Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.07 . 4 a kegyelet virágait a 42es hideg napok és a 44es események ártatlan áldozatainak újvidéki és csúrogi emlékművénél… ” – A VMSZ elnökségének közleménye (Vajdaságma.info) Sólyom László sajnálja, hogy a VMSZ lemondta a március 15ei programot – Sólyom László köztársasági elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége (VMSZ) pénteken lemondta a március 15ére tervezett közös ünnepi progr amot. A határon túli szövetség azért döntött úgy, hogy egyedül ünnepelne k, mert a magyar államfő lerövidítette eredeti programját (Vajdaságma.info) Egeresi: Vajdaság fennmarad statútummal és statútum nélkül is – Nyilatkozata szerint megengedhetetlen, hogy a tartományi hatalom már hónapok óta ki van téve a legsúlyosabb vádaknak, hogy szeparatizmusra törekszik, s államot akar létrehozni az államban (Vajdaságma.info) Becsey Zsolt kiállítása: A többnemzetűség laboratóriuma – A MULTIKULTURALIZMUS ÉVSZÁZADAI A BÁCSKÁBAN ÉS A BÁN ÁTBAN (Vajdaságma.info) A regionalizmus útján – A szabadkai Regionális Tudományos Társaság határokon átívelő hálózatot szeretne kiépíteni – A szabadkai Regionális Tudományos Társaság (RTT) immár harmadik alkalommal rendezte meg éves közgyűlését, melyen beszámolt a tavalyi év eredményeiről. A társaság idén ennek keretében megrendezte az első nemzetközi tudományos konferenciát A Kárpátmedencei regionalizmus útján elnevezéssel, melyre magyarországi, romániai, szlovákiai és csehorsz ági kollégákat hívtak meg. A konferencia célja, hogy létrehozzanak egy olyan Kárpátmedencei hálózatot, amelybe az említett országok regionális tudományokkal foglalkozó szakmunkatársai kapcsolódnának be, így a hálózaton belül lehetőségük nyílik a tapasztal atcserére (Magyar Szó) Hárompárti csúcstalálkozót! – VMDP – Ágoston András , a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke hárompárti csúcstalálkozót javasol azt követően, hogy a szerb politikai vezetők nem hajlandóak a közvetlen pá rbeszédre az 1944/45ös megtorlások kérdésében (Magyar Szó) S ZLOVÁKIA Gasparovic csak enyhíteni próbálta a magyarszlovák viszonyt – Ivan Gasparovic , a pozsonyi TASR hírügynökség által szombaton közölt interjújában ugyanakkor azt állította: politikai tevékenységében sosem kereste, sosem kezdeményezte a vitákat, hanem társad almi egységet próbált teremteni (FigyelőNet) Gasparovicsnak nincs gondja a kétnyelvű megnevezésekkel – A szlovák köztársasági elnök meg van győződve arról, hogy aktívan hozzájárult a magyarszlovák viszonyban keletkezett feszü ltségek enyhítéséhez. Ivan Gasparovics , a pozsonyi TASR hírügynökség által szombaton közölt interjújában ugyanakkor azt állította: politikai tevékenységében sosem kereste, sosem kezdeményezte a vitákat, hanem társadalmi egységet próbált teremteni (MNO) Gašparovič beperli Mečiart – Tegnap hivatalosan is megkezdődött az elnökválasztási kampány, amely különböző formákban már hetek óta zajlik. A jelöltek bemutatkozó