Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-14
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.14 . 16 Az utazás körüli nehézségek komoly diplomáciai vihart kavartak. Az "eltanácsolásról" utóbb kiderült: a román külügyminisztérium szóbeli jegyzékben fejezte ki aggályát Sólyom látogatása miatt. A magy ar nagykövettel közölték: tartanak attól, hogy az államfő tervezett útja "nem olyan jelzést küld, amely megfelel a két ország közötti stratégiai partnerségi viszonynak". Konkrétan attól tartott Bukarest, hogy a magyar államfő a területi autonóma ügyét kész ül hangoztatni, amiről Traian Basescu legutóbbi, februári budapesti látogatásán úgy nyilatkozott, hogy "Románia soha sem fogja elismerni a kollektív nemzetiségi jogokat." A magyar külügy bekérette a budapesti román nagykövetet, mire visszavonták az államfő t szállító gép - már írásban is megerősített - leszállási engedélyét. Ezt a román elnök nyilvánosan "a román illetékes hatóságok ügyének" nevezte. Horváthné Fekszi Márta, külügyi államtitkár minderről azt mondta: Budapest értetlenül áll a történtek előtt . A Külügyminisztérium a jövő héten értékel, bevonva a budapesti román nagykövetet. Arra a kérdésre, elképzelhetőe, hogy a határon visszafordítják az elnöki konvojt, az államtitkár azt mondta: ilyen nem fordulhat elő. Kumin Ferenc, a KEH főosztályvezető je a programváltozás okán azt is közölte: a köztársasági elnök vasárnap részt vesz mindegyik hivatalos állami ünnepségeken. Ott lesz reggel a Kossuth téri zászlófelvonáson és koszorúzáson, majd a Parlamentben átadja a Kossuth- és a Széchenyi díjakat, este pedig a Művészetek Palotájában rendezett díszelőadáson vesz részt, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfő beszél. A rendezvényeket "erővel, technikával és eszközzel" biztosítani fogja a rendőrség - közölte az Országos Rendőrfőkapitányság rendészeti főigazgatója . Samu István elmondta: nem tudnak arról, hogy radikális szervezetek megzavarnák az ünnepségeket, bár "mindig vannak, akik ezt tervezik". Samu szerint az idén több lehetőség lesz fellépni a rendbontók ellen. Fokozott ellenőrzést rendeltek el a fővárosban é s a február 1től életbe lépett törvénymódosítások is a békét szolgálhatják, miután nőttek a demonstráción elkövetett bűncselekmények és szabálysértések büntetési tételei. Országosan 572 rendezvényt jelentettek be, ebből 125 a budapesti. Bozsó Zoltán, a BRFK rendészeti vezetője utóbbiakról elmondta: négy vonulásos demonstrációt tiltott meg a rendőrség. Ha közülük valamelyiket mégis megtartanák, azt feloszlatják, a szervezők ellen pedig eljárás indul. A rendőrség nem jelentette be előre, melyek a kiemelt k ockázatú rendezvények. Samu lapunknak erről azt mondta: a kockázatelemzések belső használatúak. A Teve utcai rendőrpalotában létrehoztak egy új irányító központot. vissza Támogatjuk Horvátország NATO csatlakozását – A NATO n em csak biztonság Népszava.online • 20090314 A biztonságnak nemcsak katonai értelme van, de kiterjed az energiaellátás vagy akár a bűnözés elleni fellépésre is - közölte pénteken Zágrábban a magyar külügyminiszter, a NATO létrejöttének és első keleti b ővítésének kettős évfordulójára rendezett konferencián. A Zágrábi Egyetem politikatudományi karán tartott előadásában Göncz Kinga kifejtette: a biztonságpolitikai szervezet egyik sikerét jelentette a 10 évvel ezelőtti keleti bővítés, amely üzenet volt más országok számára is, hogy ez elérhető cél. Kifejtette, hogy Magyarország elkötelezett támogatója Horvátország NATOcsatlakozásának, és reményét fejezte ki, hogy az áprilisi NATOcsúcson már teljes jogú tagként vehet részt a horvát küldöttség. Gordan Jand rokovic horvát külügy- és európai integrációs miniszter arról beszélt, hogy országa számára az északatlanti szervezethez való csatlakozás nemcsak a biztonsági szervezetbe való belépést jelenti. Az integráció a globális közösséghez, a Nyugathoz való tartoz á st is megtestesíti egy olyan ország számára, amely jelentős árat fizetett a béke eléréséért. Martinusz Zoltán, Magyarország brüsszeli NATOnagykövete hasonlóképpen fogalmazott. Meglátása szerint nem csupán biztonságot jelent a NATO, de értékeket, családo t is.