Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.28 . 36 Voltak azonban olyan tényezők is, amelyek a taggá válás napjával egy időben azonnal jelentkeztek. A legfontosabb, hogy Magyarország is odaülhetett a döntéshozói asztal mell é, és immár maga is befolyással van a közösségi folyamatokra. Olyan kézzelfogható hozadéka volt ennek, mint hogy előbb az alkotmányos szerződésbe, majd a lisszaboni szerződésbe is sikerült „beíratni” a kisebbségek védelméről szóló kitételt, vagy hogy a 200 7 – 13 közötti hétéves költségvetés feltételrendszerét számos ponton kifejezetten magyar követelésre módosították (például az önkormányzatoknál a vissza nem téríthető áfa finanszírozhatóságáról vagy az n+2 szabály átmeneti időre n+3ra történő módosításáról) . Mindezeket tagsági jogosítványok nélkül lehetetlen lett volna keresztülvinni. Más esetben az EUtagság az érdekérvényesítésben adott látható többletet: gondoljunk a vajdasági magyarokat ért zaklatások megszaporodására, amelynek kapcsán magyar fellépésre indult európai uniós – parlamenti és tanácsi – vizsgálat, elérve a jelenség visszaszorítását. Szakértők fontos hozadéknak tekintik, hogy az unió tagjaként a kormányzat legalább a külső kontroll nyomására kénytelen volt hathatós intézkedéseket hozni a végle tesen pirosba szaladó makrogazdasági mutatók és irányok korrigálására. A közelmúlt leglátványosabb EUhozadéka pedig a pénzügyi válság romboló hatásának relatív tompítása volt. Jóllehet különböző okokból kerültek a célkeresztbe, ám egybehangzó vélemények s zerint Magyarország is gyorsan Izland sorsára jutott volna, ha ősszel az unió keretein kívül éri a pénzügyi válság tetőzése. A példák sora még hosszan folytatható, például az olyan külső kihívásoknak való megfeleléssel, mint a klímaváltozás vagy az energi abiztonság. Tény, az EUtagság napi értelme és hozadéka az első öt évben még éppen a hétköznapi életben volt látszólag a legkevésbé érezhető. Mindez azonban az elmondottakon mit sem változtat – legfeljebb a róluk való hatékonyabb tájékoztatás szükségességé re hívja fel a figyelmet. A szerző a BruxInfo EUszakértője Fóris Györg y vissza Rövidesen Pozsonyba látogat Balázs Nszv 20090428 A magyar diplomácia vezetője Luxembourgban találkozott szlovák kollégájával A nagyon közel i jövőben Pozsonyba látogat Balázs Péter magyar külügyminiszter, hogy szlovák hivatali partnerével, Miroslav Lajcákkal alaposan áttekintsék a két ország kapcsolataiban felmerülő kérdéseket. Bízva abban, hogy ez a találkozó tartalmasnak bizonyul, a következ ő lépés az lesz, hogy kitűzik Robert Fico szlovák kormányfő budapesti látogatásának időpontját - közölte Balázs és Lajcák hétfőn újságírókkal Luxembourgban, miután - az EUkülügyminiszterek tanácskozása előtt - rövid kétoldalú megbeszélést folytattak egymá ssal. Balázs Péter szerint új fejezet kezdődik a magyarszlovák kapcsolatokban. Mindkét oldalon új a külügyminiszter, ráadásul Magyarországon a miniszterelnök is új, és néha egy új személy új kezdetekre is módot ad - indokolta derűlátását. A két külügymin iszter elmondta: Luxembourgban csak arra volt módjuk, hogy közösen áttekintsék a megvitatandó témák listáját. A pozsonyi találkozón majd alaposabban megvizsgálják a kérdéseket, utána pedig sorra veszik a meglévő kétoldalú mechanizmusokat. Tizenkét bizotts ág létezik magyarszlovák viszonylatban, és meg kell nézni, "mit csinálnak, mit nem csinálnak, hogyan kellene működniük" - mondta a magyar diplomácia irányítója, akinek a Lajcákkal való mostani találkozója volt az első kétoldalú megbeszélése külügyminiszte rként. Balázs Péter kitért arra: bizonyos kérdésekben a szlovákiai magyar közösséget is megkeresi, tőlük szeretné hallani, milyen problémáik vannak. Megerősítette: a témalistán szerepel többek közt a szlovákiai nyelvtörvény ügye. Ez júniusban kerül másod ik olvasásban a pozsonyi parlament elé, "ami azt jelenti, hogy van még cselekvési lehetőség". Mint hozzátette, szlovák partnere is visszaigazolta, hogy erről is mielőbb beszélniük kell. "Szomszédok vagyunk, és ugyanazon kluboknak - az EUnak és a NATOnak - a tagjai. Nyíltan kell beszélnünk a problémákról" - hangsúlyozta Balázs Péter, Magyarország barátjának nevezve Szlovákiát.