Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.28 . 25 Föderációba tömörítenék a civil szervezeteket Sólya R. Emília Nyugati Jelen 2009. január 27., 17.00 Föderációt szere tnének létrehozni az Arad megyében működő civil szervezetek számára, az erről szóló, több mint 54 000 eurós PHARE projektről ma számoltak be a sajtónak az aradi PAEM egyesület vezetői. Cristian Gantner projektkoordináló szerint céljuk a civilszervezetekr ől kialakított képen javítani, illetve támogatást nyújtani a környezetükben élő közösségre vonatkozó döntéshozatalban. A közeljövőben megalakuló föderációval a nonprofit szervezetek, illetve a helyi önkormányzatok, állami intézmények közötti pilléreket (h a vannak) is megerősítenék a hatékonyabb együttműködés céljából. A projekt idén szeptember végén zárul le, addig is három szakmai képzést („workshop”) szeretnének szervezni a megye különböző területein. A föderációnak lesz egy székhelye is, a projekten be lül közvéleménykutatást végeznek, illetve a közigazgatási döntéshozatalok átláthatóságára vonatkozó 2003/52es számú törvény betartását ellenőrzik az Arad Városi Tanács tevékenységénél. A PAEM egyesület vezetői szerint az emberek jó része sokszor nagyobb bizalommal fordul a civilszervezetekhez, mint az állami intézményekhez, ahol előfordul, hogy „kalapolni” kell. Épp ezért lenne szükség arra, hogy a nem kormányzati szervezetek segítségével megpróbálják áthidalni az egyszerű polgár, illetve a közintézmények között gyakran tátongó szakadékot. Arad megyében az egyesület információi szerint több száz, különféle tevékenységű civilszervezet működik, de csupán mintegy 150 aktív és működik együtt az önkormányzatokkal. Ilyen például a Vöröskereszt Arad Megyei Szerv ezete, melynek vezetője, Cuvineanu Judit is részt vett a projekt bemutatásán. Az egyesület vezetői szerint azonban olyan szervezetek is működnek, melyek nem humanitárius célokba fektetik energiájukat, hanem anyagi vonzatú tevékenységekre pályáznak. Szin tén jelen volt Nagy Etelka, az aradi önkormányzat hatáskörébe tartozó fejlesztési és közellátási igazgatóság vezetője is, aki intézményével partnerséget vállalt a projekt lebonyolításában. Másik partner az aradi Pro DemocraţiaKlub. „Meggyőződésünk, hogy nagy szükség van a civilszervezetekre, melyekkel együttműködve nemcsak az ő, hanem a mi munkánkon is javíthatunk” – nyilatkozta Nagy Etelka. A nonprofit szervezetek föderációjának létrehozásában az Aradi Lakó- és Tulajdonosi Társulások Helyi Szövetsége ( ULALA) is szerepet vállalna, elnöke Dorina Lupşe szerint nagyon sok olyan lakosságot érintő problémába ütköznek, melyben elkelne a segítség a szervezetek részéről. Aki bővebb információt szeretne kapni a projektről, a PAEM székhelyén (Şt. Cicio Pop utca, 17 sz.), illetve 0257 285 100as telefonszámán érdeklődhet. vissza Az ellenzék a morális adósságait fizeti - véli Lipšic Paraméter.s k 2009, január 27 - 13:25 Iveta Radičová az első olyan elnökjelölt, aki nem a kisebbik rosszat jelenti, és akinek a neve semmiféle botrányhoz nem kötődik - mondta a volt igazságügyminiszter. Az ellenzéknek be kell ismernie azokat a hibákat, amelyeket a kormányzása alatt követett el, és ekképp ki kell fizetnie a választókkal szembeni morális adósságát. A választókkalszembeni frusztráltság leküzdésének első lépése az, ha az ellenzéki pártok Iveta Radičovára szavaznak, véli Daniel Lipšic volt igazságügym iniszter, a KDH alelnöke.