Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.16 . 30 mindenképpen nyerő. Az az érdekvédő alakulat, amelyik tizen két évig a bukaresti külpolitikai kurzusra tett hűségesküt, belpolitikai téren pedig a beolvasztó hatalom lakájaként működött. Ugye, mennyire nemzeti ez a lista? De hát a listák már ilyenek. A kuláklistán sem volt mindenki kulák, kerültek fel arra nemkíván atos, rebellis középparasztok is, miközben néhány szovjet fogságban „átképzett” kulák a kommunista párt bársonyszékében ült, és onnan ültetett le bárkit. Az ügynöklistákon sem az igazi, fajsúlyos, profitáló nagyhalak, konjunktúralovagok és úsztatóikfuttat óik virítanak, mert ők átmentették szolgálatukat, vagy a gazdasági, politikai elitet erősítik. Azért ne elégedetlenkedjen az erdélyi magyar, hisz békegalambok szálltak vállaira. Befellegzett a marakodásnak, megosztottságnak. Mert fontos a brüsszeli képvise let. Nem mindegy ám, hányan vizelnek széllel szemben az új, profitorientált gyarmatosítók fővárosában, ahol nemhogy kisebbségi politikát nem folytatnak, de alapvető humánpolitikát se. (Bár meglehet, a magyar harcosság fokmérője a lucskos nadrágok számában rejlik.) A csapda felcsapódott. A választásokra újra felnyitja a varázslók megkoptatott varázsigéje: egység. Tessék besétálni, nagyérdemű magyar választók! És a kisérdemű – ha nem is tömött sorokban tolongva – be fog sétálni. Mert nem tudja, nem is tudatjá k vele, hogy olykor nemcsak a gyermeket kellene nevén nevezni, hanem a szülőt is, akit ezúttal úgy hívnak: megélhetési politizálás. Politikus uraim, azért a hagyományokról ne tessenek majd megfeledkezni, tessenek csak írni továbbra is a nyílt leveleket, ny ilatkozatokat, állásfoglalásokat! Mert a folytonosság nagyon lényeges. Meghatározója a magyar jövőnek. Nehogy, mondjuk, a mohácsi csata hétszázadik évfordulóján egy borongós délutánon az utolsó magyarnak ne legyen, mit lemásolnia! Mert szinte bizonyos – ha már aláírásokat nem gyűjthet – ő is beveti majd ezeket a műfajokat. És végóráján megelégedéssel nyugtázza: ő megtett mindent a megmaradásért. Hát ha még elénekli – ha erdélyi – a székely himnuszt is! Nagy örömkönnyeket hullajt, és vidáman lekezel Luciferr el. Pataki István vissza Példaértékű kezdeményezés Magyar Szó 20090216 Nemcsak a magyarkanizsai község területén, hanem talán az egész tartományban példaértékű kezdeményezést indítottak útjára az oromhegyesi vállalkozó k a település helyi közösségével közösen. Szombaton délelőtt, a faluházban megrendezett összejövetelükön a vállalkozók ugyanis megalapították az úgynevezett Faluház Alapot. Balla Lajos, a helyi közösség, s egyben az alapítógyűlés elnöke a rendezvényen elmo ndta, hogy a jelenlegi társadalmi berendezkedés nem biztosít a helyi közösségnek olyan anyagi forrásokat, hogy a 2007ben felépült Faluházat fenntarthassa, s a funkcióját elláthassa. Ezért az oromhegyesi helyi közösség tanácsa indítványozására hozták létre most ezt az alapot, amelynek fő célja az intézmény fenntartása, s a falu lakossága részére egy olyan tartalom biztosítása, amelyet csak városokban tudnának megszerezni, illetve elérni. Az Alap többek között biztosítaná, a már létező művelődési és oktatás i tevékenységek fejlesztését a falubank, a környezetvédelem, a turizmus és a gazdaság fejlesztését. Ezenkívül egy tájékoztatószolgáltató irodát is kialakítanának a civil szféra részére, amelynek keretében a szervezetek közti együttműködést fejlesztenék s a civilek közös projektumait koordinálnák. Az alap megalakításáról szóló határozatot, az alap szabályzatát, s az alapítógyűlés többi napirendi pontját is egyhangúlag elfogadták az alapítók. A Faluház Alap elnökének Dr. Gazdag Veronikát, az oromhegyesi hel yi közösség magyarkanizsai képviselőjét választották meg, az alelnöknek pedig Koncz Lázárt, a helybéli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetőjét nevezték ki. A jelenlévők döntöttek az igazgatóbizottság és a felügyelőbizottság összetételéről is. Az alap igazgatójának Balla Lajost nevezték ki. A gyűlésen társalapítónak felkérték a magyarkanizsai önkormányzatot és a tartományt is. Az összejövetelen jelen volt Nagy Ferenc, a A Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulátusának a főkonzulja, aki üdvözölte az oromh egyesiek kezdeményezését. vissza „Alkotmányellenes a statútum” – Vučić: Állam- és szerbellenes a dokumentum Magyar Szó 20090216 Nenad Popović , a Szerbiai Demokrata Párt gazdasági tanácsának elnöke a hétvégén bejelente tte: Vajdaság új statútuma alkotmányellenes, mivel abban az áll, hogy a tartomány önállóan fizettetheti meg az adót. Kiemelte, hogy az alkotmány szerint egyedül az állam szedheti be az adót, amit azután a törvény alapján oszt szét. Minden