Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-11
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.11 . 15 Az első: Traian Basescu, a romániai magyar médiában sokat pocskondiázott hajóskapitányállamelnökünk ugyebár azt nyilatkozta Budapesten, hogy soha n em lesz székelyföldi területi autonómia. De a sorozatos hazai közvéleménykutatások tanúsága szerint a Székelyföldön ő a legnépszerűbb romániai politikus, és lóhosszal – vagy tengeri mérfölddel? – előzi meg a közismert romániai magyar és székelyföldi közél eti szereplőket, ráadásul az iránta táplált vonzalom mutatószámai ugyanitt jóval magasabbak, mint a románlakta vidékeken. A második: bizonyos erdélyi magyar politikai körökben immár hosszú esztendők óta az a téma, hogy hagyjunk fel a belpolitikai manőverez ésekkel, nem kell odasimulni a kormányhoz, a román pártokhoz, sőt még a parlamenthez sem, hanem kifelé, kifelé és megint csak kifelé kell kapaszkodnipanaszkodni, az erőteljes és nyomásgyakorló külpolitika a fontos, hiszen majd jön az Unió, a NATO, az ENSZ , Amerika, Oroszország, az Arab Liga, a spanyolországi baszk, a déltiroli német, a finnországi svéd, a svédországi finn, a belgiumi vallon, a koszovói szerb, a törökországi kurd, az oroszországi csecsen, az abháziai déloszét, a kanadai eszkimó, és messze kiáltó szavaink nyomán akár együtt, akár különkülön, de valamennyien torkon ragadják Romániát, és addig rázzák, amíg kitartott tenyerünk megtelik mindenféle nemzetiségi jóval és joggal. És erre mi történik Brüsszelben, nemzetiségi küzdelmeink legfontosabb külpolitikai színterén, mit válaszo lnak a magyarországi magyar, a romániai magyar, a szlovákiai magyar, tehát az összmagyar külpolitika mindeddig legerősebb össztüzére? Azt, hogy a nemzetiségi jogok az uniós tagországok belső hatáskörébe tartoznak. A harmadik: Az RMDSZ, immár ellenzékben, e gyre erősebben üti a vasat, hogy ne váltsák le a magyar tisztségviselőket, tegyük félre a politikai váltógazdálkodást, és etnikai arányainknak megfelelően legyünk képviselve az állami intézményekben. Bukarestben egykét államtitkárság elvesztése még kiheve rhető, de ilyenolyan felügyeleteké, minisztériumi igazgatóságoké már nem, a megyékben pedig meg kell állítani az etnikai tisztogatást, nem lehetünk másodrangú állampolgárok ott, ahol élünk, és így tovább. És minderre, különösképpen a Székelyföldön, a nevé ben beszélő politikai kiáltványok ellenére, miket mondogat a lakosság? Hogy annyi baj legyen, mert X.et vagy Y.t, aki nem értett semmihez, úgyis csak felrakták a magas polcra, és ha onnan lepottyan, akkor legalább megtanul dolgozni. Bizony, a politikusok szokásos közhelyével példálózva, mindhárom téma azt mutatja, hogy helyzet van. És nem is akármilyen helyzet. És a látszat ellenére nem csupán román – magyar helyzet. Hanem egyértelművé válik: politikai ömlengések távolodnak el a közgondolkodástól, a minden napi élet tapasztalataitól, a sokarcú valóságot képtelenek helyettesíteni a szavak délibábjai. Immár az sem elég hatásos, ha politikai szólamok próbálják elhitetni, hogy minden erdélyi vagy székelyföldi magyart tizennégy karátos aranyból öntöttek és kalapá ltak, hiszen a romániai magyar lakosság önmaga közvetlen közelében is látja a nyelvtől független visszaéléseket, az érdekhajhászást, a törvénytelen előnyszerzést, az egyéni érdekek előtérbe nyomulását a nagy hangon szétkiáltott közérdek helyett. A Székely Nemzeti Tanács szerint a Székelyföld egyszer már megnépszavaztatott és még egyszer megnépszavaztatni óhajtott lakossága majdhogynem egységesen, kilencvenkilenc egész kilencvenkilenc század százalékban óhajtja a területi autonómiát, még akkor is, ha nem tud ja, hogy mi az. A székelyek által olyannyira szeretett és tisztelt államelnök szerint viszont Romániában soha nem lesz székely területi autonómia. De akkor mi indokolja a székelyek Basescu iránti határtalan szeretetét? Egyáltalán, hol itt a logika? Ne csüg gedjünk: az utóbbi két évtized mifelénk is bizonyította, hogy a közös véleményalakulások értelmi és érzelmi összetevőit boncolgató társadalomkutatók és politikai elemzők nem ismernek lehetetlent, és minden bizonnyal erre is megtalálják azt a sokféleképpen értelmezhető választ, amelynek belső ellentmondásaira azután újabb és újabb válaszokat keresgélnek, hiszen nem csupán az élet, hanem a tudomány is így araszolgat tovább a maga útján. Bennem csupán egy kimondottan tudománytalan és amatőr felelet sejlik fel: amikor a tévében korrupcióellenes lovagnak látszó Basescu a székelyföldi utcákon ténfereg, a maga közvetlen stílusában jobban ért az emberek nyelvén, mint magyar politikusaink a gyűléstermekben. A jelenség nem új: a székelyek a történelem folyamán mindig értékelték, ha egy román politikus szép szavakkal szólt hozzájuk, és szívesen a fejére csaptak mindazoknak, akikkel anyanyelvükön sem talált a szó. Következésképpen léteznek olyan emberi tulajdonságok, érzékenységek, magatartások, viselkedések, amelyeket e tnikai vonatkozású hivatkozásokkal, adatokkal, százalékokkal soha nem lehet teljes mértékben helyettesíteni. Ez magyarázza például azt is, hogy egy magát európai gondolkodásúnak tartó erdélyi magyar értelmiségihez jóval közelebb áll egy demokratikus román gondolkodó vagy alkotó, semmint az a magyar vállalkozó, aki megmagánosította önmagát, vagy az a közéleti mindentudó, aki háromtucatnyi közhelylyel mászott fel az uborkafára. Éppen ezért az a teljes etnikai frontra való átállás, amelyet most az RMDSZ meghir detett, nem fog eredménnyel járni. A járható út továbbra is az a közös európai és emberi értékeket valló gondolkodás, amelyen
