Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.23 . 7 A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által szervezett találkozón a pedagógusok munkájának számtalan fontos és aktuális jelenségét, go ndját villantották fel, beszélték meg. Puskás Károly, az RMPSZ Bihar megyei elnöke üdvözölte a megjelenteket. Mint megtudtuk, a szombati rendezvény egy konferenciasorozat része, ugyanis a pedagógusokat tömörítő érdekvédelmi és szakmai szervezet azon munkál kodik egy ideje, hogy minél több alkalmat és lehetőséget biztosítson a hazai magyar tanároknak arra, hogy szakmai eszmecseréken fejlesszék tudásukat. Puskás megköszönte a házigazdáknak, a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE), hogy helyet biztosítottak a sz ombati konferenciának. A PKE részéről Tolnay István tanügyi előadótanácsos házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket. Röviden ismertette az egyetem akkreditálásának történetét, majd eredményes eszmecserét kívánt a megjelent pedagógusoknak. Ezt követően Áko s Zoltán főtanfelügyelőhelyettes és Lászlófy Pál, az RMPSZ országos elnöke mondott egyegy rövid üdvözlőbeszédet. A délelőtt folyamán két előadó osztotta meg gondolatait a szép számú közönséggel. Matekovics Mihály, a bukaresti tanügyminisztérium kisebbség i főosztályának vezérigazgatóhelyettese, illetve Vass Vilmos, a veszprémi Pannon Egyetem tanszékvezetője tartott egyegy előadást. A két előadó gyakorlott pedagógusként igen érdekesen és élvezetesen mutatott rá sok olyan, a pedagógusok munkáját érintő gon dra, mint a tanári kompetencia határai, a romániai és az európai közoktatás aktuális problémái. Szó esett a pedagógusok társadalmi megítélésről, felelősségéről és kötelességeiről. Mint Matekovics kijelentette, a jó pedagógus nemcsak az iskolában, de mindig és mindenütt pedagógus, ugyanis e nélkül nem tudja ellátni küldetését. Terítékre került a kisebbségi oktatás, a tanárok személyiségfejlesztésének szükségessége, a magyar anyanyelvű diákok érettségi vizsgáit érintő intézkedések, az anyaország pedagógusai nak gondjai, az európai államokban működő közoktatás A délelőtti előadásokba nem egyszer keveredtek igencsak példaértékű és esetenként humoros anekdoták is. Így megtudhattuk, hogyan puskáznak a diákok Kolozsváron, és hogyan Törökországban, illetve milyen g ubancokat okozhat, ha egy magyar politikus szó szerint fordítja le a tejkifli programhoz kapcsolódó felszólalásában román nyelvre a „rahát” szót, ami a román szlengben bizony egészen mást jelent, mint a népszerű török édesség. A délelőtti programok során a kávészünetben is lehetett beszélgetni, ismerkedni, ugyanis a szervezők jó pedagógiai érzékkel tudták, hogyan kell beosztani úgy az időt, hogy az előadások ne tűnjenek se hosszúnak, se fárasztónak. A konferencia délutáni programja is igen színesnek és ha sznosnak bizonyult. Puskás bihari elnök vetette fel a kérdést, hogy a kollégák véleménye szerint mi jobb a gyermekeknek, a régi rendszer, a sok óraszám, vagy inkább a csökkentett óraszámban leadott tananyag. Véleményének is hangot adott a következőképpen: „A gyerekeken nem szabad kísérletezni. Már húsz éve kísérletezünk rajtuk. Nem hiszem, hogy pusztán az óraszám csökkentése az egyetlen megoldás arra, hogy a diákok ne legyenek fáradtak, túlterheltek. A tananyag ésszerű átvizsgálására és újragondolására van szükség, hiszen ha kevesebb órában kényszerülünk ugyanazt az anyagmennyiséget leadni, ez megint csak oda vezet, hogy a tanulók túlhajszoltak lesznek.” Ezt követően sokan szóltak hozzá. Felvetődött, hogy a szülők aggódnak, ha a gyerek túl sok időt tölt az iskolában, hiszen akkor nem marad szabadideje. De hát hol lehetne jobb helyen a gyermek, mint az iskolában? Nem attól kell félteni gyermekeinket, hogy tudást halmoznak fel, hanem éppen ellenkezőleg, inkább attól, hogy szabadidejüket nem hasznos foglalatoss ágokkal töltik, hanem lófrálnak, bandákhoz verődnek, drogozni kezdenek stb. Lócsák Julianna, a szatmárnémeti református gimnázium pedagógusa rosszallását fejezte ki aziránt, hogy a szülők is értékelhetik, minősíthetik a tanerőt. Főként abban az esetben mer ülnek fel problémák ezzel kapcsolatban, amikor a szülő iskolázottsága igencsak alulmarad a pedagógusénak, ilyen esetben honnan is tudná megfelelően minősíteni, esetenként megfedni a gyermekét tanítókat? A szülőnek partnerré kell válnia, segíteni az oktató munkáját, csak így lehet megfelelő nevelést biztosítani a gyermekeknek. A németországi modult hozták fel példának, ahol nem a gyermeket minősítik, ha nem tanul vagy nem jár iskolában, egyszerűen az önkormányzat veszi át az ügyet végső esetben, és bírságot fizettet azzal a szülővel, akinek a csemetéje nem hajlandó az iskola szabályait hosszútávon betartani és óralátogatási kötelezettségeinek eleget tenni. A soron következő probléma a magyar nyelvű tankönyvek, segédeszközök, példatárak igencsak csekély szám a volt. A reál szakos tanárok felháborítónak nevezték, hogy gyakorta idejük nagy részét azzal kell tölteniük, hogy a román példatárakat fordítják le a magyar gyermekeknek egyegy tantárgyverseny, sőt még az érettségi előtt is, mert a minisztérium nem hajla ndó magyar nyelven is megjelentetni a tananyagot, a gyermekek felkészülését segítő könyveket. Hogyan is várhatnánk el ilyen esetben, hogy sikereket halmozzanak fel a jófejű tanulók, akik magyar anyanyelvűek, és hogy örömmel maradjanak Romániában, amikor az t látják, a minisztériumtól a minimális segítséget sem kapják meg arra vonatkozóan, hogy szellemi gyarapodásukat kamatoztatni tudják. A minisztérium csak azt felejti el, hogy ha partnerek lennének és segítenék a magyar diákok felkészülését, ez Romániának h ozna
