Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.03 . 25 Lapunk érdeklődésére Tamás Sándor elmondta: Sólyom László annyiban tudja segíteni ezeket a fejlesztési terveket, hogy szakmai hátteret szolgált at az uniós pályázati gyakorlatban való eligazodáshoz. Sólyom szerint erősíteni kell a székelyföldi és magyarországi testvértelepülések közti meglévő kapcsolatokat, illetve ezeket tovább kell fűzni. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: át adtak Sólyom Lászlónak egy anyagot arról, hogy milyen gondokkal küzd Székelyföld. Segítségét kérték a Magyar Tudományos Akadémia székelyföldi fiókjának létrehozásában, és hogy magyarországi és helybéli szakemberek közösen megírják Székelyföld monográfiájá t. Emellett szó esett arról is, hogy az egyházakkal közösen létrehozzák a Székely Szeretetszolgálatot. Antal szerint úgy érzékelték, hogy a március 15ét megelőző incidens (nem adtak leszállási engedélyt Sólyom László repülőgépének) nem okozott nagy gondo t. A budapesti találkozón jelen lévő Kovászna és Hargita megyei tanácselnökök, illetve Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós és Szováta polgármesterei meghívták Sólyom Lászlót az idei csíksomlyói búcsúra. vissza Székelyek Sólyomnál Krónika 2009. április 03. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székelyföldi fiókjának létrehozását kérték Sólyom László államfőtől a székelyföldi önkormányzati vezetők, akik csütörtökön közösen látogattak el Budap estre az államfői hivatalba. Sólyom László Kovászna és Hargita megye tanácselnökeit, valamint Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós és Szováta polgármestereit fogadta. A találkozó a tervezettnél félórával hosszabb ideig tar tott, a megbeszélés után Tamás Sándor háromszéki tanácselnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester telefonon tájékoztatták az újságírókat az elhangzottakról. lmondták, a találkozó nemcsak szimbolikus volt, a magyar államfőt a konkrét fejlesztési t ervek érdekelték. Tamás Sándor szerint jelzésértéke van annak, hogy húsz év után első alkalommal hívott meg székely elöljárókat Magyarország elnöke. Antal Árpád kiemelte, a Székelyföld különlegességét bizonyítja, hogy egyaránt érdeklődik iránta a magyar é s a román államfő. Tájékoztatták Sólyom Lászlót a romániai belpolitikai helyzetről is. Ecsetelték, milyen helyzetbe került a romániai magyar közösség azt követően, hogy az RMDSZ ellenzékbe került. Arról is beszéltek, hogy tüntetéssel tiltakoztak a magyar intézményvezetők tervezett leváltása ellen. Ismertették a kétmegyés projekteket, a Borvíz útját, valamint a Szent Annató fele vezető út közös felújítását. Elmondták, hogy az egyházakkal közösen székelyföldi szeretetszolgálat létrehozását tervezik. Akárcs ak korábban Traian Băsescunak, most Sólyom Lászlónak is elmagyarázták az aszimmetrikus autonómia elvét, hogy minden régió anynyi autonómiát kap, amennyire igényt tart. Közölték, a kormány által tervezett decentralizáció segíti a Székelyföldet is, de emell é pénz is kell.