Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggel i Sajtófókusz 200 9 . 04.29 . 19 Az RMDSZ elnöke kifejtette: csak látszólag van ellentmondás aközött, hogy a szövetség ellenzi a román állampolgárság könnyített megadá sát a moldovaiaknak, ugyanakkor támogatja az erdélyi magyarok kettős állampolgárságának a gondolatát. Markó szerint alapvető különbség van a Románia és Moldova, valamint Magyarország és Románia között, hiszen ez utóbbi kettő tagja az Európai Uniónak, és lassan eltűnnek a határok a két ország között. Az életszínvonalbeli különbségek sem olyan óriásiak - tette hozzá , hogy azok szívóhatást gyakoroljanak az esetleg kettős állampolgársággal rendelkező romániai magyarokra. Románia és Moldova viszonyában viszont teljesen más a helyzet - hangsúlyozta Markó , hiszen a két ország között nagy a különbség a demokrácia foka és a gazdaság fejlettsége szempontjából. "A román állampolgárság óriási szívóhatást jelenthet a moldovaiak számára, és ez akár Erdély egyik vagy másik régiójában az etnikai arányok problémáját is fölveti" - mondta Markó. Hozzátette: nem tud arról, hogy a román államnak lenne olyan hivatalos politikája, amely szerint a jelentős létszámú magyar lakossággal rendelkező régiókba moldovaiakat telepítenének. Ilyen szándékok persze létezhetnek, mint ahogy a XX. században is volt erre példa Trianont és a második v ilágháborút követően, amikor a jelenleg Moldovához tartozó Besszarábiából tisztviselőket telepítettek a magyarok által lakott erdélyi régiókba. Markó rámutatott: a román állampolgárság könnyített megadása a moldovaiaknak elsősorban azért rossz döntés , mert Romániának nem érdeke, hogy Moldovából elhozza az ott többségben élő románokat. Ehelyett olyan helyzet megteremtéséhez kellene hozzájárulnia, hogy a moldovai románok szülőföldjükön erősíthessék identitásukat, fejleszthessék anyanyelvüket és kultúráj ukat. Markó szerint az állampolgárság megkönnyítése egyoldalú intézkedés, ami azt mutatja, hogy Románia még mindig nem tud megfelelő kapcsolatot építeni Moldovával és Oroszországgal. Ez utóbbi országtól is jelentős mértékben függ a moldovai románok s zámára kedvező helyzet kialakítása - magyarázta Markó Béla. vissza Együttes kormányülést tart a magyar és az osztrák kabinet MTI, Gazdasági Rádió, 2009. április 28. 18:09 Együttes kormányülést tart szeptemberben vagy októ berben a magyar és az osztrák kabinet. Ezt Bajnai Gordon és Werner Faymann közös sajtótájékoztatójukon jelentették be, miután megbeszélést folytattak kedden Bécsben. A magyar miniszterelnök szerint az együttes kormányülések nemcsak a stratégai szövetséget jelzik, hanem azt is bizonyítják, hogy konkrét kérdéseket, ügyeket meg tudnak oldani együtt. Az osztrák kancellár fontos jelzésnek tartja, hogy Bajnai Gordon Brüsszel után rögtön Bécsbe látogatott. Úgy fogalmazott, a két ország összetartozik jó és rossz id őkben is. Bajnai Gordon és Werner Faymann szavaiból az derült ki, hogy tárgyaltak többek közt a gazdasági krízis kezeléséről, energetikai illetve környezetvédelmi kérdésekről. Megállapodtak abban, hogy a heiligenkreutzi égetőmű az együttes kormányülésen is téma lesz. vissza A Vajdaságon spórolna a szerb kormány FigyelőNet 2009. április 28. 14:46 A szerb kormány eredeti költségvetésmódosítási javaslata értelmében Vajdaság nem kapja meg az őt alkotmány szerint megillető hé t százalékot a büdzséből. Pásztor István (VMSZ) ugyanakkor közölte: az IMFmegállapodás küszöbén Szerbia nem engedheti meg magának, hogy a készülő költségvetés mögött ne legyen széles politikai támogatás, márpedig a magyar politikusok szavazatai nélkül nem léphetnek érvénybe a változtatások. A kormány javaslatára Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga vezetője közös sajtóértekezleten reagált. Követelték a szerb kormánytól, hogy változtass on a javasolt költségvetésmódosításon, és mintegy 10 milliárd dinárral növelje a Vajdaságnak szánt összeget. Ez nagyjából megfelelne a szerbiai költségvetés 7 százalékának, amennyi az alkotmány szerint is járna Vajdaságnak - írja a Vajdaság Ma című intern etes oldal.