Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-09
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 0 3 . 0 9 . 13 Ugyanez igaz a munkahelyteremtés kérdésére is. Orbán Viktor szerint tíz év múlva egy millióval többen dolgoznak Magyarországon, az idevezető útról azonban szintén nem szólt a pártelnök. Olyannyira, hogy a fideszes nyilatkozat okban korábban gyakran felbukkanó adó- és járulékcsökkentés témáját sem hozta fel az ellenzéki vezető. Hosszabban beszélt az államadósság és az esetleges államcsőd kérdéséről, ám az évértékelő itt is javarészt a helyzet értékelésére, és nem a megoldások fe lvázolására szorítkozott. A Fidesz elnöke emlékeztetett: a polgári kormány 58 százalékos GDParányos államadóssággal vette át az országot, és négy évvel később 53 százalékos államadóssággal adta át a kormányrudat. Ahhoz, hogy nem verik újabb adósságba az o rszágot, Antall József és Horn Gyula kormánya is tartotta magát, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc azonban felmondta ezt az egyezséget – rótta fel 73 százalékos GDParányos államadósságot emlegetve Orbán Viktor. Az, hogy kormányra kerülése esetén a Fides z is reformokat vezetne be, a mostani beszédből is kiderült, a jobboldali párt azonban olyan változásokat akar, amelyek az állam, a vállalkozások és az emberek számára is jók – bármit is takarjon ez. Megítélése szerint a jelenlegi reformok sanyargatásnak, adóemelésnek és privatizációnak felelnek meg, ez pedig nem más, mint a közérdek elárulása. A beszéd kapcsán – a konkrétumok hiányán túl – az elemzők arra mutattak rá: Orbán Viktor ezúttal a lehető legszélesebb nyilvánosságnak beszélt, és a konszenzuskeresé s irányába mutat az is, hogy nem tagadta: a jelenlegi válság kívülről érkezett. Összességében azonban a pénteki évértékelő is ahhoz a fideszes kommunikációs célkitűzéshez igazodott, amely szerint a legnagyobb ellenzéki párt nem vesz részt a programok és ja vaslatcsomagok vitájában és versenyében, hanem egy általánosan megfogalmazott „új irányvonalat” képvisel, annak részletes kifejtése nélkül. KR Hiányoznak a megoldási javaslatok Hiányolják a konkrétumokat Orbán Viktor pénteki beszédéből a lapunk által meg kérdezett gazdasági szervezetek vezetői. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a pártelnök céljaival, beszédének irányával egyetért, azonban szeretné tudni, milyen eszközrendszer által és hogyan valósítaná meg azokat. Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke szerint is szerencsésebb lett volna megoldási javaslatokat említeni, s úgy véli, ez a bizonytalanság a legroszszabb. Egyébként Vadász Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a pénteki OÉTülésen elhangzo tt beszédéből is ugyanezt hiányolta, mert a szerkezeti változásokról ott sem esett szó. vissza EUtámogatás: román, magyar, két jó barát Világgazdaság 20090309 Megkezdődött a Magyarország – Románia határon átnyúló együttműk ödési program első felhívására beérkezett 196 pályázat értékelése. A bírálók döntéséről június végére ígéri a kiértesítést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Akik pedig ezután szeretnének a program keretében EUtámogatáshoz jutni, legközelebb a 2009 má sodik felében megjelenő kiírásra pályázhatnak. A magyar – román program 2007 – 13 között összesen 224,475 millió eurós – Magyarországnak 121,564, Romániának 102,911 – keretből és a plusz 50,7 millió eurós társfinanszírozásból gazdálkodhat. A most értékelés ala tt álló felhívásban több mint 16 millió eurót osztanak szét a legjobbnak minősülő, és valóban határon átnyúló jellegű projektek között, vagyis még van pénz bőven az ezután jelentkezőknek. A tavaly ősszel meghirdetett első pályázatra beérkezett támogatási k érelmek együttes összege is nagy érdeklődésről tanúskodik: csaknem kétszerese a kiírásra előirányzott közösségi keretnek. Az elnyerhető támogatás projektenként minimum 10 ezer, maximum 1,5 millió euró. A beérkezett pályázatokban a magyar és román projektpa rtnerek megoszlása kiegyensúlyozott: 230 magyar és 225 román nonprofit szervezet érdekelt a benyújtott pályázatokban. KoM Mire ad támogatást a program? - a közlekedés fejlesztésére - a kommunikáció javítására - környezetvédelemre - az üzleti együttműködé sre, üzleti infrastruktúra fejlesztésére - együttműködés ösztönzésére a k+f és innováció területén - együttműködésre a munkaerőpiacon, az oktatásban