor, az EMNT alelnöke üdvözölte a meghívot takat: Tőkés László püspököt, Becsey Zsoltot, a Fidesz EPképviselőjét és a Hét Határ Egyesület elnökét, valamint a rendezvény házigazdáját, Ráduly Róbertet, Csíkszerda polgármesterét, továbbá Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét, Németh Zsoltot , a magyar országgyűlés Külügyi és Határontúli Bizottságának elnökét, Iria Bernadette de Epalza kisasszonyt a baszk EPképviselet részéről, Günther Dauwent, az EFA flamand pártigazgatóját, Szabó Béla főkonzult, és nem utolsó sorban a Magyar Összefogás List áján az EMNT jelöltjeként szereplő László János vállalkozót, Bakk Miklós erdélyi autonómiaszakértőt, a BabeşBolyai Tudományegyetem politikatudományi tanszékének egyik vezetőjét, több autonómiatervezet szerzőjét és Szilágyi Zsolt EMNTalelnököt, Tőkés Lá szló brüsszeli kabinetvezetőjét, a magyar összefogás listájának 4. helyezettjét, aki egyben az erdélyi magyarság egyik legképzettebb külpolitikusa. Izsák BalázsSZNTelnök a Székely Majális miatt előadását küldte el. Nyitóbeszédében Ráduly Róbert a terület i autonómia melletti kiállásra buzdított, mert ennek olyannak kell lennie számunkra, mint az Istenbe vetett hit, vallási hovatartozástól függetlenül. Ráduly Róbertet a felszólalók sorában Tamás Sándor tanácselnök követte, aki összehasonlításként megemlíte tte a szovátai nemzetközi autonómiakonferenciát, amelyen a katalánok és déltiroliak is elmondották: a leglényegesebb kérdésekben össze kell fogni attól függetlenül, hogy a napi politikai csörtékben kiki a maga ügyét képviseli. A székelyek, számolt be Tamás Sándor, létrehozták a Székelyföldi Megyék és Városok Szövetségét, amely egy informális testület. Hargita és Kovászna megye városainak polgármesterei alkotják a testületet, mely infrastrukturális gondokra is megoldást keres. Jelezte: nem volt könnyű t úllépni a székekben való gondolkodáson,