Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-31
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.31 . 31 vallásoktatással foglalkozunk, nem is elvárás, hogy hívő legyen, aki hozzánk csatlakozik, tevékenységünk keresztény szellemiségű” – kezdi a névmagyarázattal Benkei I ldikó. A Vasárnapi Iskola Alapítvány elnökének rövid ismertetőjéből kiderül: a szervezet célja, hogy a határon túli szórványvidéki települések iskolásaiban politikamentesen erősítse a nemzeti identitást, játékos formában átadva nekik a magyar történelem, i rodalom, mese- és mondavilág kincsestárának legjavát. Ehhez előbb a szomszédos országokban kellett segítőket, kapcsolattartókat találni, ezután itthon verbuváltak a „célterületre” elkötelezett pedagógusokat, akik lelkesedésből vállalták az órák megtartását . Erdélyben a református egyház állt a kezdeményezés mellé, Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja, Délvidéken pedig a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete támogatja partnerként. A munka azonban itt nem áll meg, hiszen mint ahogy azt Benkei Ildikó elmondta , Kárpátalján most szerveződik a Vasárnapi Iskola, a régióban egyelőre a kapcsolatok kiépítésénél, a szervezésnél tartanak. 2005ben, a programban elsőként Erdély falvaiban oktatták az ottani kisdiákokat magyar pedagógusok. A kezdeti sikereket látva nem volt kétséges, hogy szükség van a program kiterjesztésére, így hamarosan Délvidéken is bemutatkozott a projekt. Tavaly ősszel pedig már Esztergomban is, az önkormányzat segítségével toboroztak a tervezett felvidéki küldetéshez kedvet érző pedagógusokat. A felhívásra több mint húsz pedagógus jelentkezett, akik közül most négy helyi tanítótanár vállalta, hogy Érsekkétyen, a zömében magyarok lakta szlovákiai kisközségben is terjeszti a honi kultúrát, szokásokat. A református egyház által működtetett alapiskol ában csaknem félszáz diák – köztük több óvodás – jelent meg a tanítási időn kívül szervezett rendezvényen. Sőt, a szókratészi mintára szervezett beszélgetős, kötetlen foglalkozásokra az ottani tanítók, tanárok is kíváncsiak voltak – részletezte a Vasárnapi Iskola egyik esztergomi önkéntese, Pásztó Ildikó. A rendezvény időpontja – március 7e – szinte kijelölte a „tanórák” témáját, az 1848/49es forradalom és szabadságharc felidézését. A legkisebbek ez alkalommal tavaszváró verseket, mondókákat, népdalokat tanultak, a nagyobbak huszársapkát és kokárdát készítettek. Pásztó Ildikó kifejtette: az érsekkétyi gyerekek meglepően jól tájékozottak, hibátlanul szavalják Petőfit, s naprakészek a magyar történelemből. Ez nem meglepő – tette hozzá a felvidéki gyökerű p edagógus – hiszen magyar közegben élnek, magyar iskolába járnak. A tapasztalatok azt mutatják, a Dunától északra fekvő magyarlakta területeken inkább csak az ismeretek elmélyítésére van szükség, míg Erdélyben – ahol gyakran félve szólalnak meg a kisebbségh ez tartozó gyerekek anyanyelvükön – egészen más értelmet kap a Vasárnapi Iskola. A kezdeményezésnek, szomszédaink nemzetiségpolitikájától függetlenül, nagy sikere van az érintettek körében. Ennek okait az alapítvány elnöke és Pásztó Ildikó is abban látja, hogy itt elmarad az iskolai „stressz”, a hétvégi tanórákon nincs feleltetés, nincs számonkérés. A gyerekek a rendezvényeken önkéntesen vesznek részt, kérdezve, beszélgetve mélyülnek el egyegy témában. A kezdeményezés mind határainkon kívül, mind itthon t ámogatókra lelt – állítja Benkei Ildikó. „A nagypolitika meglepően kedvezően fogadta szándékunkat, amelyre bizonyíték, hogy egyre többször hívnak meg minket vendégnek szórványkonferenciákra. A honi támogatottság legjobb barométere pedig az, hogy a programb an részt vevő pedagógusok lelkesedésből, anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalják ezt a nemes missziót. Természetesen a források sem lehetnek mellékesek. Mecénásaink jóvoltából most az alapítványi tanórák finanszírozására kicsit „bőkezűbben” jut, mint aze lőtt. Eddig a határon túli településekre kiutazó pedagógusok útiköltségét és a foglalkozásokhoz szükséges eszközök árát tudtuk megtéríteni. Most keressük a lehetőségét annak, hogy tanáraink számára némi ellenszolgáltatást nyújtsunk, sőt szerényen bár, de i skolai segédeszközökre – táblára, számítógépre – is futja” – fűzte hozzá az alapítvány elnöke. A Vasárnapi Iskola működésének feltételei így adottak, melynek köszönhetően legközelebb április 18án találkozhatnak az érsekkétyi gyerekek az esztergomi nevel őkkel, akik ez alkalommal az anyák napjához kapcsolódó verseket, ajándékötleteket visznek képzeletbeli tarisznyájukban. Ám, nemcsak a Lévai járási faluban népesül be havonta egy hétvégén az iskola, hamarosan ugyanis a Nyitrai járásban található Nagycétényb en is rendhagyó „tanításra” várják a magyar ajkú gyerekeket, sőt amennyiben szlovák részről fogadókészség lesz, még nyári táborozásra is meghívást kapnak Magyarországra a vasárnapi iskolások - fejeződik be a Hídlap cikke. vissza Nem pénz, hanem szándék kérdése a Pátria hallhatósága Felvidék.ma 2009.03.31. Szántó Gábor villamosmérnök, telekommunikációs szakember szerint egy éjszaka alatt megoldható lenne, hogy a szlovákiai magyarság mindenütt tudja hallgatni a Pátria Rádiót . És semmi más nem kell ehhez, csak a rádió