Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-17
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.17 . 14 szemben az előszoba szerepe éppen az, hogy a csatlakozni kívánó állam bebiz onyítsa: képes lesz a tagsági feltételeket tartósan is teljesíteni. Több neves európai politikus is felsorakozott a magyar elképzelés mögé, és még az Európai Fejlesztési és Újjáépítése Bank elnöke is támogatóan nyilatkozott. Nézzük tehát egy kicsit közeleb bről: mi is kellene ahhoz, hogy bejussunk az előszobába, aztán az előszobából abba a nappaliba, amit euróövezeti tagságnak neveznek. Az ERM IIben eltöltött időre Magyarország vállalná, hogy a forint árfolyama nem ingadozna 15 százaléknál többet az Európai Jegybankkal kitárgyalt középponttól, és az Európai Jegybank vállalná, hogy ha kell, ő is beavatkozna a piaci folyamatokba, amennyiben a határ túllépésének veszélye felmerül. Az árfolyam mozgása a sávon belül pedig segítene megállapítani a csatlakozáskor alkalmazandó átváltás értékét. Itt azonban már is felmerül két kulcskérdés: mi legyen a sáv középpontja, és mennyire lesz a középpont megbízható, ha a kétéves ERM II. tagsági tapasztalatot lerövidítjük, mondjuk egy évre? Az MNB hagyományosan azt állította, hogy nincs árfolyamcélja – tehát nem célja az árfolyam és a reálgazdaság közötti kapcsolat ápolása – , most pedig azt, hogy a kialakult árfolyam a „fundamentumoktól elszakadó várakozásokon alapul”, amiért – tehát a gazdasági fundamentumok és az árfolyam kö zötti kapcsolat helyreállítása érdekében – minden eszközét az utolsó töltényig bevet. Ezek szerint az MNB tudja, mi a reálszféra teljesítőképességéhez szükséges árfolyam – bár nem mondja meg – , de tartalékai elköltésére van szükség, mert a piac ezt vagy ne m, vagy rosszul tudja. Kire hallgasson az Európai Jegybank, amikor leül tárgyalni a magyarokkal az ERM IIről, nevezetesen az árfolyamsáv meghatározásáról? Simorra vagy a piacra? Nyilvánvaló, hogy az előbbi esetben kiteszi magát a forint a magyarok által h elyesnek vélt árfolyam védelméhez szükséges költekezésnek, mint ahogy teszi azt jelenleg az MNB. Az utóbbi esetében pedig egy olyan árfolyam megvédésére kötelezi el az Európai Jegybankot, amely a magyarok szerint nem felel meg a magyar gazdaság fundamentum ainak. Van min csodálkoznunk, amikor mindkét alternatívát elutasítják? Valójában az MNB akkor sem mondott igazat, amikor azt mondta, hogy nincs árfolyamcélja és most sem, amikor azt mond ja, hogy célja a reálgazdaság folyamatait szolgáló árfolyam beállítása . Korábban az erős forint inflációt visszaszorító hatásában bízott – mint kiderült, alaptalanul – , most meg egy olyan árfolyamot szeretne, amely megvédi a bankokat a devizahitelek bedőlésétől, teljesen függetlenül attól, hogy ennek az árfolyamnak milyen h atása lenne a foglalkoztatásra, a fizetési mérlegre vagy a nemzetgazdaság növekedésére. Mert sem az MNB, se az égvilágon senki nem tudja megmondani, hogy milyen árfolyamra lenne szükség a tartós gazdasági egyensúly létrehozat alához és fenntartásához. Az el múlt nyolc évben ugyanis az euróövezet kumulatív inflációja 20 százalék volta magyar 58 százalékkal szemben, miközben a forint – köszönet az MNB erős forintpolitikájának – a 260 körüli szinten ólálkodott. A magas forintkamat tehát visszafogta a magasabb ma gyar inflációból fakadó forintgyengülést egészen tavaly őszig. Ekkor azonban a piac ágy döntött, hogy a forint árfolyamát az irreálisan magas forintkamaton kívül semmi sem igazolja, a gazdasági világválság pedig az MNBt előbbutóbb vagy kamatcsökkentésre kényszeríti, vagy pedig a magyar nemzetgazdaság összeroppan a kibírhatatlan reálkamat súlya alatt. Most ott tartunk, hogy senki sem tudja megmondani, mi lehet a forint egyensúlyi árfolyamszintje, mert a magas forintkamat – immár az euróövezet reálkamatszin tjének a hétszerese(!) – mindent kificamít. Mindaddig, amíg a magyar nemzetgazdaság ilyen óriási egyensúlyhiánnyal küzd, a forint árfolyamát nem lehet egy olyan árfolyamsávba helyezni, amely valószínűsíthetően nem fog védelemre szorulni. Ezért nem csak a k ét év lerövidítése van kizárva, de még a jelenlegi feltételek melletti belépés sem lehetséges. Ha ugyanis a piac kiszorít a sávból – vagy csak az Európai Jegybank segítségével tudnánk bent maradni, – , értelemszerű, hogy a sáv elvesztené hitelességét, és eg y újat kellene megállapítani, miután devizatartalékaink javát a megbukott sáv védelmére fordítottuk. Az elképzelés támogatói ezt a prob lémát a szőnyeg alá söpörnék azzal, hogy lerövidítenék éppen azt az időtartamot – a két évet – , amely a kijelölt árfolyam hitelességét, megbízhatóságát hivatott igazolni. De a piacot nem lehet az efféle ügyeskedéssel becsapni. A piac látná, hogy a két év lerövidítése a kijelölt árfolyam és a reálgazdaság közötti egyensúly hiányát hivatott kendőzni, ami a forint elleni azonna li támadáshoz vezetne. De tegyük fel, hogy (1) sikerülne az Európai Jegybankot rávenni a dologra, (2) a piac mással lenne elfoglalva (volt már ilyen) és sikerülne a sávon belül maradni, (3) a maastrichti feltételeket teljesíteni (feltételezés a javából), é s (4) besurranni az euróövezetbe. Mi lenne velünk, ha a kelleténél erősebb árfolyamon csatlakoznánk? A devizaadósok és a nyugdíjasok jól járnának, de a gazdaság hosszú időre vesztene versenyképességéből. Az alulfoglalkoztatottság és a munkanélküliség nőne , a gazdaság azonban a legjobb esetben is csak stagnálna. Mi lenne, ha túl gyenge árfolyamon csatlakoznánk? A gazdaság gyors, de egészségtelen növekedésnek indulna, rövid időn belül komoly inflációs gondokkal kellene szembenéznünk, a nyugdíjak, az ingatlan ok, általában véve a felhalmozott megtakarítások, és a vagyon vesztene értékéből. Sokan, maga a kormány is úgy gondolja, hogy az euró bevezetése véget vetne az árfolyamkockázatnak, az árfolyamkockázat kiküszöbölése pedig nagyban hozzájárul na a gazdasági e gyensúly kialakulásához, tőkevonzó és
