Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-30
Me H Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.30 . 8 V ÉLEMÉNY , PUBLICISZTIKA , INTERJÚ Szelényi Iván: Gyurcsány úgy megy, mintha jönne – Kamikazekormány – A 168 Óra Szelényi Iván szociológust kérte fel: elemezz e röviden a Gyurcsány Ferenc lemondásával kialakult helyzetet és a válság hatásait Magyarországra. A szociológus úgy látja: Gyurcsány Ferenc úgy megy, mintha jönne. Azzal, hogy kilépett a kormányfői szerepéből, vélhetően jelentősen enyhíti az MSZP 2010es vereségét, s 2014re a párt akár választást is nyerhet. Ez az egyetlen lehetséges túlélési stratégia nemcsak az ő, hanem a pártja számára is . Ugyanakkor Szelényi kijelentette: ennek feltétele egy olyan az új kormányfő, aki sem az SZDSZhez, sem az MSZPhez nem kötődik. Talán nem volt előnyös Bajnait választani? (168 óra.online) Csoda lenne – „ Gyurcsány Ferenc egy héttel azután, hogy az MSZP kongresszusa elsöprő többséggel pártelnökké választotta, lemondott e tisztségéről is, mert nem tehetett mást. Nem tehetett mást az elmúlt egy hét abszurditása után, amely azt igazolta, hogy pártelnökként is megroppant - hiába a kongresszusi támogatás; ha a hit törik, akkor az nem ragasztható össze egy hét alatt. Gyurcsány Ferenc hite megtört. Megtörte a tehetetlenség, a kilátástalanság, s belátta, hogy az ő szerepe véget ért. Föladta a k üzdelmet ” Tóth Ákos cikke (Nsz) Bölcsődal – „ Húsz évvel ezelőtt a nagy középkeleteurópai megújulás bölcsőjénél korábbi belső ellenzéki reformerek álltak. Ők határozták meg a korszellemet, amely elsöpörte a régi berendezkedést . A zűrös átmenet utóbbi éveit immár térségünkben is az amerikai neokonzervatív gondolkodásmód, hőzöngő voluntarizmus határozta meg. A tavaly kirobbant pénzügyi, majd gazdasági válság elsöpörte ezt a filozófiát, és olyan új globális átrendeződést indított el, amelynek zaklatott térségünk a legérzékenyebb kísérleti terepe és vesztese lehet. Jelzik ezt a sorozatos kormányválságok és váltások is ” Ágoston Hugó írása (ÚMSZ) A közélet pöcegödre – „ A hétvégén Robert Fico és Ivan Gašpa rovič közvetve, Ján Slota meg Anna Belousovová pedig közvetlenül tette egyértelművé, hogy semmiféle riválist vagy politikai ellenzéket nem tűrnek meg, és feltétlen hűséget várnak el az állampolgároktól, akiket kvázi alattvalókká szeretnének degradálni. Aká rcsak annak idején Adolf Hitler , akinek a fasizmus eszméjét első lépésben a hírhedt hosszú kések éjszakájával sikerült rettegett és végzetes állami ideológiává hizlalnia ” Barak László cikke (Új Szó) E LEMZÉS & H ÁTTÉR A hatvané ves NATO – „ Egy nemzetközi szervezet életképességének kiváló fokmérője, ha túléli annak az indoknak a megszűnését, amiért létrehozták. Az április 4én hatvanadik születésnapját ünneplő NATO, amelynek hazánk egy évtizede, 1999. március 12e óta tagja, már bizonyított. Integráló ereje, problémamegoldó képessége lehet, hogy néha fáradni látszik, de biztos vagyok abban, hogy újszerű megoldásokkal, további bővítéssel, a partnerországok közötti viszony javításával évtizedekre megkerülhetetlenné tehetjük a NATOt a világ politikai színpadán ” Szekeres Imre cikke (Nsz)