Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.15 . 30 indítványról szóló szavazás előtti beszédében új kormányának irányvonalaként. Fontos célkitűzésnek nevezte még – többször is – a magyarországi munkahelyek megőrzését és a forint védelmét. Leszögezte: minél előbb pontot kell tenni a pol itikai válság végére, hiszen csak így nyílhat esély a gazdasági, valamint az ebből fakadó, egyre fenyegetőbb szociális válság kezelésére. Egy év, egy kormány, egy forint – hangsúlyozta tegnap Bajnai, utalva arra, a pozíciót csupán egy évre vállalta, jelkép es, egyforintos fizetésért. Igaz, ez utóbbi kitétel a nemzeti valuta stabilitására is utalhat, felszólalásában ugyanis ez az elem többször felbukkant. Az új miniszterelnök kijelentette: a kormánytagok kinevezésük után 15 százalékkal kevesebbet fognak keres ni, mint elődeik. Bajnai Gordon tegnap nem árult el további részleteket válságkezelő programjáról, ám leszögezte: a cselekvési tervet magában foglaló dokumentumot még a héten a nyilvánosság elé tárják, és az azonnali lépéseket a kormány e heti első ülésén is megvitatják. Bajnai Gordon egyéves kormányzásának egész időtartamára a korábbinál gyorsabb tempót ígért annak érdekében, hogy a válság negatív hatásainak tompítására és a növekedés beindítására szolgáló jogszabálymódosítások minél előbb hatályba léphess enek. A már két hete ismeretes költségvetési megszorításokon – többek között a 13. havi nyugdíj visszanyesésén és a családtámogatások szűkítésén – túl az új miniszterelnök a büdzsével kapcsolatosan tegnap annyit szögezett le: az államháztartási hiány 3 szá zalékra történő lefaragása az utóbbi három év során igen jelentős eredmény, az egyensúly megőrzése pedig az új pénzügyminiszter, Oszkó Péter számára is elsődleges fontosságú feladat lesz. Emellett Veres János utódjának az új kormányfő célul tűzte ki az adó rendszer megújítását, valamint jelentős egyszerűsítések megvalósítását. Nem meglepetés, hogy a miniszterelnök ismét a foglalkoztatásra rakódó adóteher csökkentését helyezte kilátásba, szavai szerint ugyanis így elő lehet segíteni, hogy a válság elmúltával minél előbb új munkahelyek jöjjenek létre Magyarországon. Az új kormányfő beszédében egy új elemet találhatunk, mégpedig a munkaintenzív és nagy hozzáadott értéket termelő ágazatokat terhelő adók csökkentését. Előbbi esetében minden bizonnyal az áfakulcs m érsékléséről lehet szó, az EUban ugyanis éppen egy hónapja született döntés arról, hogy a tagállamok kedvezményes áfával segíthetik elő a munkahelyek megőrzését. Erre olyan nagy élőmunkaigényű szolgáltatásoknál van lehetőség, mint a ruha, cipő- vagy ker ékpárjavítás, a fodrászat, az épületek takarítása, a lakóépületek felújítása, a házi betegápolás vagy az éttermi szolgáltatások. KR Aknamezőn az új kabinet A Bajnai Gordon vezette új kormány politikai aknamezőn, szűk mozgástérrel kezdi meg a tevékenységé t – áll a Nézőpont Intézet tegnapi közleményében. A kabinetnek szembe kell nézni többek között az idő szűkösségével: az EP, majd a jövő évi országgyűlési választások miatt öszszességében csak a nyár végén van esély arra, hogy a kormány érdemi döntéseket hozhasson. Komoly veszélyforrás az MSZPn belüli elégedetlenség esetleges növekedése is. Míg a tényleges szakértő kormányok – mivel nem politikusokból állnak – nem viselnek direkt politikai felelősséget, addig az új kormánytagok között továbbra is vezető baloldali politikusok szerepelnek. Idővel egyre több olyan csoport alakulhat ki az MSZPn belül, amely már nem érdekelt a kormány támogatásában. Kockázatot jelent Gyurcsány Ferenc személye, az SZDSZ megosztottsága, valamint a megszorítások hatására várha tó társadalmi és szakszervezeti tiltakozás is. vissza Băsescu román állampolgárságot ígért a Moldovában élőknek Erdélyma [ 2009. április 14., 21:43 ] A parlament két házának együttes ülésén beszélt ma Traian Băsescu államf ő. Politikai elemzők szerint beszédének legfontosabb eleme az volt, amelyben bejelentette: azt kérte a kormánytól, hogy sürgősen módosítsa az állampolgárságra vonatkozó törvényt, olyan irányban, hogy Moldova azon állampolgárai, akik akaratuk ellenére veszí tették el román állampolgárságukat, „visszatérhessenek az európai népek nagy családjába, hogy Moldova Köztársaság ne lehessen többé elszigetelve". (Mint ismeretes, Románia 1939ben, a MolotovRibbentrop paktum következményeként veszítette el Besszarábiát, amely ma Moldova nagyrészét alkotja. – szerk.) - Folytatni fogjuk azt a gyakorlatot, hogy megkülönböztetés nélkül biztosítjuk a lehetőséget azon Moldova Köztársaságbeli fiatalok számára, akik Romániában szeretnének tanulni – jelentette ki Traian Băsescu.