Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-20
MeH N emzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.20 . 40 Sajtóinformációk szerint egyebek között Donald Tusk lengyel miniszterelnök azon kijelentésére célzott, hogy Varsó kész beavatkozni a zlotyi védelmében, ha annak árfolyama 5/euróra esne. Ugyancsak aggodalo mmal szólt a keleteurópai bankok helyzetéről, különös tekintettel néhány, az EUval szomszédos ország, azaz Ukrajna, Szerbia és Horvátország, valamint az uniós tag Románia pénzintézeteire. Jelezte, hogy Brüsszel kész segíteni ezeknek az államoknak, jólleh et más típusú támogatásra számíthatnak az EUtagok, mint az Unión kívüliek. Kitért a biztos arra az osztrák felvetésre is, hogy államok közötti együttműködéssel kellene segíteni a keleteurópai térség bankjait, beleértve azokat is, amelyek nyugati kézben vannak. Leszögezte, hogy hivatalosan ilyen javaslatról nincs szó, mindazonáltal az osztrák aggodalmakat ő is osztja. Elmondta: a bizottság kész arra, hogy tárgyaljon erről a témáról az érintett országok hatóságaival, beleértve az ottani bankok anyaországa it is, és segítsen nekik összehangolni erőfeszítéseiket a válság elmélyülésének megelőzésére. Politikai értelemben Brüszszel már foglalkozik ezzel a kérdéssel, hangsúlyozta Almunia. A középkeleteurópai bankok magas kockázata miatt a bankpapírok szinte v alamennyi régiós tőzsdén gyengültek, de az OTP veszített leginkább értékéből. Vélhetően egy alapkezelő szabadult meg egyszerre 2 millió OTPrészvényétől, így a bankpapír a hétfői gyászos, 10 százalékot meghaladó gyengülés után újabb 12 százalékkal zuhant. A tőzsdei hangulat általában is borús, a befektetői kedven csak a javuló kilátások segíthetnének, ám az Ifo német gazdaságkutató intézet évente négyszer kiadott, átfogó világgazdasági hangulatmutatója ismét erősen romlott. A jelenlegi helyzetet a 92 orsz ág több mint ezer megkérdezett szakértője olyan rossznak ítélte, mint korábban soha. A borús kilátásokat a reálgazdaságból érkező negatív hírek támasztják alá, a General Motors (GM) amerikai járműgyártó bejelentette, hogy elbocsát világszerte 47 ezer alk almazottat, és további 16,6 milliárd dolláros állami segítséget kér. A létszámcsökkentés 26 ezer dolgozót az Egyesült Államokon kívül érintene, legfőképpen az Opel németországi gyáraiban aggódhatnak a munkavállalók. Ha a konszern nem kapja meg a kormányz ati segítséget, akkor március végére fizetésképtelenné válhat. Hétfőtől áll a Volkswagen pozsonyi üzeme is, a gyár szinte valamennyi alkalmazottját február 25éig kényszerszabadságra küldte. Szerző(k): Hírösszefoglaló vissza Tiszta nagykoalíciós költségvetés születik Szabadság 2009. február 20. B. T. Várhatóan ma szavaz a parlament a költségvetés elfogadásáról. Eddig az ellenzéknek egyetlen módosító indítványát sem sikerült elfogadtatnia a hatalmon lévőkkel. Ebben közreját szott az is, hogy Călin Popescu Tăriceanu liberális pártelnök elutasította a kormánypártiak és a liberálisok között megkötött egyik alkut. Emil Boc miniszterelnök szerint a végső szavazásra várhatóan legkésőbb pénteken sor kerül. Rámutatott: a költségvetéstervezet hozzájárulhat a gazdaság fellendítéséhez, és a legfontosabb célkitűzése az, hogy ne csökkenjen a munkahelyek száma. A három napja teljes gőzzel zajló költségvetési vita nem hozott különösebb meglepetéseket a tegnap sem. A kormányon lévő nagykoal íció szavazógépezete hibátlanul működött, így a költségvetéstervezet úgy alakult, ahogyan azt a 70 százalékos többséggel rendelkező Demokrata Liberális Párt (PDL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) honatyái akarták. A vita rövidebbre is sikeredhetett volna , ha megvalósul a Relu Fenechiu liberális alelnök és a kormánypártok között született megállapodás. A Cotidianul című napilap értesülése szerint azonban ezt az egyezséget felrúgták, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőségi ülésén Tăriceanu és Fenec hiu összevesztek. A pártelnök kevesellte a 300 millió lejt, amit a nagykoalíció ígért a liberális képviselőknek és szenátoroknak. Ekkora összeg állt volna rendelkezésükre, hogy a saját választókerületükben utak, iskolák és templomok felújítására juttassana k támogatást.