Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-30
Me H Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.30 . 10 legnagyobb pozitívum, amely Szlovákiából a stabilitás "szigetét" csinálja KeletEurópában. Majd azzal zárja mondandóját, hogy most nem egymás ellen kell küzdeniük, hanem a válság ellen. vissza Markó: Kellő hangsúlyt kell adnunk a fiatalságnak MNO 2009. március 29. 18:31 Számunkra fontos, hogy kellő hangsúlyt adjun k a fiatalságnak, át kell venniük a szerepet, erre kell készülni, a változás az RMDSZben nem csak szükséglet, hanem állandó cél - nyilatkozta Markó Béla a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) küldöttgyűlésének keretében tartott szombati sajtótájékoztatón. A z RMDSZ elnöke példaértékűnek nevezte a szövetség és az ifjúsági ernyőszervezet közti kapcsolatot. Míg más politikai pártok létrehozzák és alárendelik ifjúsági szervezeteiket, addig a mi esetünkben nagyon szoros, partneri szövetség alakult ki - emelte ki . A MIÉRT társelnöke, Bodor László úgy fogalmazott, hogy a szervezet az utóbbi nyolc évben felnőttek ahhoz a célhoz, amiért létrejöttek: szakmailag teljesíteni, akár a kormányzásban is. Ha csak az EPjelöltlistát nézzük, választ kapunk sok kérdésre, hisz a jelöltek átlagéletkora 37 év - mutatott rá. vissza A szlovákiai Smert aggasztja a Fidesz programja és Orbán fellépései KárpátInfo 20090329 20:43:22 A legerősebb szlovák kormánypártot aggasztja a Fidesz programja és eln ökének Orbán Viktornak fellépései - jelentette ki Boris Zala, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke, az IránySzociáldemokrácia (Smer) képviselője. "Negatív tapasztalatunk van azzal kapcsolatban, hogy (a Fidesz) mindig megpróbálkozott beavatkoz ni a Szlovák Köztársaság belügyeibe" - jelentette ki Zala a szlovák közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában. Példaként megemlítette, hogy az Orbán kormány idején született meg a kettős állampolgárság kérdése, amely szerinte bizonytalanságot terem thet abban, hogy a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek mely ország állampolgárai. Zala azt is állította, hogy a Fidesz soha nem ítélte el a Magyarországról Szlovákiába átterjedő szélsőségeket. "Természetesen ezt bizonyos fenyegetettségként kell ért ékelnünk" - szögezte le. "Szlovákiában ezekben a napokban divat ijesztgetni az embereket" - jegyezte meg vitapartnere, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) alelnöke. Aláhúzta: Orbán Viktor az Európai Néppárt alelnöke, s ez a párt "soha n em engedné meg, hogy szélsőséges nézeteket valló személy legyen az alelnöke". Berényi emlékeztette vitapartnerét, hogy a Fidesz például azonnal elhatárolódott a Nemzeti Őrsereg királyhelmeci felvonulásától. Ugyanakkor nemtetszését fejezte ki amiatt, h ogy a "Smer koalíciós partnere" (a Szlovák Nemzeti Párt) félfasisztának nevezte a Fideszt. "Meg kellene mondani a koalíciós partnernek, hogy másképp fejezze ki magát annak a pártnak a címére, amely feltehetően megnyeri a választást, s feltehetően kor mányfőt ad. Robert Ficónak (a szlovák miniszterelnöknek) valószínűleg tárgyalnia kell majd Orbán Viktorral" - jelentette ki az MKP alelnöke a vitában. A kettős állampolgársággal kapcsolatban Berényi kifejtette: a Fidesz ezt a kárpátaljai és a vajdaság i magyarok esetében szorgalmazza. Ukrajna és Szerbia nem tagjai az Európai Uniónak, így az ottani magyarok nehezen jutnak be Magyarországra. A szlovákiai magyarok számára ez nem téma, mert uniós állampolgárként szabadon tanulhatnak és dolgozhatnak Magyaror szágon. vissza