Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.27 . 31 Hozzátette: szintén költségmegta karításból hozott intézkedés keretében mintegy 2000 személyt bocsátanak el a minisztériumok apparátusából. „Akinek az az egyetlen feladata, hogy a munkahelyén kávézzon, azt elküldjük, akinek valódi tennivalója van, maradhat” – összegezte a terv lényegét. A 2009es költségvetésről egyébként elmondta, a kiadási oldal legfontosabb tételeit az infrastrukturális fejlesztés, az autópályák és az önkormányzatok által kezdeményezett beruházások finanszírozása alkotja. Közölte, a kormány a hazai össztermék több mi nt 6 százalékát kész erre a célra fordítani. A költségvetés kidolgozásakor azzal számoltak, hogy idén hatékonyabban sikerül lehívni az európai uniós forrásokat. Adócsökkentés mértékkel A költségvetés témájához a nap folyamán Theodor Stolojan, a Demokrat aLiberális Párt első alelnöke is hozzászólt. A közgazdász foglalkozású politikus közölte, a kormányprogramban tett ígéretet, amelynek értelmében 100 különböző adó- és illetéknemet törölnek el, folyamatosan, négy év alatt teljesítik, a csökkentést különkü lön foglalják majd a büdzsébe. Elmondta ugyanakkor, hogy néhány adót már idén csökkenteni kíván a kormány. Mint közölte, az ezzel kapcsolatos politikát nagyban meghatározza az európai és az egyesült államokbeli gazdasági helyzet. Leszögezte ugyanakkor, hog y a költségvetésben foglalt cél a 2,5 százalékos gazdasági növekedés és a deficit 2 százalékon tartása. Ezért bármilyen szektorban növekszik a költekezés mértéke, azt egy másik ágazatban a kiadások csökkenésének kell kísérnie. Rámutatott, a gyermekpótlék é s a bérek megemelésére vonatkozó döntéseket is bele kell kalkulálni a büdzsébe. Kifejtette, a közigazgatás működtetésére szánt költségek 20 százalékos csökkentésére külön ütemtervet dolgoz majd ki a kabinet. Mircea Geoană PSDelnök az egyeztetést követőe n elmondta, arra kérte a szociáldemokrata minisztereket, állítsák össze prioritáslistájukat, mivel ez megkönnyíti a válság kezelését. Leszögezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi kabinet nem válságkormány, hanem négy évre szól. A két kormánypárt képviselői ma újabb egyeztetésre ülnek össze a költségvetés témájában, addig a miniszterek a pénzügyminiszterrel egyeztetnek. Szerző(k): Balogh Levente vissza Adrian Năstase: az én félreállításom a cél Krónika 2009. január 26. Adrian Nă stase szerint Traian Băsescu államfő próbálja őt hitelteleníteni az őszi államfőválasztás perspektívájában. A szociáldemokrata politikus annak kapcsán mondta ezt, hogy a legfőbb ügyész ismét a képviselőházhoz fordult, hogy a testület vonja meg az egykori m iniszterelnök mentelmi jogát. Laura Codruţa Kövesi legfőbb ügyész két, Năstase ellen korábban indított bűnvádi eljárás engedélyezését kérte a képviselőháztól alig egy héttel azt követően, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály újabb vádat emelt az ex kormányfő ellen. Német sajtóinformációk szerint ugyanakkor a Szociáldemokrata Párt kész feláldozni Năstasét, ha cserébe az Európai Bizottság felfüggeszti a romániai igazságszolgáltatás monitorozását. „Nem hiszem, hogy bárki úgy gondolná: az ellenem indít ott bűnvádi eljárások nem politikai indíttatásúak” – szögezte le hétfőn Adrian Năstase. A PSD országos tanácsának elnöke szerint Traian Băsescu államfő – „a legfőbb államfőjelölt, aki egy újabb elnöki mandátumot szeretne” – áll az ügy hátterében, akinek é rdekében áll potenciális ellenjelöltjének politikai megsemmisítése. Az egykori miniszterelnök úgy véli: ez az oka annak, hogy az ellene indított két korábbi bűnvádi eljárást harmadszorra is megpróbálja engedélyeztetni a képviselőházzal a legfőbb ügyész. A romániai sajtó a németországi Frankfurter Allgemeine Zeitung értesüléseire hivatkozva azt állította, hogy szociáldemokrata körökben egy Brüsszelben esedékes ajánlattételről beszélnek, amelynek lényege az, hogy néhány magas rangú politikus kerüljön a bírós ág elé, cserében pedig az Európai Bizottság függessze fel a romániai igazságügy monitorozását, a több más romániai politikus ellen folyó vizsgálatok pedig szűnjenek meg. Mint ismeretes, az, Európai Unió vezetése a magas szintű korrupciós ügyek lezáratlansá gát kifogásolja a romániai igazságügyi reformok kapcsán. A sajtókommentárok szerint ezzel a manőverrel a PSD megszabadulhatna az ismét a pártvezetés csúcsaira törő Adrian Năstasetól, ugyanakkor a korrupcióellenes ügyészek által vizsgált honatyák is felléle gezhetnek.