Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtó fókusz 200 9 . 05.13 . 3 parlamentjét, amely Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelem fontos állomása lehet. (Erdélyma) RM PSZtiltakozás a tanügyben történt leváltások ellen – Megengedhetetlen, hogy a tanügy, a kultúra, az egészségügy élén ne a helyi töb bség soraiból nevezzék ki az első számú vezetőt. És az is megengedhetetlen, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben Szatmár, Kolozs, Bihar, Maros, Szilágy megyékben ne legyen egy főtanfelügyelőhelyettes, aki magyar nemzetiségű és a többi megyében is, ahol magyar nyelvű oktatás van, ne legyen arányos képviselet a tanfelügyelőségen. (Erdélyma) Mérnökjelöltek a csíkszeredai Sapientián – Kérdőíves vizsgálatunkkal az idei négy végzős évfolyam véleményét akartam megismerni, mivel ez a Sa pientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem eddigi tevékenységéről, valamint jövőbeli lehetőségeiről is tájékoztat. (Háromszék) A kormány felelős a válság súlyosbodásáért – „ Az RMDSZ ebben az időszakban szeretné a közvélemény figyelmét a regionális átszervezés fontosságára, a várható új uniós agrárpolitikára, a válságkezelő intézkedésekre irányítani. Legfontosabb célunk, hogy a következő években mozdítsuk ki a holtpontról a kisebbségvédelem európai intézményesítését, ennek érdekében az Európa Tanácsban dolgozó politikusainkkal is szorosabbra fűzzük a kapcsolatot, és szorgalmazzuk, hogy az Európai Parlament fogadja el azt a kerettörvényt, amely megnyugtatóan rendezné a nemzeti kisebbségek helyzetét az unióban. A kollektív jogok biztosítás a egyelőre tabutéma itthon is és Európában is, de ezen változtatni kell, és változtatni is lehet " — mondotta. (Háromszék) Épülhet a vidombáki repülőtér – A brassói repülőtér megépítése jelentős gazdasági előnyökkel járna a két szé kelyföldi megye, Hargita és Kovászna számára egyaránt. Mellette foglalt állást több ízben Tamás Sándor Kovászna, és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök egyaránt. Amikor pedig úgy tűnt, hogy a politikai ellentétek áldozata lehet a légikikötő, ismételte n kiálltak ennek szükségessége mellett. A repülőteret Brassó északnyugati kijáratánál, Vidombák város kültelkén, 200 hektáros területre tervezték. (Krónika) Megúszhatják a börtönt a temesvári sortüzekért elítélt tábornokok – Felfü ggesztette a bukaresti katonai törvényszék Victor Athanasie Stănculescu nyugalmazott tábornok 15 éves börtönbüntetését, mivel az elítéltnek egészségi problémái vannak. A kedden hozott döntés szerint az 1989es véres temesvári események miatt elítélt táborn oknak egy éve van a gyógykezelésre. Az ítélet nem jogerős, a katonai ügyészek megfellebbezték. (Krónika) Demokrata kampánystratégiája: a koalíciós partner az ellenség – Az európai parlamenti választási kampány hétvégi hivatalos k ezdetével beindult a lejárató kampány is: kedden két, a kormánykoalícó pártjait lejárató információ is napvilágot látott. Az egyik hír a DemokrataLiberális Párt (PDL) kampánystratégiáját szivárogtatja ki. Eszerint az alakulat kampánykommunikációjának fő c sapásirányát a Szociáldemokrata Párt (PSD) sarokba szorítása és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) minimalizálása. A kampánydokumentum szerint a PDL legfőbb ellenfele a PSD, amelyet megbízhatatlan, gyanús múltú partnerként kell beállítani. (Krónika)