Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.03 . 31 Sok szempontból elgondolkodtató kép rajzolódott ki. Például abból, ahogy társadalomtudósok és – főként az európai oldalt is jól látó, mert például az Európai Parlamentben képviselőként „szolgáló” – politik usok visszatérően az EUtagság ténye és a társadalom napi közérzete között fennálló tetemes távolságról beszéltek. „Ez egy rosszkedvű, napi gondokkal küszködő, depressziós, mélyen megosztott ország”, amely jelenlegi „lelkiállapotában” aligha áll készen, ho gy sikerre vigyen egy EUelnökségi projektet, úgyhogy sürgős „terápiára” lenne szükség a hátralévő másfél évben, ha változást akarnak elérni – vélték elsősorban társadalomkutatók a vitában. Az uniós elnökség napi technikai feladataival jobban tisztában lév ő hozzászólók szavaiból idővel „többségi véleményként” kitűnt, hogy szűken véve a leendő elnökség „sikere” döntő részben mégiscsak azon múlik majd, vajon az EUügyek menedzselését célzó stafétabot átvétele után a magyar intézményi apparátus – és az akkor a zt felügyelő magyar politikai elit – mennyiben lesz képes közvetlen uniós folyamatokat hatékonyan, eredményesen, ahol szükséges, ott kellően rugalmasan, kreatívan is kezelni. Ha ez összejön, abból a magyar EUpolitika alkalmasint évekre szóló politikai tők ét halmozhat fel, amelyet az elnökség utáni években, a nemzeti törekvéseket célzó érdekérvényesítésben is jól kamatoztathat. Számos előadó arra is nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy konkrétan az „elnökségi fél év” éppen hogy nem a nemzeti célok megjel enítésére szolgál. Minden olyan elnökség, amelyiknél a hangsúly ebbe az irányba mozdult el, általában hiteltelenné, erőfeszítéseit tekintve viszonylag eredménytelenné vált. De ha az elnökség jól szolgálta a tagok érdekeit, utána nagyságrendekkel megnöveked ett mozgástér állhat immár a nemzeti politikai lobbizás rendelkezésére is. Az elnökség azonban egyúttal lehetőség is. Például arra, hogy az ország – azáltal, hogy fél évig az ő politikusaidiplomatái állnak az uniós ügyek középpontjában – egyéb vonatkozáso kban is magára vonja a figyelmet, nemzeti rendezvényei kapcsán előnyös, vonzó oldaláról mutatkozzon be. És lehetőség arra is, hogy ugyanezt befelé, a honi közvélemény felé is közvetítve áttörést lehessen elérni az ország „EUtudatának” radikális javításába n. Az előbbivel – ha hinni lehet az illetékesek beszámolóinak – jó eséllyel nem lesz gond. Az utóbbi eléréséhez az utolsó percben van a munka megkezdése. Mert amúgy a lehetőség valóban egyedülálló. A szerző a BruxInfo EUszakértője vissza Négy megoldás a gazdasági depresszió leküzdésére Világgazdaság 20090203 Ha egy gazdaság depreszszióba esik, akkor a kormányok négyféle eszközhöz nyúlhatnak, hogy a foglalkoztatás visszatérjen a normális szintjéhez, a termelés pedig elér je a „potenciális” mértékét. Nevezzük néven őket: fiskális politika, hitelpolitika, monetáris politika és infláció. A felsoroltak közül az inflációt a legegyszerűbb megmagyarázni: a kormány sok bankjegyet nyomat és elkölti a pénzt. A forgalomban lévő többletkészpénz miatt emelkednek az árak. A drágulás következtében a lakosság nem akarja a pénzt zsebben vagy számlán tartani, mert annak értéke napi ütemességgel olvad el, ezért gyorsítja a költekezés ütemét. Ennek az az oka, hogy a fogyasztók szeretnének némi vagyont kinyerni az elértéktelenedő pénzből, így azt igyekeznek valamilyen hasznosnak látszó fizikai eszközbe menteni. E költekezési hullám nyomán fokozatosan csökkenni kezd a munkanélküliség, álláshoz jutnak az emberek, a kapacitáskihasználtság a no rmálisnak tekintett szintre emelkedik, a termelés pedig eléri a „potenciális” mértékét. Épeszű emberek azonban inkább elkerülnék az inflációt, mert az nagyon veszélyes eszköznek számít. Úgy pusztít, hogy lerombolja az értéket, lehetetlenné teszi a gazdaság i számításokat, a gazdagságot pedig véletlenszerűen osztja el újra. Mint John Maynard Keynes fogalmazott: „…nincs átláthatatlanabb és biztosabb eszköz a társadalom meglévő bázisának a felforgatására, mint a kicsapongó pénzpolitika. A folyamat során a gazda sági törvényekben rejlő összes erő destruktív módon bontakozik ki, teszi ezt ráadásul oly módon, hogy azt milliónyi emberből egy sem tudja diagnosztizálni…” Mindehhez hozzátehetjük, hogy a kormányok inkább nyúlnak az infláció eszközéhez, semmint hagyják ki bontakozni a nagy gazdasági válság egy újabb fordulóját. Ezt az irányt természetesen el kellene kerülni, ha lenne alternatív út és eszköz a foglalkoztatás és a termelés megfelelő szintjének a helyreállítására. A fenyegető depresszió elleni küzdelem standar d eszközének a monetáris politikát tekintik. Ha küszöbönáll a foglalkoztatás és a termelés hanyatlása, akkor a központi bank államkötvényeket vásárol készpénz ellenében, ezzel lerövidíti a befektetők által kézben tartott eszközök élettartamát. Ha pedig kev esebb van a biztonságos és megfelelő hozamot adó eszközökből a piacon, akkor az ilyen biztonságos vagyon ára emelkedni fog. Emiatt jobban megéri a vállalkozásoknak, hogy inkább a kapacitásaik bővítésébe invesztáljanak, amellyel a
