Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.27 . 3 Alternatív utcanévtáblák – Tájékoztató jellegű magyar utcanévtáblák elhelyezését javasolja Nagyváradon a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete. A kezdeményezés szerint a már meglévő táblák mellé felszerelnének egy újabbat, amely az utca régi, magyar nevét tartalmazza – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula , az MPP nagyváradi elnöke. (Krónika) Visszaszerzett osztályok – Kétszáz hellyel növelte a magyar tagozatnak jutó kilencedik osztályos helyek számát tegnap a Maros megyei tanfelügyelőség. Eg yes magyar pedagógusok és civil szervezetek szerint a terv így is diszkriminatív, hiszen a román diákoknak arányaiban továbbra is több hely jut, mint a magyaroknak. (Krónika) Óvatos bukaresti büdzsétervezet – Az alacsony jövedelműe k védelme és az államapparátus leépítése az egyik fő célkitűzése a kormány válságkezelő programjának – jelentette be tegnap Dan Nica miniszterelnökhelyettes a demokrataliberális – szociáldemokrata kormány koalíciós egyeztetőbizottságának ülését követően, a melyen az idei költségvetésről tárgyaltak. (Krónika) Adrian Năstase: az én félreállításom a cél – Nem hiszem, hogy bárki úgy gondolná: az ellenem indított bűnvádi eljárások nem politikai indíttatásúak – szögezte le hétfőn Adrian N ăstase . A PSD országos tanácsának elnöke szerint Traian Băsescu államfő – „ a legfőbb államfőjelölt, aki egy újabb elnöki mandátumot szeretne ” – áll az ügy hátterében, akinek érdekében áll potenciális ellenjelöltjének politikai megsemmisítése. (Krónika) Újabb kényszerszabadság a Dacianál – Két hétre felfüggesztette működését a romániai Dacia. A Renault tulajdonában levő gépkocsigyár alkalmazottjai hétfőtől mennek kényszerszabadságra az autópiac válsága miatt. A kedvezőtlen piaci vi szonyok miatt a cégnek nincsenek megrendelései. A cégvezetés ugyanakkor február és márciusban ismételten leállíthatja a termelést, ha a kereslet továbbra is a jelenlegi alacsony szinten marad. (Krónika) Băsescu: lehet, hogy nem ind ulok az államelnöki választásokon – “ Ha a kormány gazdasági politikája kudarcot vall, elveszítem a hitelességemet. Ha ez bekövetkezik, akkor nem állhatok államelnökjelöltként a választók elé ” - sommázott Băsescu . (realitatea) Romá nia és Magyarország legsúlyosabb gondja a nagy valutahitel – A valutában lehívott személyi kölcsönök és ingatlanhitelek nagy mennyisége az egyik legnagyobb gond KeletEurópában, többek között Romániában és Magyarországon, mivel a lej és a forint gyengül – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Walter Rothensteiner , a Raiffeisen Zentralbank ügyvezető igazgatója. (Hotnews) Szeptemberre halasztanák a nyugdíjemelést – Halasztaná a nyugdíjemelést a kormány. A pénzügyminisztérium azt javasolja, hogy halasszák el a nyugdíjpont értékének növelését szeptemberre, mivel a márciusi 9 százalékos nyugdíjemelés 3,2 milliárd eurós többletkiadást jelentene. (Szabadság) S ZERBIA , H ORVÁTORSZÁG , S ZLOVÉNIA A határvita ellenére a szlovénok többsége a horvát EUcsatlakozás mellett van – A Dnevnik című napilapban ismertetett felmérésből kitűnik, hogy a lakosság 63,4