Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.21 . 17 "Bár Magyarország , illetve Csehország és Lengyelország gazdasági helyzete merőben eltér egymástól, a válságkezeléssel összefüggésben vannak közös érdekeink. Ebben Mirek Topolánekkel is egyetértettünk" - nyilatkozta a Fidesz elnöke azt követően, hogy pénteken késő délután m egbeszélést folytatott Prágában a cseh kormányfővel. Orbán szerint össze kell fogniuk a középeurópai országoknak, hogy az EU márciusi csúcstalálkozóján hatékonyabban és jobban tudják érvényesíteni érdekeiket a nemzetközi gazdasági válság kezelésében. vissza „Csángómentő mozgalom” Nagyváradon MNO • 2009. február 21. 11:03 Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – a 2008as Jubileumi Ülésén hozott határozatának megfelelően – 2009. február 20án Csángó Napot szervezett Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházában. A nemzetstratégiai prioritásként kezelt „csángómentő mozgalom” újabb állomásán ezúttal szakmai tanácskozást tartottak a leginkább érintettek bevonásával, jelen voltak a Moldvai Csángómagyarok Szöv etségének képviselői, Barta András és Csillag Levente alelnökök, Hegyeli Attila, a csángó oktatási program vezetője, Duma András, a SzeretKlézse Alapítvány elnöke, Nyisztor Ilona, a Pusztinai Közösségi Ház vezetője, Hegedűs Dóra, a a Keresztszülők a Moldv ai Csángó Magyarokért Egyesület elnöke, Gyöngyössy Lajos, a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület alelnöke, Bogdán Tibor, a Máltai Szeretetszogálat Csángó Koordinációs Csoportjának vezetője és Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. A találkozót megtisztelte jelenlétével Barabás János, Magyarország kolozsvári konzulja is. A Szilágyi Zsolt EMNTalelnök moderálásával folytatott tanácskozás egyik legfontosabb következtetéseként elhangzott: ki kell bővíteni a csángómagyar fiatal ok számára indított anyanyelvi oktatási programot, mert a jelenlegi mintegy 1500 magyarul tanuló csángó gyermek mellett csak Bákó megyében még további – hozzávetőlegesen – 9.000 – 10.000re tehető azon csángómagyar gyermekek száma, akik tudnak vagy értenek m ég magyarul. Tőkés László püspök, EPképviselő kiemelte: a csángóügy nemzetstratégiai prioritást kell, hogy élvezzen. Erdélyi közösségünk „feledékenysége” is felelős a csángómagyarok mostoha sorsáért, ráadásul az utóbbi időben teljesen ráhagyatkoztunk a z anyaországi segítségre, pedig nekünk is tennünk kell és lehet az érdekükben. Az erdélyi magyarok európai képviselője adalékolta: nemrégiben Alexandru Nazăre és Marian JeanMarinescu román EPképviselők a szerbiai, Timokvölgyi románok védelmében két írás beli nyilatkozatot terjesztettek elő az Európai Parlamentben. Tehát ebben az esetben több minden összeköt bennünket, mondta Tőkés László, használjuk ki ezt a helyzetet, és érjük el közösen az Európai Unióban, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a már identi tásukban is veszélyeztetett nemzeti közösségekre. A tanácskozás végén a résztvevők egy közös Nyilatkozatot fogadtak el (mellékeljük). Ezután a résztevők testületileg átvonultak a KREK Székház Pincegalériájába, ahol megnyitották Hegedűs Dóra Moldva – Létk öz című fotókiállítását, valamint bemutatták Pataki János: Csángók – az elfelejtett magyarok című könyvét – olvasható a közleményben. vissza Kreatív kisebbségvédelmi megoldásokat kell találni! – Németh Zsolt nyilatkozata újv idéki látogatásán Vajdaságma.info • 2009. február 21. [9:13] Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi és nemzeti kisebbségi bizottságának elnöke február 18ai újvidéki látogatása során keményen kiállt a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumának a fen nmaradása mellett, habár hangsúlyozta, hogy ez az intézmény nem helyettesítheti a magyar kormány és a határon túli magyarok közötti párbeszédet szolgáló MÁÉRTet. Bírálta Göncz Kinga magyar külügyminiszter néhány nappal korábbi nyilatkozatát, melyben a dip lomáciai vezető bejelentette: készen áll arra, hogy felülvizsgálja a KMKF eddigi működését. Németh Zsolt a Magyar Koalíció létjogosultságáról a vajdasági magyar újságírókkal folytatott beszélgetése során a következőket mondta: