Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.03 . 28 pedig azzal, hogy a NATO katonai intervencióját vezette a térségben. Ő határozta meg 1991 óta a jugoszláv korszak utáni összes viszály kimenetelét. Ezért alapos bizonyítékok szólnak amellett, hogy a volt Jugoszlávia területén előállt helyzetet "pax americana" szópárral jellemezzük. Feltételezhető mindamellett, hogy délkeleteurópai befolyása tú ljutott a delelőjén. A csúcspontot Washingtonnak az a döntése alkotta, hogy 1999 tavaszán a Biztonsági Tanács jóváhagyása nélkül elindította a NATOtámadást Szerbia ellen. A hanyatlás pedig azzal kezdődött, hogy a koszovói albánoknak jelezte: támogatni fog ja függetlenségi nyilatkozatukat. Ismét megkerülte a Biztonsági Tanácsot és határozatait, s figyelmen kívül hagyta számos európai uniós tagállam és más ország, közöttük Kína fenntartásait, nemkülönben a heves szerb és orosz tiltakozásokat. Ezután hamarosan aligha lesz olyan helyzetben, hogy ugyanilyen "uralmi" módon avatkozzék be DélkeletEurópában - fejtette ki véleményét Reljić. Az utóbbi két évtized azonban nemcsak az etnikai viszályok időszaka volt, hanem a politikai, gazdasági és szociális átmeneté is DélkeletEurópában. Az itteni országok az euroatlanti integráció mellett állnak ki, rendszeres választásokat tartanak, amelyeket az EBESZmegfigyelők szabadnak és tisztességesnek minősítettek, s változatlanul súlyos gazdasági problémáik ellenére növekedésü k számottevő volt. A választók nagy többsége támogatja az európai uniós tagságot. Változatos formában a NATO jelen van a térség összes országában, és Horvátországot és Albániát csatlakozásra hívta meg. A "pax americana" működik: új amerikai katonai támaszp ontok vannak a térségben (a boszniahercegovinai Tuzlában, a macedóniai Krivolakban és Koszovóban a Camp Bondsteel.) Reljić azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok népszerűsége csekély az átlag állampolgárok körében. Jóllehet Szerbia ré szese a NATO békepartnerségi programjának, aligha várható, hogy az ország csatlakozni óhajt a NATOhoz. Ehhez túlságosan mélyek még az 1999es háború ütötte sebek. Közvéleménykutatási felmérések azt mutatták, hogy sok szerb szemében Oroszország mind fénye sebb csillag. Az ok nyilvánvaló: Moszkva Szerbiát támogatja, míg az Egyesült Államok az albánok határozott védelmezője. A Jugoszlávia szétesésétől eltelt idő nagy részében az Egyesült Államokat nem foglalkoztatták Szerbia gondjai, még a 2000ben bekövetkez ett belgrádi demokratikus fordulat után sem. Ezzel szemben Oroszország Szerbiával való törődése évszázados. Alapja a két ország bevett politikai szóhasználata szerint a közös szláv eredet és a kölcsönös szolidaritás hosszú történelme. Jóllehet Reljić úgy v éli, hogy ezt nem támasztják alá történelmi tények, mivel mindkét állam mindenkor saját érdekeit tartotta szem előtt, a gyakran idealizált "különleges kapcsolat" mégis hatásos eszköze az érzelmi ráhatásnak. Mindenesetre világos, hogy a politikailag elszánt és gazdaságilag bőkezű Oroszország igyekszik a maga oldalára átcsábítani Belgrádot. A szerb közvélemény még mindig előnyben részesíti az EUtagságot, ám szintén erős az oroszbarát hangulat. A megkérdezettek túlnyomó többsége szintén elutasít minden olyan alkut, amely szerint a gyorsabb EUcsatlakozásért cserébe fogadják el Koszovó elszakadását. Az EUországok többsége elismerte Koszovót, s ezért nem kívánja beengedni Szerbiát az EUba, amíg utóbbi változatlanul fenntartja igényét Koszovóra. Ez nem jó hír M oszkva számára, mert Oroszország jobban érdekelt abban, hogy Szerbia mint szövetségese inkább az EUn belül, semmint kívül legyen. A szerb kormány nem hajlandó elfogadni Koszovó leválasztását, s Belgrád Oroszország, Kína és néhány más állam segítségével ak adályozza Koszovó felvételét az ENSZbe és államközi szervezetekbe. Ez a blokád legalábbis addig eltart, amíg a Hágai Nemzetközi Bíróság nem tisztázza a koszovói függetlenség kinyilvánításának jogszerűségét. Az ENSZközgyűlés ősszel hozzájárult ahhoz, hogy Szerbia ebben az ügyben a nemzetközi bírósághoz forduljon. Nem ismert, hogy mikor lesz ítélet. A döntésnek azonban nincs jogilag kötelező jellege, ezért elháríthatatlanok lesznek az elhúzódó politikai viták egyfelől Szerbia, másfelől a térség "albán ténye zője", vagyis Tirana, Pristina és a macedóniai albán politikai erők között. Arra sem lehet számítani, hogy a nemzetközi államrendszerben belátható időn belül általános lesz Koszovó elfogadottsága. Olyan országok, mint például Spanyolország és Ciprus, amely ek maguk is fellépnek szakadár törekvések ellen, ki fognak tartani elutasító álláspontjuk mellett. Aligha valószínű emellett, hogy politikailag gyorsan normalizálódnak a koszovói népcsoportok közötti kapcsolatok. A függetlenség kikiáltása után létrejött új politikai rendszer csak korlátozottan működőképes. A túlnyomórészt szerbek lakta területeket az albánok uralta pristinai kormány nem ellenőrzi. Így folytatódik Koszovó tényleges felosztása. Ha azonban a NATO katonai akcióval próbálná rákényszeríteni a kos zovói szerbeket az albán fennhatóság elfogadására, akkor ezzel előidézné a szerb népesség kivonulását és új nagy nemzetközi törésvonalak keletkezését. Korábban voltak erre a lehetőségre utaló, aggodalmat keltő amerikai nyilatkozatok. Reljić úgy véli, hogy Szerbia küzd azért hogy meghatározhassa új politikai önazonosságát, miután sorozatosan vereséget szenvedett a Jugoszlávia örökségéért 1991től kezdve vívott háborúkban. A szerb "lélek" most fogoly, "a politikai, gazdasági és katonai befolyás ama hálójának a közepén vergődik, amelyet az EU, Oroszország, a NATO és az Egyesült Államok terít rá DélkeletEurópára" - fogalmaz a kutató. Szerinte e küzdelem kimenetele nemcsak
