Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-11
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 05.11 . 29 Peter Mandelson illetékes uniós biztos sz erint egyébként erre akár már év végéig sor kerülhet. A szabadkereskedelmi megállapodások úgy tudnak építeni a WTOra és más nemzetközi szabályokra, hogy gyorsabban és hatékonyabban mozdítják elő a nyitottságot és az integrációt. Számos olyan kulcskérdés t árgyalható a szabadkereskedelmi megállapodások keretében, amely jelenleg a Világkereskedelmi Szervezeten kívül esik. Többek között a befektetések, a közbeszerzés, a verseny, más szabályozási kérdések és a szellemi tulajdonjogok érvényesítése. Ez a vélemény e a szakértőknek annak kapcsán is, hogy az Európai Unió megkezdte a szabadkereskedelmi megállapodás kidolgozásának bonyolult és hosszas kidolgozását Ukrajnával. Mindennek a fontosságáról lehet olvasni a Budapesten megjelenő Világgazdaság egyik nemrég meg jelent elemző cikkében. A szerző megállapítja: Ukrajna Magyarország szemszögéből különleges helyzetben van e kérdésben, hiszen a szomszédos és a gazdasági kapcsolatokat tekintve kiemelten fontos országról van szó. Ezt az is mutatja, hogy az uniós tagország okat leszámítva – az USA és Oroszország után – a harmadik legjelentősebb exportpiacot jelenti Budapest számára. A gazdasági lap ideális célpontnak nevezi Ukrajnát. Ma azonban még számos akadály nehezíti a külföldi vállalkozók boldogulását. Az Európai Unió az utóbbi időben ismét nagy hangsúlyt fektet a szabadkereskedelmi megállapodások rendszerének szélesítésére. Mint deklarálták: a piacnyitás más formáinak is kiemelt figyelmet kívánnak szentelni. Ebben az Egyesült Államok – amely évtizedekig ellenezte az ilyen megállapodásokat – az utóbbi években nagyon aktívnak bizonyult, s hasonlóképpen köti sorra az ilyen egyezményeket Ausztrália, ÚjZéland, Japán és Szingapúr is. Nem véletlen tehát, hogy az EU is aktivizálja magát. A magyar érdekek főként Kelet- és Dél keletEurópa, valamint Ázsia viszonylatában diktálnának hasonló megállapodásokat. A leendő megállapodás Ukrajnával kiszámíthatóbb gazdasági környezetet eredményezhet az exportőrök és befektetők számára. Átláthatóbbá válik és egyszerűsödik az ukrán vám- é s engedélyezési eljárás. KISZófeldolgozás vissza Készítette: Boér Krisztina , Agyagási Edit * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnap Reggel - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - ÚMSZ = Új Magyar Szó (Bukarest) - KISZo = Kárpáti Igaz Szó - ÚMKÚ = Új Magyar Képes Újság (Eszék) -