Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.25 . 25 ha ö nként visszalép az SSN, amelynek vezéréről, a 27 esztendős Lovro Skrinjaricról időközben már azt is kiderítette a horvát sajtó, hogy apai ágon ráadásul Zágrábból származik. A Delo ljubljanai napilap legfrissebb közvéleménykutatásából egyébként világossá vált, hogy a szlovénok kétharmada nem akar a horvát NATOcsatlakozásról voksolni, ám ha mégis kiírnák a népszavazást róla, a többség nem támogatná a szomszédok felvételét. A horvát miniszterelnök uniós érdekek mögé próbált elbújni a keddi tárgyaláson, és azt hangsúlyozta: két ország nemzetközi bíróság előtt rendezhető ügyével nem szabadna fontos európai folyamatokat megakasztani. A szlovénok hajthatatlanok, ők taláros testület helyett mediátort látnának szívesebben a vitatott határról folyó tárgyalásokon, így próbálják "az igazságosság érvét" is becsempészni a jogi szempontok mellé. A kormányfők tehát csak abban értettek egyet, hogy folytatni kell a megbeszélést, amelynek következő helyszíne Zágráb lesz, időpontja azonban még bizonytalan. vissza Igazságügyi nagy testvér Romániában Külön titkosszolgálatot hozna létre Catalin Predoiu román igazságügyminiszter az általa vezetett tárcánál. A bejelentés része annak a titkosszolgálati eszközök bevezetésével is zajló harcnak, amel yet a különböző román politikai csoportok egymás ellen évek óta folytatnak. Tibori Szabó Zoltán| Népszabadság| 2009. február 25.| Predoiu szerint a tárcájának alárendelt, Belső Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálatnak (SIPA) nevezett egység elsősorban a büntetésvégrehajtó intézményekből gyűjtené be azokat az információkat, amelyekre a minisztérium kíváncsi, esetleg a bírói testületet is megfigyelés alatt tartaná. A miniszter arra is hivatkozik, hogy tárcájának törvényekbe foglalt feladata a romániai minősített információk védelme, ezt pedig specializált szolgálat nélkül nem lenne képes ellátni. - Vagy módosít juk a törvényeket, és ezzel a minisztérium vonatkozó feladatát kiiktatjuk, vagy létrehozzuk a tárca saját titkosszolgálatát - mondta Predoiu. A román kormány a hét végén fogadta el az idei állami költségvetést, amelyben a Demokrata Liberális Pártból és a Szociáldemokrata Pártból álló nagykoalíció a titkosszolgálatoknak (Román Hírszerző Szolgálat - SRI, Külföldi Hírszerző Szolgálat - SIE, Kormányőrségi és Védelmi Szolgálat - SPP, Speciális Kommunikációs Szolgálat - STS) összesen 2,1 milliárd új lejt juttatt ak. (Az SRI 1,32 milliárd, a SIE 223,2 millió, az SPP 148,2 millió, az STS pedig 412,2 millió lejt kap.) Eközben a román gazdasági tárca teljes költségvetése a válság évére 1,48 milliárd lejre rúg, a sport- és ifjúsági minisztériumnak pedig mindössze 586 m illió lejből kell gazdálkodnia. Romániában a felsoroltakon kívül más titkosszolgálatok is működnek. Ezek közül egyiknek, a belügyminisztérium titkosszolgálata irányításának megszerzése végett januárban koalíciós botrány bontakozott ki, s egy hónap leforgá sa alatt két belügyminiszter mondott le. A büdzsé megszavazását követően az RMDSZ bejelentette: az állami költségvetés törvényét az alkotmánybíróságon megtámadja. vissza Mesić a horvátszerb kapcsolatok fejlődéséért Vajdasá gma.info 2009. február 24. [12:32] Stjepan Mesić horvát államfő kifejezte reményét, hogy a horvátszerb kapcsolatok fejlődésnek indulnak annak ellenére is, hogy Zágráb elismerte Koszovó függetlenségét, írja a Beta. Úgy véli, hogy a két szomszédos ország kapcsolata magas szintet érhet el. A gazdasági kapcsolatok már most is jól alakulnak, mondta a vezető horvát politikus az RTS egyik műsorában szerepelve. vissza