Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztál ya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.06 . 22 EcksteinKovács Péter tegnap sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a sajtóértesüléseket. „Én ebben a témában most nem nyilatkozom” – közölte a politikus. vissza ÚMSZ/Cseke Péter Tamás Lá szló Attila szívesen indulna Manna.ro 2009.01.06. A kolozsvári tanácsosok Emil Boc tegnapi lemondása után jövő kedden ülnek össze szavazni az ideiglenes polgármesterről, ám már szinte biztosra vehető, ki lesz az ideiglenes városvezető: a demokratalib erális párti (PDL) Sorin Apostu. László Attila RMDSZes alpolgármester nem is reménykedik abban, hogy esetleg rá esne a választás. "A huszonhét városi tanácsosból tizenhat a PDL tagja, ezért nyilvánvalóan Apostut választják meg" - fejtette ki a Kolozs megyei RMDSZszervezet elnöke. László Attila nem tudott határozott választ adni arra, kit indít a szövetség a három hónapon belül esedékes időközi választáson, mint mondta, a szervezet dönti el, ki a legalkalmasabb a feladat betöltésére. Elismételte, a z RMDSZ polgármesterjelöltjének személye attól is függ, hogy a többi párt kit indít. László Attila szerint a polgármesterválasztás előtti kampány remek alkalom lesz a szövetség új arcainak bemutatására. Az alpolgármester azt is elárulta, hogy szívesen vál lalná a jelölést. Kolozs megye prefektusa ma rendeletben vette tudomásul Emil Boc polgármester lemondását. A prefektus rendeletét Emil Boc kormányfőnek, a belügyminisztériumnak és a kolozsvári polgármesteri hivatalnak kell továbbítania. Szintén Boc mint m iniszterelnök dönti el, mikor tartják az időközi polgármesterválasztást. vissza Visszaszámlálhatnak a magyar prefektusok ÚMSZösszeállítás | 20090106 06:42:09 Az új évben friss erővel kezdték el a prefektusi tisztségek e losztását a kormánypártok. Nem kizárt, hogy elhárítják a jogi akadályt a törvény módosításával, amit Kelemen Hunor RMDSZ ügyvezető elnök helyeselne. „Nem hallottam még senkitől ez ideig, hogy leváltanának, de ez nem jelent semmit. Az egyik helyi román lap a napokban megírta, hogy Szatmár megyének PDLs prefektusa és két PSDs alprefektusa lesz. Ha ez a hír komoly, akkor mégis menni fogok” – válaszolta nyugodtan az ÚMSZnek Gáti István Szatmár megyei alprefektus, amikor azt firtattuk, mit szól ahhoz, hogy a kormánypártok többek között az ő leváltására is készülnek. Ugyanis bár a jelenleg érvényben lévő jogszabály szerint a prefektusi, illetve alprefektusi tisztségeket politikától és párttól független személyek tölthetik be, a két kormánypárt, a demokratal iberális (PDL) és a szociáldemokrata (PSD) alakulat már korábban megállapodott abban, hogy közülük az adja a prefektust, amelyiknek soraiból a tavalyi helyhatósági választásokon a megyei tanács elnöke kikerült, a másik párt pedig a két alprefektust – a ma radék tíz megyében, ahol az RMDSZé, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) vagy a Német Demokrata Fórumé a megyei tanácselnök, szintén egyenlő arányban osztják el a funkciókat. Eszerint tehát a három magyar prefektusnak, valamint a tizenhárom magyar alprefektus nak rövidesen meg kell válnia állásától. Az érintettek közül többen, Gátihoz hasonlóan, nem aggódnak. Így például Hargita megyében, ahol Ladányi László Zsolt alprefektus állítása szerint nem is hallott a kormánypárti osztozkodásról. „Úgy tudom, a prefekt usi hivatal intézményét depolitizálták már több mint három éve, ezért inkább nem kommentálnám a dolgot” – válaszolta lapunk megkeresésére. Bárczi Győző Maros megyei alprefektus az ÚMSZ-