Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.16 . 43 Az RMDSZ a munkahelyteremtő szándékot sem látja ebben a költségvetési tervben, márpedig ebben az időszakban Markó szerint éppen az államnak kell a foglalkoztatás szintjét fenntartania és b ővítenie, elsősorban az infrastruktúra fejlesztésével, akár nagyobb költségvetési deficit vállalásával is. Már most látható – tette hozzá – , hogy e hiány tervezett 2,5 százalékos mértéke nem lesz tartható. Az RMDSZnek most meg kell találnia helyét az ell enzéki szerepkörben is, élesen, keményen, de konstruktív módon kell ellátnia ezt a feladatát – fejtette ki a szövetség elnöke. Elmarasztalóan nyilatkozott arról, hogy a különféle hivatalos intézményekből egyremásra váltják le a magyar szakembereket, holot t ezek a posztok nem függhetnek attól, melyik erő van éppen kormányon. Szükségesnek látja, hogy a nemzetiségi arányok megfelelően legyenek képviselve például a magyarok által többségben lakott területeken, így Kovászna és Hargita megyében, ahonnan az utóbb i hetekben több magyar tisztségviselőt távolítottak el a különféle hivatali struktúrákból. Elutasította Traian Băsescu államfő legutóbbi nyilatkozatát, amely szerint a magyar polgármesterek által vezetett helyi önkormányzatokban „etnikai tisztogatás” folyi k a „nem magyar román állampolgárok” ellen. Az arányoknak spontán módon kell beállniuk – hangoztatta a szónok, aki szerint ehhez az autonómia irányába mutató lépéseket kell tenni, az erőteljes decentralizációnak is ezt a célt kell szolgálnia. A tisztségek azonban csak eszközt jelentenek ahhoz, hogy hosszú távon megfelelő jogi kereteket biztosítsanak a romániai magyar közösség számára. Markó felvázolta azt az egyezséget, amelyet az RMDSZ az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) kötött két nappal korábban Kolozsváron. Eszerint Tőkés László, az EMNT elnöke vezető helyet kapna az európai parlamenti választásokon az RMDSZ nevére bejegyzendő listán. A magyar összefogás listáján az RMDSZ és az EMNT jelöltjei 75:25 százalékos arányban szerepelnek majd. Markó az zal indokolta ezt a „hatalmasnak tűnő kompromisszumot”, hogy azt most a kényszerhelyzet szülte. Nem szabad ugyanis kockáztatni a romániai magyarság brüsszeli képviseletét – mondta, hozzáfűzve: az RMDSZt az az elv vezérelte, hogy az „erősebb enged”. A hoz zászólások főként a magyar intézményvezetők helyzetét érintették. Borbély László ügyvezető alelnök javasolta, hogy az RMDSZ állítson össze egy memorandumot, amelyet eljuttat a kormánynak, a parlamentnek és az EPnek. Winkler Gyula kifejtette: támogatja a t isztségviselők kinevezésénél az etnikai arányok tiszteletben tartását, de a szórványban pozitív diszkriminációra van szükség, egyébként nem juthatnak tisztséghez a magyarok. Korodi Attila felkérte az RMDSZt, vizsgálja meg, hogyan maradhatnak tisztségben a z intézményvezetők. vissza Szlovákia és Csehország elutasítja a protekcionizmust Felvidékma 2009.02.16. A cseh és a szlovák miniszterelnök is elutasítja a nemzeti protekcionizmust, szerintük az ilyen intézkedések a közös uniós szabályok megsértését jelentik."Ha bárki bármit megsérthet, akkor nem értem, miért van szükség az Európai Unióra" - jegyezte meg Robert Fico a szlovák televízió vitaműsorában vasárnap este, ahol együtt szerepeltek Mirek Topolánek cseh kormányfő vel. A cseh kormányfő nem zárja ki, hogy a válságellenes intézkedéscsomagról szóló szavazást esetleg összekapcsolja kormánya további sorsával. "Nagy horderejű intézkedésekről van szó, amelyeket márciusban tervezünk a képviselőház elé bocsátani. Mérlege lem, hogy ezt összekapcsoljam a kormány további sorsával" - jelentette Mirek Topolánek. Szerinte annyira fontos intézkedésekről van szó, hogy a kormány keresni fogja a megegyezés lehetőségét az ellenzékkel. Topolánek elismerte: a válságkezelő program megv alósítása költséges lesz, s ezért nem kizárt, hogy a költségvetés idei hiánya meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) három százalékát. "Ez azt jelenti, hogy nem teljesítenénk a maastrichti kritériumokat, ami jelentősen bonyolítaná az euró bevezetését Cseho rszágban" - jegyezte meg. Topolánek szerint a cseh kormány a munkahelyek megőrzésének a támogatásával, valamint a vállalatoknak nyújtott hitelekkel kívánja keresni a kiutat a válságból. Leszögezte: semmi esetre sem tervezik azt, hogy növeljék az államadó sságot. "Nem hagyhatunk adósságot gyermekeinkre" - jegyezte meg a kormányfő.