Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.23 . 19 Az eredmények tekintetében tehát kétségkívül pozitív jelzésnek számít, hogy Szlovákia népessége korántsem vesztette el j ózan ítélőképességét olyan mértékben, amint az feltételezhető volt az előzetes közvéleménykutatások vonatkozó eredményeiből. Vagyis sokkal kevesebben ültek föl annak a masszív populista és nem kevésbé nacionalista propagandának, amellyel a hatalmon lévő s zlovák politikai elit szerette volna félrevezetni őket. Eme tény egyúttal komoly figyelmeztetés Robert Ficónak, aki oly fennhéjázó magabiztossággal nyilatkoztatja ki nap, mint nap, hogy Szlovákia választópolgárai kritikátlanul megeszik mindazt a gátlástal anul cinikus, népbutító maszlagot, amely egyértelműen jellemzi minden egyes politikai gesztusát. Amelyek, ha lehet, az államfőválasztás kampányában még intenzívebben spricceltek szét a szlovákiai és külföldi médiában egyaránt, mint általában. Ám, amint azt Radičová kiváló választási eredménye mutatja, a legkevésbé sem olyan hatékonyan, ahogyan azzal Fico kalkulált. E tény azért lehet kellemetlen – ha kijózanító nem is – számára, mert sem hangerőben, sem pedig tartalmilag nem igen fokozható már Gašparovičot, egyszersmind önmagát és az általa fémjelzett politikai ideológiát, kurzust ajnározó kampányrizsája. Egyetlen lehetősége ebben a helyzetben, hogy az elvből gyűlölködő Ján Slotát szájkosár nélkül engedi rá Radičovára, no és a szlovákiai magyarokra. Ami egyé bként már az első forduló másnapján, vasárnap meg is történt, amikor Slota félreérthetetlenül kinyilatkoztatta, Iveta Radičová voltaképpen a közveszélyes szlovákiai magyarok hátán kíván felmászni a nemzet uborkafájára… Az első forduló eredményei tükrében azonban egyáltalán nem biztos, hogy a szlovák választók megijednek ettől a fenyegetéstől és ugyanolyan magyarellenes görcsölés lesz úrrá rajtuk, mint ami bujtogatóikat, a jelenlegi szlovák kormánykoalíció politikusait jellemzi. Ehhez persze a második válas ztási forduló előtti két hétben a Magyar Koalíció Pártja vezetőinek is önmérsékletet kellene gyakorolniuk. Vagyis nem szabadna Radičová népszerűségén élősködve saját hatalmi pecsenyéjüket sütögetniük. A szlovákiai magyar és a józanul gondolkodó szlovák vál asztók ugyanis pártpropaganda nélkül is jól tudják, hol van észak… vissza Nem kapott támogatást az SNSes vezetésű régiófejlesztési tárcától a komáromi gimnázium Új Szó 2009. március 22. vasárnap, 18:24 | V. Krasznica Melit ta Komárom | A világszerte sikeres üzletembereket, vállalkozókat tömörítő Rotary Klub délkomáromi szervezete, amelynek több révkomáromi tagja is van, a napokban 227 ezer forintnyi támogatásban részesítette a Selye János Gimnáziumot – tájékoztatta lapunka t Andruskó Imre igazgató. Az összeg az intézmény mellett működő Király Püspök Alapítvány számláját gyarapítja. A pénzt az igazgató elmondása szerint eszközvásárlásra fordítják. Az alapítvány, amelynek bevétele részben a 2 százalékos adófelajánlásokból, rés zben szponzori adományokból származik, elsősorban a tehetséges diákok támogatására és az iskolai eszközpark fejlesztésére fordítja a rendelkezésére álló összeget. „Évente 4650 eurót (140 ezer korona) oszt szét az alapítvány kuratóriuma a rossz anyagi helyz etben lévő, ám igyekvő, tehetséges diákok között, ezzel is hozzájárulva oktatásukhoz” – mondta Andruskó. Az igazgató sajnos rossz hírrel is szolgált: az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium elutasította a gimnázium épületének felújítására a fenntart ó, a Nyitra Megyei Önkormányzat által benyújtott pályázatot. „Meg kell jegyeznem, a megye nagyon pozitívan viszonyult valamennyi, a hatáskörébe tartozó középiskola kéréséhez, anyagilag hozzájárult a tervdokumentációk elkészítéséhez és a szükséges önrészt i s jóváhagyták a képviselők. Mindez már nem mondható el a minisztériumról, a megye által beadott 26 pályázatból mindössze hét volt sikeres. Hozzáteszem, a Komáromi járásból egy sem, mintha a tárca az egész térséget »büntetné«. Rajtunk kívül a szlovák gimnáz ium és a szlovák – magyar tanítási nyelvű Építők utcai összevont szakközépiskola beadványát is elutasították” – mutatott rá az igazgató. Hozzátette: várják a következő kiírást, mert természetesen újra próbálkoznak, a 100 éves épület ugyanis már nagyon megére tt a felújításra. vissza Nem fog öv alá ütni Radičová Új Szó 2009. március 22. vasárnap, 15:41 | TASR Pozsony | Nem fog negatív, támadásokra és sértegetésekre épülő kampányt folytatni a második forduló előtt sem Iveta Rad ičová, az ellenzék köztársaságielnökjelöltje. "Sosem fogok övön aluli ütésekre épülő politikát folytatni" - mondta. Radičová arról szeretné meggyőzni a távolmaradt szavazókat, hogy az államfői posztnak van értelme.