Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggel i Sajtófókusz 200 9 . 04.29 . 21 Rámutatott: a köztisztviselői ranggal rendelkező szakembergárdának az a feladata, hogy biztosítsa a folytonosságot és a stabilitást kormányváltások alkalmával. Az RMDSZ elnöke szerin t a magyarok által jelentős mértékben lakott régiókban az etnikai arányosság elvét is tiszteletben kellene tartani. A bizalmatlansági indítvány szövege kitér majd a parlament által kedden elfogadott költségvetéskiegészítésre és az átalányadóra is, hisze n ezekkel az intézkedésekkel sem ért egyet a két ellenzéki párt. Az MTI kérdésére a politikus elmondta, hogy az indítvány benyújtásáról már a PNL és az RMDSZ is meghozta a döntést, így a következő napokban várhatóan hivatalosan is a parlament elé terjesz tik az indítványt. Ennek elfogadására azonban kevés az esély. Egyrészt 1990 óta egyetlen bizalmatlansági indítványt sem fogadott el a törvényhozás, másrészt pedig a jelenlegi demokrataszociáldemokrata kormánykoalíció 74 százalékos parlamenti többséggel rendelkezik a törvényhozói testületben. vissza Büntetnék a magyart nyilvános szereplésen Ukrajnában Hír TV 20090428 17:55 Magyarországi útja előtt Viktor Juscsenko ukrán államfő utasítást adott egy olyan állami szerv l étrehozására, amely az ukrán nyelv kötelező használatát felügyelné a közhivatalokban és az állami intézményeknél. Egy kormánypárti honatya továbbá olyan törvénytervezetet terjesztett be, amely alapján büntetést vonna maga után, ha valaki nem az államnyelve t használja nyilvánosan. Juscsenko elnök levelet intézett a kormányfőhöz, a miniszterekhez és a megyei kormányzókhoz, amelyben követeli, hogy haladéktalanul intézkedjenek a nyelvtörvény betartatásáról a köztisztviselők és állami alkalmazottak részéről a h ivatalos eljárások során. Az államfő sürgette egy csúcsszerv létrehozását is, amely az állami nyelvpolitika érvényesítését felügyelné, mert mint kifejtette: „Az államnyelv alkalmazásának teljes értékű kiterjesztése a társadalmi élet minden szférájában egyb en Ukrajna politikai és állami egységének a garanciája is”. Egy kormánypárti honatya egyébként a napokban egy olyan határozattervezetet terjesztett a parlament elé, amely alapján büntetni lehetne mindazokat, akik nyilvános szereplések alkalmával oroszul, avagy az ország bármely más kisebbségi nyelvén szólalnak meg. Ukrajnában ugyan a lakosság mintegy hetven százaléka vallja magát ukránnak, ám a hivatalos államnyelvet csupán az állampolgárok körülbelül fele képes hibátlanul alkalmazni. vissza Isán István Csongor lesz a Hargita Népe új igazgatója Transindex 20090429 Az Új Magyar Szó gazdasági rovatának vezetője, Isán István Csondor lesz a Hargita Népe új igazgatója, tudtuk meg a kiadóhoz közeli forrásokból. Borboly Csaba Hargita Megyei Tanácselnök tudniillik a mai nap folyamán visszavonta Karda Emese kiadó igazgató me nesztésére vonatkozó rendelkezést, de a felek közösen döntöttek arról, hogy Karda távozik a Hargita Népétől. Borboly Csaba megerősítette a hírt és elmondta, Isán május 8tól veszi át a Hargita Népe igazgatását. (hírszerk.) vissz a Az ET "megérti a szerb nép csalódottságát" – EURÓPA TANÁCS: SZERBIA A NEHÉZSÉGEK ELLENÉRE ELŐRE HALAD AZ INTEGRÁCIÓ ÚTJÁN Vajdaságma.info 2009. április 28. [20:18] Szerbia számos kihívás és a transzformáció viharai ellenére előre halad az európai integráció útján - állapította meg kedden megszavazott értékelésében az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése. A közgyűlés Strasbourgban zajló tavaszi ülésszakán elfogadott dokumentumban felszólították Szerbiát, hogy készítsen konkrét ütemtervet a demok rácia érvényesülését szolgáló intézmények - különösképpen a parlament - megreformálására, az emberi jogok tiszteletben tartásának és a jogállamiság érvényesülésének javítása érdekében. Egy ilyen ütemterv összeállítása "előkészítené az utat" ahhoz, hogy az ET parlamenti közgyűlése lezárja a szerbiai helyzet folyamatos figyelemmel kísérését - tették hozzá az állásfoglalásban.