Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.30 . 18 A felsorolt „bűnök” miatt a tárca tanulni küldi a szlovák nyelvet oktató kisebbségi pedagógusokat, mert szerinte „nem eléggé kvalifikáltak”. Nem úgy a szlovák iskolák alkalmazottai, akiknek nagyon nagy érdeme a 61,26 százalékos siker. Mikolaj ahelyett, hogy gratulált volna minden – szlovák és magyar – kilencedikesnek az egyforma, 6161 százalékos eredményhez, újra támad és fenyegetőzik. A magyar iskolák „fura urát” bizonyára a torzítatlan hivatalos adatok bőszítették fel, amelyekből az alábbiakban közlünk ízelítőt. Megyei eredmények szlovák nyelvből: Pozsony: magyarok – 73,4%, szlovákok – 58,9% Kassa: magyarok – 68,8%, szlovákok – 61,9% Nagyszombat: magyarok – 64,0%, szlovákok – 59,8% Besztercebánya: magyarok – 62,4 %, szlovákok – 58,9% Nyitra: magyarok – 55,2%, szlovákok – 59,2% Országos átlag: magyarok – 61,37%, szlovákok – 61,26% vissza Száműzetés a tömegből – Kisebbségi irodalom, szellemi árkok, farmernadrágos próza. Hogy is van ez? Beszélgetés Végel László Kossuthdíjas íróval Hér Nap 20090430 * A vajdasági magyar irodalmat születésétől kezdve viták jellemezték. Az érvek összeütköztetése rövid távon fájdalmas volt, hosszú távon viszont kialakította gondolkodó értelmiségünk értékrendjét. Az utóbbi időben mintha a vita abbamaradt volna, néha az az érzésem, hogy már nincsenek is vitapartnerek. - Több oka van ennek az áldatlan állapotnak. Elsősorban is a politikában nagy volt az elitellenesség. Az értelmiség - főleg a közép nemzedék - nem jelentéktelen része áttelepült Magyarországra. ĺk érzelmileg kötődnek ugyan a szülőföldhöz, de egyértelmű, hogy a mindennapok szellemi életében tevékenyen nem vehetnek részt. A megfogyatkozott itthon maradók közül sokan kívülállásra, szellem i exiliumra kényszerültek. Ugyancsak nem mellékes, hogy az itt maradt értelmiségiek többsége igen sanyarú körülmények között élte túl a nehéz időket. A létbizonytalanság - köztudomásúlag - főleg a fiatalokat sújtotta, akik elemi egzisztenciális gondokkal k üzdöttek. Aztán a közmédiában történt tisztogatások megtizedelték az értelmiséget. Az értelmiségiek két csoportra szakadtak: vagy politikai funkciót vállaltak, vagy visszavonultak. Különös, hogy ebben a kényszerhelyzetben a többpártrendszer által létrehozo tt elefántcsonttornyokba vonulnak vissza máig az elkeseredett művészek, így az írók is, miután kiszorulnak a közéletből. * Ha végigtekintünk a közéletben zajló vitákon, láthatjuk, hogy általában a kisstílűséggel elegy adokkapok dzsentri mentalitás az , ami befolyásolja a közéletet. Nem új keletű dolog ez sem, viszont az utóbbi időben mintha a választóvonal teljesen átjárhatatlanná vált volna. Ott tartunk, hogy a különböző táborba sorolt emberek már nem is állnak szóba egymással. - Ez így is marad mindaddig, amíg azt a téveszmét valljuk, hogy csak egy igazság létezik. Sajnos, az egypártrendszeri örökség mély gyökereket eresztett. Mihamarabbi szemléletváltásra lenne szükség! Csakis a plurális szellemi és kulturális tér kimunkálásával lehetne változta tni ezen az áldatlan állapoton. Megjegyezném azonban, hiszen az igazsághoz hozzátartozik, hogy éppen az elmúlt évben némi enyhülést tapasztaltam; úgy tetszik, j avul a közérzet, a kirekesztő, durva hangok csillapodnak, mintha csíráját bontogatná a plurális kultúra. Amíg a magyar kissebség nem tud életképes pluralitásban létezni, addig vészhelyzet van. Értelmetlen ugyan, de bármely különbség civakodássá fajul. Egyr e többször gondolok arra, hogy immár különböző táborok sincsenek, mivel radikálisan atomizálódott a szellemi élet. Mégis úgy tűnik, hogy mindenki a saját kalitkájában vergődik. Én például levelezek olyan vajdasági magyar értelmiségiekkel, akikkel eltérő né zeteket vallunk, mégis kölcsönös megbecsüléssel szólunk egymásról. Viszont ezek a levélváltások megrekednek a személyes kapcsolatok szintjén, mert hiányoznak a közös terek, ahova mindenki egyenrangúan léphetne be. Ezt a megállapítást azért merem megkockázt atni, mert a kilencvenes évek vákuuma után tehetséges emberek léptek a színre. Nem az egyéni teljesítményekkel van tehát baj, hanem azzal, hogy hiányoznak azok az intézményes keretek, a közös terek,
