Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.25 . 35 Moldovai Köztársaság ▪ Főváros: Chişinău ▪ Hivatalos nyelv: moldáv (román), orosz, ukrán, gagauz ▪ Népesség: 4,3 millió fő ▪ Nemzetiségek: moldávok (78,2%), ukránok (8,4%), oroszok (5,8%), gagauzok – ortodox keresztény törökök (4,4%), bo lgárok (1,9%) Ilyen szempontból tehát szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Annál is inkább, mivel a volt szovjet blokk országai közül nem mindegyik futotta be ezt a pályát, sőt vannak olyanok is, amelyek esetében máig nem bizonyos: Kelet vagy Nyugat felé v eszike az irányt. Ilyen ország Moldova. A Románia és Ukrajna közt elhelyezkedő volt szovjet tagköztársaság számára az átalakulás tizennyolc éve sem volt elég ahhoz, hogy tisztázódjon: honnan hová vezet a transzformáció. Az eredmény pedig lehangoló: Moldá viát nem csupán Európa legszegényebb országaként, hanem a csempészet és emberkereskedelem központjaként tartják számon, s egyes források szerint mára a 4,3 milliós ország lakosságának csaknem egyharmada kényszerült külföldre a jobb megélhetés miatt. „Ezek egy beteg társadalom ismérvei” – mondja Dorin Chirtoaca, a moldáv főváros, Chişinău polgármestere. Nem gyakori ilyesmit hallani errefele az ország hivatalos képviselőitől, akik szerint Moldávia kedvezőtlen országimázsa az ellenséges propaganda műve. Dorin Chirtoaca valóban nem tipikus moldáviai politikus, hiszen: a) fiatal és sikeres, b) ellenzéki. Ez pedig rendkívül ritka párosítás errefele. Az országot ugyanis még ma is a szovjet időkből fennmaradt kommunista párt vezeti, melynek elitjét nagyrészt az 19 90 előtti pártállami nómenklatúra krémje képezi. Ennek az elitnek sikerült átmentenie politikai hatalmát a Szovjetunióból való kiválás után is, s időközben ezt részben gazdasági tőkévé alakította. Jelenleg tehát a kommunista párt nem csupán az állam politi kai irányítását, hanem a gazdaságot, az igazságszolgáltatást és persze a sajtó nagy részét is kézben tartja. Az ellenzék pedig – azon túl, hogy a kormányzó pártnál jóval kevesebb forrással rendelkezik – töredezett és belharcoktól terhes, így nem jelent kom oly vetélytársat a kommunisták számára. A főváros, Chişinău központjában sétálva a pártatlan szemlélő szinte hajlamossá válik hinni az állami propagandának, mely szerint az ország szegénysége csak a rendszer ellenségeinek a találmánya. Az utcák, terek, ép ületek tiszták, jó állapotban vannak. Igaz, hogy sokkal kevesebb modern irodaházat, üvegpalotát látni itt, mint Pozsonyban, Budapesten vagy Prágában, de a városkép szempontjából ez inkább pozitívum. Ellenben meglepően sok itt a luxuskocsi, a drága étterem és a legújabb divat szerint öltözött „plázacica”. „Ez a jólét nagyon felszínes – magyarázza a polgármester. – Az emberek többsége a feketegazdaságból és a külföldön dolgozó családtagoktól kapott pénzből él, mely rendesen működő gazdaság híján javarészt a fogyasztásba megy. Sok a csonka családokban vagy egyedül felnövő tizenéves, mivel a szülőknek külföldön kell munkát vállalniuk ahhoz, hogy fenntartsák a családjukat. Ezek a fiatalok megszokták, hogy havonta megkapják azt az összeget, amiből Chişinăuban kén yelmesen meg lehet élni, így eszük ágában sincs havi 100 euróért (ennyi egy kezdő fizetés) munkába állni.” Kommunista ország? Mindennek ellenére az országban továbbra is jelentős a kommunisták támogatottsága. Hogy pontosan mekkora, azt nem lehet tudni, m ert a hivatalos statisztikai adatok megbízhatósága igencsak megkérdőjelezhető. Nemkülönben a három hete lezajlott parlamenti választásoké, melyek eredményei nyomán az utóbbi két évtized legkomolyabb utcai tüntetései zajlottak a fővárosban. Az ellenzéki pár tok támogatói azt állítják, a kommunista párt 50%os választási eredménye csalásnak köszönhető, s új választások kiírását követelik. A tiltakozások időközben komoly utcai harcokká fajultak, a tüntetők például elfoglalták a nemzeti parlament épületét, ahonn an akták százait dobálták ki és gyújtották meg az utcán. A rendőrség a kezdeti igyekezet után jobbnak látta nem beavatkozni, ami jelzi a helyzet komolyságát.
