Reggeli Sajtófigyelő, 2009. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-05-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 05.08 . 15 A prágai csúcsra mégsem jött el Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök, habár kapott meghívót. Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter közölte, hogy az invitálás nem személyesen neki, hanem országának szólt, amelyn ek küldöttségét a fehérorosz kormányfő vezette. Nem vett részt a tanácskozáson Vlagyimir Voronyin moldovai elnök sem, az uniós politikusok közül pedig Nicolas Sarkozy és Gordon Brown. A válófélben levő Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök családi gondja i, Werner Faymann osztrák kancellár pedig váratlan megbetegedése miatt mentette ki magát. Ott volt viszont Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és az uniós tagországok több kormányfője. Alexandr Vondra, az uniós ügyekért felelős cseh ügyvezető korm ányalelnök megkeresésünkre elmondta: a tanácskozáson körvonalazták, hogy a keleti szovjet utódállamok hosszabb távon milyen feltételek teljesítését követően köthetnek társulási szerződést az unióval. - Ehhez többek között számos olyan emberjogi és egyéb po litikai elvárásoknak kell megfelelniük, amelyeket az Európai Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szabott meg - tájékoztatott a cseh politikus. A Keleti partnerség következő ülése Magyarországon lesz 2011ben, hazánk EUelnöksége id ején. vissza Basescu és Boc fizetheti meg a válság árát Romániában a parlament 50 százalékkal emelte tavaly ősszel a pedagógusbéreket. Most, a válság okán viszont 20 százalékkal csökkentenék a fizetéseket. Tibori Szabó Zolt án| Népszabadság| 2009. május 8.| Az oktatók szakszervezetei már május 5re sztrájkot hirdettek, amelyet elhalasztottak. A héten a szakszervezeteknek sikerült a kormánnyal megállapodásra jutniuk: meghatározatlan időre elnapolták a sztrájkot, de a béke al igha lesz tartós. Emil Boc miniszterelnök kijelentette: a kormány mindent megtesz az oktatók bérköveteléseinek megoldására, de konkrét javaslattal nem szolgált. Gheorghe Pogea pénzügyminiszter vállalta, hogy a bérekhez nem nyúlnak. Traian Basescu államfő v iszont televíziós adásban beismerte: tévedett, amikor kihirdette a parlament által elfogadott, a tanárok 50 százalékos béremeléséről szóló törvényt. Az elnök azt mondta: vállalja a politikai következményeket. Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (NLP) azon ban Basescu lemondását követeli, a tavaly ősszel még kormányon lévő liberálisok ugyanis az utolsó pillanatban figyelmeztették a törvényhozást, hogy a bérkiegészítésre nem lesz pénz. A kormányfő is nehéz helyzetbe került, a héten a Nemzetközi Valutaalap (IM F) által jóváhagyott közel 13 milliárd eurós készenléti hitel feltételeként vállalta ugyanis a bérek befagyasztását. Sőt azt is, hogy a kabinet májusban kidolgozza az állami alkalmazottak egységes bérezéséről szóló törvényt, amely megszüntetné egyes kategó riák - a rendőrség, a katonaság, a titkosszolgálatok és különböző kormányzati szervek alkalmazottainak - az átlagbérnél sokszorosan magasabb juttatását. Az államelnök szerint a kormánynak végre kell hajtania a megszorításokat, és az sem kizárt, hogy ebbe b elebukik. Magyarországgal példálódzott, ahol "25 százalékra emelték az áfát, és csökkentették a nyugdíjakat". vissza Ma húszmillió állástalan van az EUban, de gyorsan nő a számuk a globális válság miatt – Védenék a munkahely eket VG 20090508 Foglalkoztatás. Két év alatt 8,5 millióval csökkenhet a munkahelyek száma az Európai Unióban a válság következtében – ezzel a sokkoló adattal szembesültek tegnapi rendkívüli prágai csúcstalálkozójukon az EU vezetői. A miniszteri tanác s jelenlegi és soron következő két elnökségét (tehát Cseh, Svéd- és Spanyolországot) képviselő politikusok az Európai Bizottsággal, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel együtt tíz pontból álló fellépésről határoztak a munkahelyek megvédése és a foglal koztatottság megőrzése érdekében.