Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.07 . 11 eurót fogadott el avégett, hogy az illetőt megtartsa tisztségében. A "Tam ara nagynéni" néven elhíresült ügyben pedig az ügyészek azt állítják, kormányfőként megpróbálta megvesztegetni a pénzmosást figyelő hatóság vezetőjét, akitől Nastase azt kérte, hogy a felesége nevére kiállított pénzmosási gyanúval kapcsolatos iratokat semm isítse meg. A volt miniszterelnök neje éppen akkoriban helyezett el 400 ezer eurót a számláján, amely összegről később azt állította, hogy nagynénjétől örökölt. A nénikéről egyébként kiderült, hogy 90 éves kora fölött vált rendkívül sikeres ingatlanspekulá nssá. vissza Magyarszlovák új hullám A magyarszlovák konfliktust korábban sokan nem észlelték, s azt hitték, hogy a késő ősz alkalmi kisiklás lehetett, amelyen már szerencsésen túljutottunk. Pedig nem így van. Az elmozdul ást a magyarszlovák viszonyban nem könnyíti meg, hogy a szlovák többségi önmeghatározások is etnocentrikusak. Végül is Szlovákiának hosszú ideig, tulajdonképpen 1918ig a függetlenségről álmodó nemzeti értelmiség számára sem voltak világos területi kontúr jai. Tamás Pál| Népszabadság| 2009. március 7.| Az egykori FelsőMagyarország nem volt zárt történelmi tartomány, elfogadott határokkal, területi azonosságfelfogásokkal, mint Erdély vagy Horvátország esetében. Ott lehetett román vagy délszláv programoka t megfogalmazni e jól meghatározott területek állami, politikai átprogramozására. Itt nem volt mit egy új kikötő felé navigálni. Szlovákia elvben ott volt, ahol szlovákok éltek. Tulajdonképpen ebből következik, hogy a független Szlovákiát politikai osztály a, persze a kisebbségeket sértve, szlovák etnikai államként határozza meg. Egyébként ez a többségi politikai etnocentrizmus nem csak a szlovák identitások szerkezetéből következik. A kisebbségeket először kihagyták az eredeti csehszlovák projekt alkotmányo s meghatározásaiból is. Miközben a demokratikus konstrukció egyéni boldogulásuk kereteit garantálta, Masarykék az új állam előkészítésénél azt azért jelezni akarták, hogy a németek (akikben a cseh oldalon a fő problémát látták) nem aktív létrehozói, legfel jebb passzív elfogadói az új konstrukciónak. Hogy abba legfeljebb belenyugodhatnak. Úgy tűnik, e ponton a szlovák alkotmányozás tulajdonképpen a korábban kijelölt pályán mozog vagy tért oda vissza - megerősítve azt saját közösségképeivel. Talán épp ezért pontosítani kellene a szlovákmagyar kiegyezés rokonszenves programját. Végül is kiegyezni valamilyen politikaijogi entitások és nem etnikai blokkok szoktak. Ott mindegyik fél ad és kap valami világosan körülhatároltat. Itt azért nem egyértelmű, ki mit ál doz fel, s mihez jut egy ilyen aktusból következően - kiegyensúlyozottan. Ők bevennék a magyarokat (s persze a másik nagy etnikai blokkot, a romákat) az alkotmány preambulumába, és akkor a magyar kisebbségi politikusok lemondanának a találkozókról a budape sti parlamentben vagy a mindenkori magyar kormánnyal? A helyzet eredetiséget kényszerít ki a felekből. Hiszen a másolásra ajánlott népszerű minták az osztrákmagyar, vagy a németfrancia megállapodás teljesen másmilyen ellentétek másféle feloldásairól szól nak. 1867hez a túlsó oldalon kellett az osztrák vereség Königgrätznél, a búcsú a nagynémet színpadról. S nem alkalmazható a németfrancia modell sem. Annak alapja mégiscsak az volt, hogy 1945 után Elzász ismét francia lett, s a német politikai osztály bel enyugodott abba, hogy ott nincsenek német kollektív garanciák, nem léteznek nyilvános kisebbségi intézményhálózatok. Hasonló megoldás a magyarszlovák ügyben nyilvánvalóan elképzelhetetlen. De a különbségek e taktikai eltéréseknél mélyebbek. Mindenekelőtt a szlovákmagyar vita nemcsak most, hanem amióta egyáltalán ilyesmiről beszélhetünk, aszimmetrikus. Lényeges, sőt talán nagyon fontos a szlovákoknak, miközben a magyarországi magyarok nem is tudnak róla. A szlovákok önmeghatározásaihoz kell(ett) valamilye n másság is. A XIX. században ezt a magyarok jelenítették meg, azután az 1930as évektől kezdve ebbeli szerepünket a csehek vették át, majd a csehszlovák állam bomlása után ismét mi lettünk a viszonyítási pont. Nekünk kell bizonyítani, bennünket lehet leh agyni, s persze tőlünk lehet tudat alatt kicsit tartani. Ezen az sem változtatna, ha Budapest oldott és segítőkész lenne, s ha még kevésbé érzékelnénk a szlovák történelemképeket. Már csak ezért is óvatosan kellene most az autonómia ötletével bánnunk. A j elszó, ha jól értem, a romániai magyar elittől került át Pozsonyba vagy Komáromba. S részletes magyarázatok nélkül borzasztóan félreérthetővé válik, vagy máris azzá vált. S itt nem egyszerűen arról van szó, hogy DélSzlovákiában ismeretlenek azok az önszer vezési, közigazgatási formák, amelyeket egyfajta mai autonómia előképeként a Székelyföldön korábban mégiscsak használtak. Sokkal fontosabb, hogy az autonómia fogalmát saját maga korábbi politikai programjaként
