Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.15 . 14 liberalizmus a hatalom megválasztásának és a többségi demokratikus ellenőrzés korlátozásának a módja. Sokan például a nemzeti autonómiákat kimondottan liberális elvnek tartják. Jómagam is annak tartom. Ezért tartoztam azok közé, aki k a kilencvenes évek legelején, a VMDK közlönyében megjelent cikkemben, az autonómia gondolata mellett álltam ki. Ezt az írást később a budapesti Magyar Szemle is közölte. Jászi Oszkár, a magyar baloldal egyik tragikus képviselője a húszas években, a kiseb bségi autonómiát karolta fel. Szinte egyedül a Trianon utáni a magyar közgondolkodásban és eszmetörténetben. Olvassuk csak el a Magyar kálvária, magyar feltámadás című könyvét, s látjuk, hogy felborul minden prekoncepció. Ezek a fogalmak (nemzeti és liberá lis) kisebbségi perspektívából jelentésmódosulásokon mennek át. További példákért nem kell messzire menni. A magyar nemzeti jobboldalon egybehangzó vélemény az, hogy a magyar nemzeti kisebbség megmaradása alapvető nemzeti érdek. Vitathatatlan azonban, hogy az elvándorlás, az anyaországba való áttelepülés, gyengíti a kisebbségi közösséget. A kilencvenes évek elején, amikor legerősebb volt az áttelepülés mindennemű kiközösítéssel szemben, úgy tartottam, hogy az áttelepülők éltek azzal az egyéni joggal, hogy a jobb élet, a személyi biztonság és az egyéni boldogulás érdekében szabadon válasszák meg, hogy hol akarnak élni. Joguk van arra, hogy a liberális értékrend szellemében hozzák meg döntésüket. Ők voltak köztünk a hiteles liberálisok, védtem a jogaikat. Erre engem bélyegeztek meg a liberális szitokszóval, sokan még az áttelepülők közül is. A másik példa a nemzeti tanácsokról szól. 2001ben tagja voltam a kisebbségi jogok megszövegezésével foglalkozó szerbiai szakértői csoportnak. A szakértői csoportban elsőne k javasoltam a nemzeti tanácsok létrehozását, mert úgy véltem, hogy a kisebbségi közösségek autonóm joga, hogy saját identitásbeli kérdéseikben döntéseket hozzanak. Ugyanakkor azonban kénytelen voltam elhatárolódni a törvénytervezettől, mert számomra ismer etlen erők megvonták a kisebbségi polgároktól azt a jogot, hogy titkos választásokon, szabadon válasszák meg a nemzeti tanács tagjait. Ezzel szemben sokan - nem mindannyian! - a „nemzeti oldalon” azt bizonygatták, hogy a magyarok félnek majd félnek felirat kozni a választási listára. Ezek a példák arról szólnak, hogy a liberálist és a nemzetit a kisebbségben lehetetlen ellentmondásként értelmezni. Gondoljunk csak arra, hogy a kisebbségben élő polgárok szüntelenül szemben találják magukat saját államuk nemzet i jobbjának pártjaival és képviselőivel, akik azzal érvelnek, hogy a kisebbségi autonómiák bomlasztják az államot, ergo: a nemzetben, a nemzetállamban gondolkodók ellenzik a kisebbségi autonómiákat. Nem lehet ezekkel az elvekkel úgy szembeszegülni, hogy az ok premisszáit sajátunknak valljuk. Annál is inkább, mert e téren nagyon jellemző középkeleteurópai jelenségre figyeltek fel a szociológusok. A kisebbség, abban az államban, amelyben él, a többpártrendszer keretében gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy am ikor a többségi pártok között választ, ilyenkor mindig a liberális párt mellé áll, és nem a többségi nemzeti pártok mellé. Viszont az anyaországban a nemzeti érdekekre helyezi a hangsúlyt. Ez sokszor belső zűrzavart okoz. Kisebbségi közösségként úgy kellen e értelmeznünk a kollektív jogokat, hogy közben ne csorbítsuk a kisebbségi közösségen belül a személyes jogokat meg szabadságot. Nem szabad senkit elhallgatatni, mert másként gondolkodik. Ehhez még hozzátenném, hogy a berlini fal ledöntése előtt KeletKözé pEurópában az ellenzék elsősorban az emberi jogok nevében szállt szembe az egypártrendszerrel, amely szintén egy kollektivista doktrína volt. Ez volt a keleteurópai liberalizmus rövid aranykora, később azonban a liberalizmusból szitokszó lett. A meddő vi táknál fontosabbnak tartom, hogy a kultúra legyen a kisebbségi identitás legfőbb támasza. Ne csak „kisebbségi limonádét” olvassunk, hanem Széchenyit, Bibót és újra Adyt meg Móricz Zsigmondot, Mikszáth Kálmánt és Jókai Mórt. Olvassuk Rab Rábyt, a az Úri mur it, vagy a Két választás Magyarországont, hogy lássuk, milyenek vagyunk. Ne csak politikai doktrínával védje a kisebbség az identitását, hanem a nemzeti kultúrával is. Magyarország az utóbbi években nagyon sokat vesztett az ázsiójából, de a magyar kultúra továbbra is őrzi európai rangját, ami nagyon fontos dolog identitásunk védelmében. Szerintem a kultúra identitásunk legfontosabb összetevője, a politikai tervezetek hiteles kulturális tartalom nélkül nem sokat érnek. Hiába a jogok, ha nem lesz, aki éljen v elük. A kettőt egyensúlyban kell tartani. Azzal, hogy a jogok elsősorban a politikusok területét képezik, a kultúra pedig az értelmiség és az írók dolga. - A szakadék mélysége a liberális és a nemzeti oldal között előbbutóbb csökkeni fog, vagy megmarad? - Az egész KeletKözépEurópában érvényesülnek ezek az ellentétek, de sehol sem olyan durván és kibékíthetetlenül, mint Magyarországon. Félő, hogy a további feszültségekben a nemzeti oldal kárt okoz a nemzeti oldalon, a liberálisok és a szocialisták meg kárt tesznek a baloldalon és a liberális oldalon. Attól tartok, hogy a pártok minden témát kisajátítottak, így a nemzetit is, holott a nemzet pedig átfogóbb fogalom, mint a pártok. Párbeszédet kellene kialakítani, de nem tudom, hogy miképpen, mert bármit is mo nd az ember, ebbe vagy abba a dobozba helyezik. Ternovácz István vissza Az orosz külügyminiszter tiszteletet követel KeletEurópának EurActive 14.04.2009
