Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.10 . 13 A felszólalás teljes szövege: "A nemzeti kisebbségi jogok tiszteletben tartásával ismét gond akadt Szlovákiában, mégpedig az oktatásügyi miniszter révén, aki a szélsőséges kormánypárt képviselője. Az ő döntése értelmében a kisebbségi iskolákban már csak olyan történelemtankönyvek használhatóak, amelyek szószerinti fordításai a szlovák tankönyveknek. Ezzel azt a célt kívánja elérni, hogy a történelem tantár gyat a nacionalista párt megrendelésének megfelelően, és ne tények alapján tanítsák. Ezzel szembe megy az eddigi évtizedek gyakorlatával, de a kisebbségi jogokat biztosító nemzetközi normákkal is. Az EUban a kisebbségi közösségek olyan természetes jogokka l rendelkeznek, amelyek biztosítják a történelmük elsajátításának lehetőségét. A magyar pedagógusok és az egész magyar közösség felháborodása Szlovákiában ezért is jogos. Elviselhetetlen, hogy a kormánykoalíció extrémista pártja ilyen módon állandóan szítj a a kisebbségellenes feszültséget. Az külön felelőtlen, ha a gazdasági világválság idején uszít a kisebbségek ellen. Tűzzel játszik, aki ilyen ingatag helyzetben így cselekszik." Az oktatásügyi miniszter kifejtette, hogy a magyar iskolák diákjai ugyanazok ból a tankönyvekből fognak tanulni, mint szlovák társaik. Mikolaj az oktatásügyi törvénnyel magyarázta a döntést, melyet az eddig használatos első és második osztályos könyvek visszavonása elözőtt meg. A kisebbségi iskolák szeptemberben kapják meg a leford ított, új tankönyveket. Simon Attila, a Magyar Történelemtanárok Egyesületének elnöke levélben szólította fel Mikolajt, hogy hagyja abba a magyar tannyelvű iskolák diszkriminálását. „Az egyesület nyugtalanul figyeli az oktatásügyi minisztérium támadásait, melyeknek célja a kisebbségek jogainak korlátozása“ – áll a levélben. A magyar történelemtanárok azt követelik, hogy a magyar gimnáziumok diákjai részletesebben tanulhassák a magyar történelmet. Simon kiemelte, ahogy a szlovák iskolákban nagy hangsúlyt f ektetnek a nemzeti történelemre, úgy Szlovákia minden kisebbségének joga van megismerni nemzeti történelmét. „Ehhez ragaszkodunk“ – tette hozzá. Azt a tényt, hogy a két kedvelt történelemkönyvet törölték a megrendelhető kiadványok listájáról, a magyar tann yelvű iskolák úgy értékelik, mint a magyar kisebbség jogainak korlátozására tett újabb kísérletet Ján Mikolaj részéről. vissza Basescu: a román politikai elitnek szolidárisnak kell lennie KárpátInfo 20090309 19:46:57 A romániai politikai elitnek szolidaritást és felelősséget kell vállalnia a gazdasági válság hatásainak enyhítése és az állam modernizációja érdekében - fejtette ki hétfőn Bukarestben Traian Basescu román elnök. A román államfő a parlament előtt mondott bes zédet, értékelve az elmúlt esztendők - szerinte rendkívül felelőtlen - kormányzati politikáját, felhívva a figyelmet a jelenlegi, néhány hónapja működő koalíció előtt álló feladatokra. Emlékeztetett: tavaly november végén az új választási törvény érte lmében először tartottak parlamenti választásokat az egyéni választókerületes rendszer szerint. Ennek nyomán a két első helyezett - a DemokrataLiberális Párt (PDL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) - rendkívül szilárd, mintegy hetven százalékos parlamenti többséget élvező nagykoalíciót hozott létre. E két eltérő ideológiai irányzatú politikai erő összefogását a gazdasági és pénzügyi világválság okozta problémák tették szükségessé - hívta fel a figyelmet az államelnök, aki szerint ez a koalíció esélyt jelenthet arra, hogy sikerüljön csökkenteni a válság hatásait, és modernizálni lehessen az országot. Basescu beszédében egyszerre hívta fel a figyelmet a hatékony kormányzásra, a pénzügyi fegyelemre és a társadalmi szolidaritás szempontjára. Szerinte nincs ellentmondás a vállalkozók, a munkaadók, illetve a munkavállalók és a szociálisan rászorultak megseg ítése között. A legkülönbözőbb területen végrehajtandó reformok ugyanis mindenkinek az érdekét szolgálják - vélte Basescu, s leszögezte: e reformokat maradéktalanul végre kell hajtani, egyetlen olyan kormánynak sincs létjogosultsága, amely erre nem képes. Az államfő bizalmi válságról beszélt, amely szerinte egyaránt érezhető a meg nem újított igazságügyi rendszer, az oktatás és az egészségügy területén.